FőképÖrökké megfejthetetlen rejtély marad számomra, miképpen lehet, hogy Vonnegut kilencedik regénye, mely a Börtöntöltelék címet viseli, miért népszerű még ma, ebben a világnézetileg retrográd, mindent egyre inkább fekete és fehér ellentétévé torzító világban is. Hiszen a tucatszám felhalmozott, megunt példányoktól továbbra sem roskadoznak az antikváriumok polcai, és az angol kiadást is folyamatosan pótolják az idegen nyelvű könyvesboltokban.

Pedig a köztudottan baloldali beállítottságú írónak ez az egyetlen műve, melyben az amerikai rendszer tőle már megszokott kritikáján túlmutatva, nyíltan kiáll a kommunisztikus eszmék, a munkásosztály hőseinek elvitathatatlan nagyszerűsége mellett, ráadásul mindezt az Újszövetség egyik passzusa, a hegyi beszéd üzenetének sajátos, – ám sokak által blaszfémiának tartott – értelmezésével védelmezi és támasztja alá.

Arra persze nem szabad gondolni, hogy az örök humanista Vonnegut proletárdiktatúrát akarna. Dehogy. Csupán a kétkezi munkásoknak kijáró méltóságot és járandóságot követeli, követelné meg a magukat mások jótevőiként, az amerikai eszme fenntartóiként és zászlóvivőiként eladni vágyó, a jóságos polgár álságos maszkjában tetszelgő tőkésektől.

És, ahogy az a „Záróbeszéd”-ből világosan kiderül, az államban sem bízik annyira, hogy rá testálná a nép vagyonának kezelését. A jótékonykodás, a humánum elveit szem előtt tartó „kormányzás” feladata ehelyett a kiváltságosan jómódú és a háttérből irányító filantrópokra várna.
Vagyis végül ugyanoda lyukadunk ki, ahová a többi társadalombíráló írásban, különösképp az Áldja meg az Isten, Mr. Rosewaterben is.

Ehhez a pszeudo-ideológiai harchoz Vonnegut szokásos eszközarzenáljából választja a fegyvereit. Felbukkan Kilgore Trout – igaz ezúttal nem valós „személyként”, csupán Dr. Robert Fender, egy hazaárulásért bebörtönzött húsellenőr és sci-fi szerző írói álneveként. A fiktív alakok valóságos mintáiról hosszas, a hitetlenkedés felfüggesztéséhez szükséges minden illúziót leromboló fejtegetést olvashatunk a kötet közel egynyolcadát kitevő „Előbeszéd”-ben.

Vissza-visszatérő motívumok fonják egységes kvázi-zenei szövetté a szöveg finom ornamentikáját. A cselekmény kibontását a folytonos kitérők – Bob Fender, alias Kilgore Trout, rövidke tudományos-fantasztikus történetei; trágár, pikírt és filozofikus megjegyzések és eszmefuttatások; a szövegen túlmutató valóság és a szöveg ütköztetései; valamint a szereplőknek a főszálhoz sokszor csak szavak, kifejezések révén kapcsolódó élettörténet-darabjai – lassítják, késleltetik.

Walter F. Starbuck – vagyis a börtöntöltelék – története fanyar szatíra, Vonnegut egyik legnehezebb regénye. Kegyetlenül szembesít minket a jótékonyság valószerűtlenségével, és a jótékonykodók társadalmi kitaszítottságával, aminek keserű piruláját a Börtöntöltelék mellett talán csak Louis-Ferdinand Céline Utazás az éjszaka mélyére című, letaglózó regénye képes ily látszólagos könnyedséggel lenyomni a torkunkon.

Bármennyire is bővelkedik e mű emlékezetünkből kitörölhetetlen és az olvasót szívből megnevettető epizódokban, kezdő Vonnegut-rajongók ne próbálkozzanak vele, amíg meg nem ismerték a mester legalább két „fogyaszthatóbb” alkotását.

A szerző életrajza