FőképHa beszélhetünk olyan dvd lemezről, amiről nem sajnálták az extrákat (és ehhez nem Tolkien regénye szolgált alapul), akkor nyugodt szívvel nevezzük meg Wolfgang Petersen filmjét, A tengeralattjárót.
Itt tényleg van mit nézni, a kétlemezes kiadáson nem csupán az extra hosszúságú filmet élvezhetjük, hanem három rövidfilmet is.

Dr. Kaiser Ferenc szakértőként összefoglalja a német haditengerészet második világháborús taktikáját, a fegyvernem előzményeit, amelyek még az első világégésre nyúlnak vissza, a legénység magasan képzettségének okát (ami maga után vonta az „elit” státuszt is), a hajón uralkodó egészségügyi viszonyokat – és úgy általában mindent, amit röviden érdemes elmondani erről a témáról.

„Az így készült” film az ilyenkor szokásos interjúk és forgatási felvételek alapján idézi fel a hangulatot.
Ennél sokkal érdekesebb „Az U-96 történte” című rövidfilm, ami azokat a modelleket (szám szerint három) és filmes felhasználásukat ismerteti, amelyek segítségével életre keltették a tengeralattjárót.

Lelepleződnek a különféle tengeri viharban forgatott jelenetek körülményei. Amitől menet közben csak bámul a néző, az itt lelepleződik, és felfedi, honnan tanulta meg a rendező a makettek felhasználásának módját, ami későbbi filmjeiben is felbukkan.

A lényeg persze a film, aminek nem csupán európaisága az érdeme, hanem az is, hogy követve Lothar-Günther Bucheim eredeti regényének szellemiségét és történetét, karnyújtásnyi távolságból mutatja be, milyen is volt az élet a rettegett tengeralattjárókon.

A zárt tér, a teljes kiszolgáltatottság, az unalom és a félelem hatásos képeken sorjázik a mozivásznon, miközben kéretlen kísérőként ott osonunk a külsős megfigyelő haditudósító háta mögött.

Minden történés középpontjában a kapitány áll (Jürgen Prochnow), aki apai jóindulattal viszonyul a legénységéhez, és személyes kihívásként kezeli az ellenség hajóit, repülőit.
Teszi mindezt bármiféle elvakultság és túlfűtött vérszomj nélkül, mintha csak a sarki kocsmában ultizna vagy sakkozna, és az ellenfél lépéseire kell kitalálnia a legjobb válaszokat.

Jürgen Prochnow színészi játékát csak csodálni lehet, annyira jól játssza szerepét (későbbi pályafutása során nem is nagyon tudta ezt megismételni).
Mellette mindenki más csak epizodistának tűnik, ami nem jelent megoldhatatlan feladatot, legyen szó haditudósítóról vagy párthű elsőtisztről.
Egyszerűen esélyük sincs Prochnow mellett, kénytelenek annak árnyékban mozogni, azt viszont jól csinálják.

A történet részletesebb ismertetésétől ezúttal eltekintek, mivel egy kis szerencsével bárki láthatta a jóval rövidebb, mozis verziót.

A 200 percesre (több mint egy órányi kiegészítés) bővített rendezői változat szinte már teljesen megegyezik az eredeti regénnyel, de mégsem tűnik unalmasnak, mivel mindig történik valami, ami fenntartja a feszültséget, vagy továbbviszi a cselekményt.
Így már azok is elégedetten hátradőlhetnek, akik annak idején a mini tévéfilmes sorozatot részesítették előnyben a mozis változat helyett.

A sajnálatosan kevés, nagyköltségvetésű, németek által összehozott háborús filmek reprezentásával van dolgunk, aminek ott a helye az olyan klasszikus háborús mozik mellett, mint a Halál ötven órája, vagy A szakasz.