FőképA Veszélyes övezet sorozat eddig megjelent kötetei között már szerepelt személyes visszaemlékezés (A fehér halál országában) és nyolcezreshez fűződő tényregény (Hegyi őrület), valamint A végzet hegyéhez nagyon hasonló (Kétes dicsőség).

A hasonlóság abból ered, hogy a franciák is a Himalájában másztak – az Annapurna nyolcezres csúcsát –, és náluk sem ment minden simán (valamint náluk is feszültségeket okozott a szerződés nyilatkozattételről szóló pontja).
Ahogy ők úgymond kisajátították nemzetüknek a hegyet, úgy vált a Nanga Parbat, a Himalája nyugati vonulatának 8126 méteres csúcsa német tulajdonná, köszönhetően Willy Merkl tragikus expedíciójának (a csúcsról visszafelé a viharos időjárás miatt többen meghaltak).
Féltestvére, Karl Herrlingkoffer megszállottja lett a hegynek, és több expedíciót szervezett/vezetett ide, melyeknek egyetlen célja volt: a csúcs német alpinisták által történő meghódítása. Bár a csúcsra többen is feljutottak, a természet erőit azóta sem sikerült „legyőzni”.

Eltökéltsége azért is különös, mivel gyenge hegymászó lévén esélye sem volt a feljutásra. Ezért aztán érthető, hogy a legjobb hazai neveket igyekezett maga köré gyűjteni. Így került be az 1970-es, második útra induló csoportba a Messner testvérpár, akik fiatal koruk ellenére már komoly hírnévvel rendelkeztek.

Reinhold Messner őszinte, mesterkéletlen visszaemlékezése – amit azokban a napokban írt levelekkel, naplórészletekkel, az expedíció tagjainak beszámolóival, valamint számos fényképpel egészít ki – nem csupán a lenyűgöző mászást, hanem egy torokszorító tragédiát is felidéz.
A testvérek teljesítménye azért is különleges, mivel ilyen magasságban az oda- és visszavezető útvonal mindig azonos. Több ezer métert ereszkedni ismeretlen terepen, felszerelés és utánpótlás nélkül: ehhez nem csak állóképesség és szakmai tudás szükségeltetik, hanem jókora szerencse is.

A szerzőről nagyjából húsz évvel korábban hallottam első ízben, akkoriban a Mount Everest megmászására készült oxigénpalack nélkül. Bár ekkor még meglehetősen keveset tudtam a nyolcezres csúcsokról, terve tiszteletet ébresztett bennem.
Elolvasva A végzet hegyét némileg megismertem a hegymászó mögött álló embert, és életének legmeghatározóbb eseményét. Hiába mászta meg a világ tizennégy 8000 méter feletti csúcsát, hiába kelt át gyalog az Antarktiszon és Grönlandon, hiába járta be a Takla-Makán sivatagot, akkor is a Nanga Parbat volt az, ahol „meghalt” egy kicsit – majd újjászületett. És ezt soha, de soha nem fogja elfelejteni.