Tony Parsons: A családban marad
Írta: Galgóczi Tamás | 2005. 06. 09.
Alig egy év elteltével megérkezett a soron következő Parsons könyv, hogy a maga angol szemléletmódjával újra segítsen számunkra eligazodni társas viszonyaink között. Elöljáróban sietek kijelenteni, hogy egyedül a magyar kiadás címével nem vagyok kibékülve. Sem az angol eredetiből, sem pedig a tartalomból nem következik (legalábbis számomra) ez a fordítás, hiszen semmi olyan nem történik, ami azt sugallaná, hogy bármi is kikerülne a családból. Épp ellenkezőleg, a család, mint fogalom válik a legfontosabbá, méghozzá a teljes értékűnek tartott családmodell, amibe egy vagy több gyermek is beletartozik. Ez persze magával hozza az anyaság élményét is, ami viszont óhatatlanul női megközelítést követel. Ezért aztán – szakítva az eddigi hagyományokkal – nem férfi áll a történet középpontjában, hanem anya, méghozzá rögtön három (mintha így kerülnénk egyensúlyba az előző három könyv három, vagyis tulajdonképpen kettő pasijával).
A többes szám folyományaként természetesnek vesszük az egynél több utódot, valamint azt a tényt, hogy a három különböző egyéniségen keresztül az írónak lehetősége nyílik három, egymástól eltérő életszemlélet bemutatására, amelyek meghatározzák a szereplők gyermek utáni vággyal, terhességgel, valamint a szülés utáni időszakkal, egyszóval az anyasággal kapcsolatos érzéseit, gondolatait.
A családban marad központi nőalakjai – Cat, Jassica és Megan – egyébiránt testvérek, akik színész apjuk mellett nőttek fel, miután anyjuk (szintén színész) megelégelve a gyereknevelés nyűgét kilépett az életükből. Túl messzire persze nem jutott, de soha többé nem kívánt magának efféle kötöttséget. Egyetlen öröksége – amit legidősebb lányára hagyott – az a világszemlélet, mely szerint a gyerekek tönkreteszik az ember életének legalább a felét. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, ha Cat tudatosan nem vágyik sem férfira, sem pedig gyerekre.
Parsons ezúttal azt fogalmazza meg, amit fiatal nők, kismamák és terhességüket örömmel fogadó hölgyek átélnek és gondolnak. Utólag belegondolva, egyszer sem éreztem kétkedést olvasás közben, ami újfent a szerző tehetségét bizonyítja. Bár nem hiszem, hogy olvasás után a megrögzött szinglik (legyen szó férfiról vagy nőről) családalapításba kezdenének, azért a bizonytalanok számára nagy segítség lehet.
A többes szám folyományaként természetesnek vesszük az egynél több utódot, valamint azt a tényt, hogy a három különböző egyéniségen keresztül az írónak lehetősége nyílik három, egymástól eltérő életszemlélet bemutatására, amelyek meghatározzák a szereplők gyermek utáni vággyal, terhességgel, valamint a szülés utáni időszakkal, egyszóval az anyasággal kapcsolatos érzéseit, gondolatait.
A családban marad központi nőalakjai – Cat, Jassica és Megan – egyébiránt testvérek, akik színész apjuk mellett nőttek fel, miután anyjuk (szintén színész) megelégelve a gyereknevelés nyűgét kilépett az életükből. Túl messzire persze nem jutott, de soha többé nem kívánt magának efféle kötöttséget. Egyetlen öröksége – amit legidősebb lányára hagyott – az a világszemlélet, mely szerint a gyerekek tönkreteszik az ember életének legalább a felét. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, ha Cat tudatosan nem vágyik sem férfira, sem pedig gyerekre.
Parsons ezúttal azt fogalmazza meg, amit fiatal nők, kismamák és terhességüket örömmel fogadó hölgyek átélnek és gondolnak. Utólag belegondolva, egyszer sem éreztem kétkedést olvasás közben, ami újfent a szerző tehetségét bizonyítja. Bár nem hiszem, hogy olvasás után a megrögzött szinglik (legyen szó férfiról vagy nőről) családalapításba kezdenének, azért a bizonytalanok számára nagy segítség lehet.