FőképAz ősellenség, A túlélő, A rossz hely, A szív sötét folyói, és még számos regény szerzőjének most kiadott, ám valójában 1976-ban íródott regényét nagy valószínűséggel a tudatalattinkat manipuláló, ultrarövid ideig tartó, úgynevezett rejtett reklámokkal kapcsolatos kutatások ténye ihlette.
Az ilyen reklámok nagyjából 1957 óta jelentenek komoly veszélyt az egyén magánéletére és szabadságára. Sokan sokféleképpen beszélhetnek a témáról, attól függően, hogy a reklámozók, a reklámot készítők, vagy a reklámot kénytelen-kelletlen befogadók táborába tartoznak.

És akkor még csak arról az esetről beszélünk, amikor valaki több árut akar eladni, ezért ehhez a meglehetősen kétséges eszközhöz folyamodik. De mi van akkor, ha – mint oly sok minden más – ez a dolog is rossz kezekbe kerül, és ezáltal valaki(t) akarat nélküli bábbá, vagy ha úgy jobban tetszik, engedelmes robottá alakítanak? Nos, ez lehetett az a vezérgondolat – legalábbis nekem nagyon úgy tűnik –, ami köré Koontz felépítette a történetet.

Amit semmilyen körülmények között nem adnék paranoiára hajlamos, labilis idegrendszerű személy kezébe. Egyrészt, mert megrémülne, másrészt, mert annyira megijedne, hogy később esetleg magatartászavarai, de legjobb esetben is rémálmai lennének.
Nem azért, mert olyan szörnyű. Még csak nem is azért, mert fröcsög benne a vér. Mert ezek valamilyen szinten nem állják meg a helyüket. Más megközelítésből viszont a regényben olvasható események sokkal jobban megrémítenek egy minden szempontból normális embert, mint a kiforduló belsőségek és társaik.

Hiszen elég szörnyű belegondolni, milyen lehet az, ha valaki nem ura cselekedeteinek, hanem valaki más utasításai alapján, akarat nélküli lényként tesz-vesz a világban – parancsolója kénye kedve szerint. Még akkor is, ha ezzel fájdalmat okoznak neki, vagy éppen ő tesz kárt saját magában, esetleg elveszi egy másik emberi lény életét. Csak azért, mert valaki azt parancsolta neki.

Nem is egészen értem, miért van szükség ilyen irányú kutatásokra. Miért kell azon túráztatni az agyunkat, hogyan tudnánk nagyobb hatalomra (vagy éppenséggel vagyonra, esetleg mindkettőre, úgyis általában együtt járnak, esetleg a sorrend más) szert tenni úgy, hogy „leigázunk”, szolgálatunkba állítunk más embereket.
Persze ha jobban belegondolunk, a válasz is tisztán látszik: mert ez a könnyebb, az egyszerűbb megoldás. Nem kellenek hosszas tárgyalások, egyeztetések, nem kellenek a kompromisszumok. Elég eljuttatni az alanyokhoz a szert, majd alkalmazni a kódmondatot. A többi megy magától. Hacsak… (de ezt mindenki gondolja hozzá saját vérmérséklete szerint.)

Életrajz