Főkép

Ha teljesen különböző, egymástól távol élő emberek közel egy időben furcsa dolgokat kezdenek csinálni vagy érezni, joggal gondolhatunk arra, hogy mégiscsak van bennük valami közös – persze azon kívül, hogy a megszokottól eltérően viselkednek. Az író éjszakánként alvajár. A doktornő minden ok nélkül kirobbanó pánikrohamoktól szenved. A nyugdíjas tengerészgyalogos retteg a sötétségtől. Az atya elveszíti hitét Istenben. A profi bűnözőnek nem okoz többé örömet a rablás. A hétéves kislány „meg nem történt” dolgokról mesél, és egyre furcsábban viselkedik. Egy magába zárkózó nő látványosan „kivirágzik”, és új életet kezd.

Mint azt már korábban említettem, a felsorolt emberek nem ismerik egymást, egészen más városokban élnek, ám szép lassan kiderül, mi bennük az az egyetlen közös vonás, ami magyarázat lehet arra, ami velük történik: július 6-án éjszaka ugyanabban a motelban szálltak meg. És azon az éjszakán történt valami, de hála a hadsereg gyors közbelépésének (már ha az agymosást ennek lehet tekinteni), semmire sem emlékeznek. Néhányan azonban nem hagyják, hogy rémítő emlékfoszlányaik az őrületbe kergessék őket, ezért saját elszántságuk, kitartásuk, és rejtélyes jóakarójuk segítségével szépen lassan elkezdik lerázni magukról az agyuk bizonyos részét elzáró gátat.

Ennek hála kezdik megérteni, miért bukkan fel álmaikban egyre gyakrabban a hold, és kezdenek rájönni, mi is történt velük tizennyolc hónappal korábban. Bár lehet, hogy jobban jártak volna, ha soha nem kezdenek el kutakodni, mert így kénytelenek szembesülni azzal a ténnyel, hogy a hadseregtől jobban kell félniük, mint az esetleges idegenektől.

Koontz regénye ismét bizonyíték arra, milyen veszélyes is egy lelkileg kiegyensúlyozatlan, mazochista hajlamú embert – függetlenül a szakmai hozzáértéstől – felelős beosztásba helyezni. Ennek ellentételezésére azért ott vannak az „áldozatok”, akiket az események során elég jól megismerhetünk, és velük együtt vívhatjuk hősies küzdelmüket a lehetetlennek tűnő feladattal szemben.

A több szálon futó cselekmény lebilincselő olvasmány, amely ismét ékes bizonyítéka annak, hogy rajongói és egyes méltatói nem véletlenül tartják Koontz-ot a műfaj kiemelkedő alakjának.

A szerző életrajza