Főkép

Kanada egyes tartományaiban meglehetősen nagy számú francia anyanyelvű lakosság él, amely őrzi hagyományait és szokásait. Az általuk lakott egyik faluban, télvíz idején játszódik ez a rövid történet.

Az egyik falubeli meghal a fronton, s koporsóját hét angol katona hozza haza. Miként élik meg ezt a falubeliek? Vajon a tragédia közelebb hozza-e egymáshoz a különböző nyelven beszélőket, vagy a „közös” gyász még jobban felerősíti az ellentéteket? A szerző ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben villanásszerűen bepillantást nyerünk a vastag hótakaró alatt lapuló házakba, lakóik gondolataiba.

A kép, amit így nyerünk elég kiábrándító. Szinte ösztönösen élő falusiak, akiknek élete az evés-ivás-alvás, születés-halál körforgásából áll, s ahol a nők szerepe nem terjed túl a családdal kapcsolatos tennivalókon.

A halotti tor, amiben apránként az egész falu részt vesz, hol sírásba, hol nevetésbe fullad. Verekedések kezdődnek, előbb két helybéli, majd a franciák és az angol katonák között, aminek eredményeként eldördül egy puska, s az egyenruhás idegenek egyike holtan terül el a hóban. Akár jelképesen is felfoghatnánk ezt, hiszen a haza elvette egy falubeli életét, s cserébe a falu is elvett egyet a hazától.

Ám a helyzet korántsem ilyen egyszerű, s az összegyűltek nem képesek feloldani az eltérő kultúrák közötti ellentmondást – talán ezért is fejeződik be oly kurtán-furcsán a történet.