Főkép

James Ellroy, a posztmodern bűnügyi regény és a sötét portrék festésének mestere művészien ábrázolja az erőszakot és a bűnt. Ha valakinek olyan illúziói lennének, hogy a világot nagy eszmék hajtják előre, amelyekért hősük küzdenek, hát alaposan csalódni fog, ha elolvassa Ellroy bármely regényét (pl. Szigorúan bizalmas, Amerikai tabló, Az élet ára). Amelyeket egyes méltatói a noir, a fekete regény műfajába sorolnak. Ahol nincsenek jók, csak gonoszok, de néha őket is megérinti a jóság, mert az élet nem lehet mindig fekete. Naív széplelkek ne is próbálkozzanak ilyen könyvekkel, mert még az előtt elkezdik nyiszálni az ereiket, hogy túljutnának a történet harmadán.


Bűnözők, korrupt és/vagy politikai ambíciókat dédelgető rendőrök, becstelen üzletemberek, akiket a pénz, a hatalom és a szex irányít. Mindent elérnek, amit csak akarnak, és közben nem válogatnak a módszerekben. Ha kell, hazudnak, ha kell, odaadják a testüket és/vagy a lelküket, ha kell, akár ölnek is. Semmi nem számít, csak a saját érdekeik. Két bokszolóból lett rendőr – Lee Blanchard és Bucky Bleichert – is részt vesz a nyomozásban. Egyikük sem tekinthető az erkölcs bajnokának, ráadásul nem is meggyőződésből, inkább gyávaságból álltak az elméletileg jó oldalra, lettek társak, barátok, riválisok, akik mindketten saját belső fantomaik elől menekülnek. Az egyiküket személyesen is érinti az ügy, hiszen a halott lány kapcsán ismét kísérteni kezdi évekkel korábban eltűnt és meggyilkolt húgának emléke. Szinte önpusztító módon veti bele magát a munkába, még hazudik is azért, hogy részt vehessen a nyomozásban. Lassan elveszíti realitásérzékét, és csak a drogok tartják benne a lelket. Pedig van egy barátnője, és most már van egy barátja is, akik szívesen segítenének neki, de nem hagyja. Akarva-akaratlanul egyiküket sem engedi elég közel magához, bár a nő sokkal többet tud, mint amennyit időközben elárul.


A másikuknak is megvan a maga baja, hiszen apja nem egészen beszámítható, és mivel szeretné jó helyen tudni, kénytelen nagyobb mennyiségű pénzhez jutni. Például úgy, hogy a saját boxmeccsére fogad. Beleszeret társa barátnőjébe, de tartja magát a „házinyúlra nem lövünk” elvhez, és nem fekszik le a nővel, bár mindketten nyitottak lennének a dologra. Ehelyett inkább a nyomozás jóvoltából különféle bárokba jár, és az egyik ilyenben megismerkedik egy lánnyal, aki némileg hasonlít a Fekete Dáliára. Sőt, mint kiderül, személyesen is ismerte. Hosszan bonyolódnak az események, telik-múlik az idő, és a nyomozás vakvágányra fut. Lee eltűnik, Bucky pedig éli a saját életét. Bizonyos értelemben egyre mélyebbre csúszik, ám valójában most kezd felfelé haladni egy úton, aminek a végén talán jó ember lehet belőle. Csak előbb meg kell szabadulnia a Fekete Dália kísértetétől, különben becsavarodik.

Kegyetlenül jó könyv. Nem azért, mert jól odamondogat, leleplez, vagy éppen ítélkezik, hanem mert remekül megformált jellemeket felsorakoztató, az utolsó pillanatig feszültséget gerjesztő könyv, amelyben a szereplők (akik egyébként egymás után követik el piszkos kis bűneiket) már-már szimpatikusnak tűnnek, vagy legalábbis elég nyitottan figyeljük őket ahhoz, hogy megpróbáljuk megérteni tetteik indítékait. Nem hősök, hiszen a szó klasszikus értelmében nem is akarnak azok lenni, csupán szeretnének élni és túlélni egy kegyetlen világban. És a mesterséges kiválasztódás (lásd idő előtti erőszakos halál) törvényeinek ismeretében ez nem sikerülhet mindenkinek.