Főkép

Végre elérkeztünk a trilógia befejező kötetéthez. A „végre” itt csupán a türelmetlenség, nem pedig az unalom miatt szerepel a mondatban, hiszen a szerző eddigi könyveiben bizonyította tehetségét. Nem csupán a fejében lévő tudásanyagot képes zökkenőmentesen beleilleszteni a cselekménybe, de képes azt úgy bonyolítani, hogy az olvasó kíváncsisága végig megmarad. Mert ugye azt már a második kötet végén kiderült, ki áll az egész országra kiterjedő összeesküvés hátterében, de ettől függetlenül nem lehetett tudni, miként is fog végződni a történet.

A bűnös nem más, mint Bel-Tran, aki társaival együtt megölte a piramis őrségét, behatolt és ellopta az istenek testamentumát. Ez a szent irat igazolja a mindenkori fáraó isteni mivoltát. Hiánya egyértelműen jelzi a kegyvesztettséget, és a nép nyugtalanságát egyedül egy új uralkodóval lehet megelőzni. Ördögi terv, hiszen a Nílus áradásakor II. Ramszesznek fel kell mutatnia az agyagtáblát a nép előtt. Ha nem teszi, kénytelen lemondani, és ki tudja milyen sors vár a Fény Birodalmára (ahogy lakói Egyiptomot nevezték).


De hiába tudja az igazságot a fáraón kívül újonnan kinevezett vezíre, Paszer, ha nem tudja azt bizonyítani. Máá törvényei teljesen egyértelműek ilyen szempontból – még az uralkodó sem követhet el igazságtalanságot. Bel-Tran letartóztatása amúgy sem oldaná meg a helyzetet, hiszen senki sem tudja, hová rejtették el az istenek testamentumát.

Paszer egyéként sem ér rá a kutatással foglalkozni, mivel ellenfele állandóan kitalál valamit a közrend és nyugalom felborítására. Hősünk ideje jórészét képletesen szólva tűzoltással tölti – de hiába sikeres ezen a téren, ha az alapprobléma továbbra is megmarad.


Barátja Kem, akit időközben rendőrfőnökké neveztek ki, továbbra is eredménytelenül nyomoz az Árnyékfaló után. Őt is szorítja az idő, mivel az orgyilkos még mindig szeretne végezni a vezírrel (korábbi merényletei csupán a véletlennek köszönhetően fúltak kudarcba). Az események – akárcsak a Nílus – egyre gyorsabb iramban hömpölyögnek.

Az egyiptológus újfent elhalmoz bennünket tudásával, és így végre érthetővé válik, miként is volt képes évezredeken át, szinte változatlan formában fennmaradni a fáraók birodalma. Hogyan szabályozták a népesség számát, és miért részesítették előnyben az árucserét a pénzforgalom helyett? Mit ettek és hogyan éltek, mire voltak képesek a korabeli orvosok – de hosszan lehetne sorolni mindazt, amit Jacq ügyesen elrejtett a háttérben. Kíváncsi vagyok, mit olvashatunk majd tőle legközelebb.