Főkép

Az 1925. szeptember 6-án született szicíliai születésű író harminc éve publikál, de neve csak az utóbbi években, az elképzelt szicíliai városkában, Vigátában játszódó bűnügyi regényei révén vált ismertté. Camilleri számára hazája kimeríthetetlen ihletforrás.

 

Műveinek egyik különlegessége (ami első olvasáskor talán kissé zavaróan hathat) az, hogy a szereplők beszédében keveredik az élőbeszéd és a szicíliai dialektus. Persze ez a módszer valójában nem újdonság, hiszen Alessandro Manzoni 1827-ben megjelent nemzeti regényében (A jegyesek) az évszázadok óta irodalmi nyelv rangjára emelkedett firenzei dialektus milánói elemekkel ötvöződik, ami akkoriban igen fontos lépés volt az irodalmi nyelv megújulásának irányában.

A XX. századi olasz próza nyelvi szétszabdaltságot kapott örökül. Nem csupán az irodalmi és a köznyelv állt távol egymástól, de a különböző tájegységek mindegyike a maga dialektusát alkalmazta, és csupán a lakosság töredéke használta az egységes olasz nyelvet. Aztán jött a fasizmus, a maga kultúrpolitikájával, amely üldözte a dialektust, a köznyelv mégis csak a háború után nyerte el az őt megillető helyet. Ennek azonban nagy ára volt: a dialektusok túlságosan is háttérbe szorultak, és ezen a helyzeten csupán az utóbbi időben próbál valamelyest segíteni a kultúrpolitika.

Az újfajta nyelv, az idősíkok felbontása, az elbeszélt események különböző rétegeinek elegyítése, a krimi és a történelmi regény elemeinek ötvözése, a groteszk elemek felvonultatása valójában a mai modern olasz próza múltból hozott öröksége. Amelyet az idős szerző tökéletesen alkalmaz annak bemutatására, hogyan szervez ellenállási mozgalmat a képzeletbeli szicíliai kisváros, a hétezer lelket számláló, közigazgatásilag a montelusai járáshoz tartozó Vigáta lakossága, hogy megakadályozza A prestoni serfőző című középszerű opera bemutatását. Ellenállási mozgalmon jelen esetben nem tettlegességet kell érteni. Az érintettek egyszerűen összeülnek, és megvitatják, ki miért nem akarja az operát. Amiben egyetértenek: nem akarják az operát, mert rendeletileg kötelező. És amit felülről írnak elő…


A regény további érdekessége, hogy az államhatalom kihelyezett képviselője mellett szövetségesként megjelenik a „maffiózó”, aki mindenhol ismer valakit, aki szívesen segítene neki. Persze teljesen önszántából. Teljesen önzetlenül. Sőt, olyanokat is ismer, akik pénzért bármire kaphatóak.

Andrea Camilleri regényének fejezetcímei egyébként a valószínűsíthető példaképek egy-egy művére utalnak (ezek címei megtalálhatók a tartalomjegyzékben), a fejezetek felcserélhető sorrendjével pedig Camilleri lehetőséget ad vállalkozó szellemű olvasóinak a játékra. Aki akar, él vele, aki nem, nem.