FőképHősünk majdnem végzetessé váló bosszúja után csak pár évig élvezheti a családi tűzhely melegét a varázslatos Málta melletti kis szigeten, Gozón. Felesége és lánya ugyanis szörnyethal, amikor Skócia fölött arab terroristák felrobbantják a PanAm 103-as menetrendszerinti gépét.
Az igazságszolgáltatás erejéből – több hónapi nyomozás után – csak arra futja, hogy megnevezze a tetteseket, akik az arab világ biztonságában cseppet sem tartanak az amerikai elnök fenyegetőzésétől.

Az áldozatok hozzátartozói között vannak páran, akik nem elégszenek meg a hivatalos eredménnyel: a bűnösöket holtan akarják látni, lehetőleg úgy, hogy azok tudatában legyenek haláluk okának. Legbefolyásosabb közülük az amerikai Grainger szenátor, aki komoly hatalommal és pénzzel rendelkezik – és bosszújához ennél többre nincs is szüksége Creasy-nek.

De ne képzelje senki, hogy olyan könnyű megközelíteni a rettegett terroristavezért, aki körül állandóan fanatikus harcosok tartózkodnak, s akinek kapcsolatai Amerikától Európáig érnek, s aki saját biztonsága érdekében nem rest összeállni az IRA-val.

Quinnell könyvében szó sincs magányos hősről, Creasy egy pillanatig sem gondol az egyszemélyes leszámolásra. Inkább hónapokig dolgozik terve finomításán, mintsem elhamarkodjon valamit, s ha úgy látja jónak, habozás nélkül bevonja régi zsoldostársait is a részfeladatokba. Azért menet közben őt is éri pár meglepetés.

Minden reklámdumától eltekintve szerintem ez Quinnell legjobb könyve. Érdemes a Bosszú után, de még a Fekete szarv előtt elolvasni, már csak az időrendiség miatt is. Egyszemélyes kommandó helyet csapatmunka, hullahegyek helyett izgalom és érzelmek. Nagyon-nagyon tetszik (még annak ellenére is, hogy nem tudom a történetet filmen elképzelni).