Mirjam Pressler: Malka Mai
Írta: Galgóczi Tamás | 2004. 06. 25.
Még pár évtized, és lassan kifogyunk a világháborús visszaemlékezésekből (az újrakiadásokból persze nem), hiszen már azok is hetven körül járnak, akik gyerekkori emlékeiket megoszthatnánk velük. Arról nem is beszélve, hogy életünk első 7-10 évéből általában csupán töredékek maradnak meg, de összefüggő történet saját erőből nem lehet összehozni. Fényképek, családtagok, mindenféle hivatalos iratok természetesen kipótolják az elme fehér foltjait, de ha ilyen segédlet nem áll rendelkezésre, akkor bizony lesznek hézagok a visszaemlékezésben.
Malka Mai is így van ezzel, sőt, neki esze ágában sem volt bármit is felidézni gyerekkorából. Legszívesebben mindent elfelejtene, ami akkor történt. Itt lép színre Mirjam Pressler, aki úgy vélte, a kislány történetét érdemes közreadni. A jobb befogadhatóság és a folytonosság érdekében a töredékes beszámolót kerek egésszé bővítette, ennek köszönhetően jelenhettek meg nyomtatásban Malka Mai, a Lengyelországban élő zsidó kislány második világháborús „kalandjai”. Annyit még beszúrnék, hogy Anne Frank naplóját leszámítva nem olvastam könyvet, amely egy kislány szemszögéből idézné fel a történteket.
1939. A németek lengyelországi bevonulása után hamarosan megkezdődtek az „akciók”, melyek során a zsidó lakosságot ismeretlen helyre telepítették. A hátramaradt kevesek közé tartozott Hanna Mai doktornő, aki a következő összegyűjtés elől két lányával megszökik. A hegyek között elindulnak Magyarország felé, bízva a szerencséjükben és az ismerőseik támogatásában. Néhány hálás betegnek köszönhetően épségben átjutnak a határon, de itt kénytelenek szétválni, Malka ugyanis megbetegszik. Bár kezdetben csak néhány napról van szó, hosszú hónapok telnek el, mire a doktornő újra magához ölelheti kislányát. A két találkozás közben Malkát elkísérve végigélhetjük mindazt a nyomorúságot, amit a német megszállás és zsidópolitika jelentett. Hétéves korából eredően a kislány nem gyűlöli a megszállókat, csak fél tőlük – és különben sem efféléken töpreng, miközben a kisvárosi gettóban bujkál.
Mirjam Pressler a rendelkezésére álló adatokból egy módfelett olvasmányos könyvet írt, amely a manapság divatossá vált módon nem ítélkezik direktben, hanem úgy szeretné erre rávenni az olvasót, hogy beszámol régi eseményekről. Kíváncsi lennék a többi regényére is (úgy legalább az is kiderülne, saját kútfőből mire képes).
A szerző életrajza