FőképKét régi ismerős találkozik, elcsevegnek a világ dolgairól, az egyik felsorol pár apróságot, amire szüksége lenne, majd feltesz néhány kérdést a helyi alvilág vezetőjéről (akit Boutinnak hívnak). Miután mindent megtudott, ami érdekelte, távozik.

„Miután kikerült a látóteréből, Leclerc otthagyta az ablakot, és kiment a külső irodába, a titkárnőjéhez. – Mennyi részvényem van Boutin építővállalatában? – kérdezte.
– Tizenhétezer – olvasta le az adatot a számítógépéről a titkárnő. – A múlt héten négy pontot emelkedett az árfolyamuk, és a távolabbi kilátások is jók. A jövő hónapban Boutin egész biztosan megkapja az új hídra és felüljáróra szóló megrendelését. Hatalmas beruházás lesz, nagy haszonnal.
– Nem baj. Még ma, tőzsdezárás előtt adja el mindet! – adta ki határozottan az utasítást Leclerc.”

A férfi, aki ilyen hatással bír környezetére, nem más, mint Creasy, Quinnell regényeinek állandó főszereplője. Ezúttal – tizenkilenc éves fogadott fiával együtt – ismét sötét ügybe keveredik. Miközben egy titokzatos bűnszövetkezet után kutakodnak, amely fehér rabszolga-kereskedelemmel (is) foglalkozik, felmerül némi generációs ellentét is közöttük.
Ennek eredményeként a fiú megmutatja a visszavonult zsoldosnak, hogyan is kell felderítést végezni a kiszemelt célpont exkluzív bárjában. Persze villámgyorsan lefülelik, és a biztos haláltól csak apja felbukkanása menti meg. Miután Creasy végez a gonosztevőkkel, alaposan megvitatják az ügy tanulságait.

Nem sokkal később a fiúnak kell kimentenie nevelőapját a halál torkából, akit az olasz maffia ejtett fogságba. Róluk ugyebár köztudomású, hogy sohasem felejtenek. Főleg, ha vendettáról van szó (az előzményekről részletesebben a Bosszú ad felvilágosítást).
Hála az időközben felbukkanó barátoknak, sikerül időben közbelépni. Az örömteli ölelgetések után ezúttal is kielemzik az eset tanulságait. Ezúttal Creasy ül a kispadon.

Szerencséje volt, amire a későbbiek során még nagyobb szüksége lesz, ugyanis a maffia könyörületes csoportosulás a „Kék Gyűrű” névre hallgató szervezethez képest, amelynek tagjai nem csupán kábítószerfüggővé tett lányok eladásával foglalkoznak, hanem a jelek szerint sátánista szektákat is ellátnak áldozatokkal – szigorúan üzleti szempontok szerint.
Ráadásul több ország hatalmasságait is a markukban tartják, így eleve reménytelen a jog kínálta eszközökkel felvenni ellenük a harcot. A zsoldos számára (aki valamilyen szinten törvényen kívülinek számít) marad a jól bevált módszer: a személyes elszámolás. Mivel továbbra sem egyszemélyes akcióról van szó, előkerülnek a régi cimborák, sőt, a csapat új tagokkal is bővül.

A szerzőnek ismét sikerült olyan akcióregényt alkotnia, amelyben úgy zongorázza végig az emberi érzelmek teljes skáláját, hogy közben észre sem vesszük, mit művel. A Kék Gyűrűben harmonikusan keveredik egymással a nyomozás és az akció, a gyengéd emberi érzelmek és a kegyetlenség.