Vlagyimir Tucskov: Az orosz szex védelmezője
Írta: Galgóczi Tamás | 2005. 06. 10.
A kiadó Tea Könyvek sorozata elsősorban az igényes, kortárs szépirodalmi alkotásoknak kíván teret biztosítani. Az 1949-ben született, több irodalmi díjjal is büszkélkedő Vlagyimir Tucskov újorosz bankárok életéről írt és összegyűjtött, ironikus hangvételű elbeszélései is ezt a vonulatot képviselik.
A kötetben szereplő elbeszélések mindegyike kitalált. Ezt nem szabad elfelejteni, miközben olvassuk őket, az pedig végképp egészségtelen lenne, ha ezzel azonosítanánk napjaink orosz valóságát.
Nem tudom miért, de úgy tűnik, ha messziről nézünk egy országot, az vagy nagyon vonzó, vagy épp ellenkezőleg, cseppet sem hívogató. Ha egyik eset sem áll fenn, akkor meg eszünkbe nem jutna odaköltözni. Furamód az ott élők mindennek nincsenek tudatában, élhetőnek, bár korántsem tökéletesnek tartják körülményeiket.
Különösen igaz ez a hajdani nagyhatalomra, ahol a birodalmi öntudattal együtt a gazdaság is megrendült (ez utóbbit idehaza is átéltük a rendszerváltás idején). Mára a helyzet rendeződött, kialakult az új élet, ahol megszűnt a pártemberek kizárólagos hatalma, helyette a kapitalizmus kacérkodik a demokráciával, milliomos és milliárdos újgazdagok élik a maguk rejtett (a népesség többsége által nem ismert) hétköznapjaikat.
Vlagyimir Tucskov írásaiból nem csupán azt ismerjük meg, mire költik el hatalmas vagyonukat a hirtelen meggazdagodott vállalkozók és bankemberek, hanem a lehetőségek és a korlátok hiányának következményeivel is szembesülhetünk.
Gyakorlatilag nem találunk egyetlen elbeszélést sem, ami jótékonykodásról, vagy önzetlenségről szólna. A költői túlzás eszközét felhasználva Tucskov csak negatívumokat sorol fel a kötetben, melyek között a szexuálistól kezdve a Dr. Mengele utánzatig minden megtalálható.
Nem tudom, mindez mennyire van köszönőviszonyban az orosz mindennapokkal, egy biztos, sok időnek kell eltelnie, mire olyan szépirodalmi alkotással találkozunk, amelyben ez a vagyonos réteg, mint erkölcsileg követendő példa szerepel majd. Na persze, az már sokkal kevésbé lenne érdekes.
Bár, ahogy azt már korábban is említettem, a kötetben szereplő elbeszélések mindegyike kitalált, oroszországi megjelenésükkor az olvasók és a kritikusok egy része komolyan azt hitte, hogy igaz történetekről van szó. És ez az, ami igazán elgondolkodtató. Hiszen ők ott élnek.
A kötetben szereplő elbeszélések mindegyike kitalált. Ezt nem szabad elfelejteni, miközben olvassuk őket, az pedig végképp egészségtelen lenne, ha ezzel azonosítanánk napjaink orosz valóságát.
Nem tudom miért, de úgy tűnik, ha messziről nézünk egy országot, az vagy nagyon vonzó, vagy épp ellenkezőleg, cseppet sem hívogató. Ha egyik eset sem áll fenn, akkor meg eszünkbe nem jutna odaköltözni. Furamód az ott élők mindennek nincsenek tudatában, élhetőnek, bár korántsem tökéletesnek tartják körülményeiket.
Különösen igaz ez a hajdani nagyhatalomra, ahol a birodalmi öntudattal együtt a gazdaság is megrendült (ez utóbbit idehaza is átéltük a rendszerváltás idején). Mára a helyzet rendeződött, kialakult az új élet, ahol megszűnt a pártemberek kizárólagos hatalma, helyette a kapitalizmus kacérkodik a demokráciával, milliomos és milliárdos újgazdagok élik a maguk rejtett (a népesség többsége által nem ismert) hétköznapjaikat.
Vlagyimir Tucskov írásaiból nem csupán azt ismerjük meg, mire költik el hatalmas vagyonukat a hirtelen meggazdagodott vállalkozók és bankemberek, hanem a lehetőségek és a korlátok hiányának következményeivel is szembesülhetünk.
Gyakorlatilag nem találunk egyetlen elbeszélést sem, ami jótékonykodásról, vagy önzetlenségről szólna. A költői túlzás eszközét felhasználva Tucskov csak negatívumokat sorol fel a kötetben, melyek között a szexuálistól kezdve a Dr. Mengele utánzatig minden megtalálható.
Nem tudom, mindez mennyire van köszönőviszonyban az orosz mindennapokkal, egy biztos, sok időnek kell eltelnie, mire olyan szépirodalmi alkotással találkozunk, amelyben ez a vagyonos réteg, mint erkölcsileg követendő példa szerepel majd. Na persze, az már sokkal kevésbé lenne érdekes.
Bár, ahogy azt már korábban is említettem, a kötetben szereplő elbeszélések mindegyike kitalált, oroszországi megjelenésükkor az olvasók és a kritikusok egy része komolyan azt hitte, hogy igaz történetekről van szó. És ez az, ami igazán elgondolkodtató. Hiszen ők ott élnek.