FőképTeljességgel érthetetlen előttem, miért nem csináltak még filmet a történetből, amikor pedig egyértelműen mozivászonra kívánkozik. Minden megvan benne, ami a manapság divatos akcióeposzokhoz szükséges: terroristák, kommandósok, titkosszolgálatok, becsületes és becstelen rendőrök, vallás, eszmék, politika, szerelem és rengeteg akció.

Szent Patrik napja az egyik legnagyobb mulatság New Yorkban. Március 17-én mindenki írnek tartja magát, felvonulóként vagy nézőként részt vesz a parádén, hogy aztán a hagyományokhoz híven alkoholba fojtsa örömét – vagy bánatát. Vagy akármilyét, csak ihasson. Úgy tűnik idén ez kicsit másként lesz.

Pedig minden olyan békésen indult…
…aztán jött néhány fiatal, és minősíthetetlen sértéseikkel alapos zűrzavart okozott…
…majd néhány megfelelően képzett ember zavargássá fejlesztette az egészet. És mindezt a rendőrség orra előtt.

Patrick Burke, a rendőrség felderítésénél dolgozó hadnagy tehetetlenül nézi az eseményeket, és túl későn jön rá, hogy mindez csupán elterelés. A valódi akció a Szent Patrik katedrálisnál zajlik, amelyet pár terrorista pillanatok alatt elfoglal. És közben négy túszt ejtenek, akik közül három (a bíboros, az angol konzul és egy békeharcossá átvedlett volt IRA tag) – meggyőződésük szerint – megfelelő tárgyalási alapot biztosít számukra.

No nem mintha bárki is teljesíteni akarná követeléseiket. Miközben a szembenálló felek megpróbálnak valamiféle megállapodásra jutni, és a terroristák által adott 12 óra nagyon kevés arra, hogy folytassák a párbeszédet, és felkészüljenek egy esetleges mentőakcióra.
Aminek megszervezését több szempont is megnehezíti:
1. a kommandósok nincsenek kiképezve tapasztalt terroristák elleni harcra
2. a terroristák aknákkal, riasztókkal, rakétákkal, automata fegyverekkel és külső megfigyelőkkel vették körbe magukat
3. a rendőrség felderítése nem kap megfelelő adatokat sem az FBI, sem a CIA embereitől (akik egyébként is az angol hírszerzéstől kapják az információkat)
4. nem minden illetékes akar együttműködni, van, aki a saját nagyszabású terveit igyekszik megvalósítani.

Miközben a kintiek megpróbálnak valami épkézláb tervet összehozni, a túszok közül ketten (az angol konzul és a volt IRA tag, aki mellékesen a támadást vezető terrorista egykori szerelme, és akit a szervezet távollétében halálra ítélt) megkísérelnek „angolosan” távozni.
Fogva tartóiknak viszont szükségük van rájuk. Most még élve. De ki tudja mi lesz, ha újra megpróbálják. Vagy ha elfogy az idő.

Számtalan ellentétes érdek és szándék feszül egymásnak, a szélsőséges emberi érzelmek feszültségében az idegek szinte már pattanásig feszülnek (és ezen a néha-néha felbukkanó humoros beszólások sem enyhítenek)… aztán egy majdnem ötven oldalon át tartó vérfürdő úgymond kiereszti az időközben felgyülemlett túlnyomást, és minden a helyére kerül. Vagy legalábbis majdnem minden.