Főkép

Az ember olykor szükségét érzi annak, hogy valami mást, valami szokatlant tegyen. Mondjuk, hogy elutazzon a világ másik végére csak azért, mert tiszta, romlatlan, életerőtől és hatalomtól duzzadó természeti jelenségeket akar látni maga körül.

Számtalan ilyen hely van, ám csak egyetlenegy olyan akad,
– ahol az utazó saját fülével hallgathatja meg a helybeliek vérkeringésében lüktető, szívet és lelket magába olvasztó tangót,
– ahol ha csak rövid időre is, de magában érezheti a világ legnagyobb vízesésének (Iguazú) mindent elsöprő erejét,
– ahol a Perito Moreno-gleccser folyamatos előretörésének következtében időnként a világvége eljövetelére emlékeztető rémisztő robajlások kíséretében zuhannak a leszakadó jégtömbök a „Jéghegyek csatornájába”,
– ahol a végtelen pampák keltik az elveszettség és a végtelenség érzését,
– és ahol mindenki pontosan tudja, ki volt Evita Perón.

Egy ország, amelynek olyan szomszédai vannak, mint Chile, Bolívia, Paraguay, Brazília, Uruguay, amelynek partjait az Atlanti-óceán ostromolja, amelyet az Andok méltóságteljes csúcsai tartanak szemmel, amelyen átvezet a Magellán-szoros, amely magában foglalja Patagóniát, a Tűzföldet, és ahol az a fennsík terül el, ahol a „Hét év Tibetben” című film jeleneteit forgatták.

A csodálatos, a természet végtelenségét és vadságát bemutató, a könyv méreténél kétszer, sőt olykor négyszer nagyobb képek mellett természetesen az ember alkotta „csodák”, és maga az ember is helyet követelt magának a kötet lapjain.


A képekhez mellékelt szöveg alapos és szakszerű, ám igazából csak ízelítő egy komolyabb ismerkedéshez… Esetleg egy új „szerelem” kezdete…