Főkép

Hát Matyi hol jár most? váltig keresék, de az éjnek
Jó oltalma alatt hamar által ment a határon,
És már új módon gondolkozik a mi urunknak
Más izrombeli megpüföléséről. Mikor elsőbb
Vándorlott, egy vén doktornál jó darab ízig
Szolgált; (hajdan ez valamelly külföldi seregnél
Felcser volt). Minthogy híven szolgálta, bizonynyal
Tudta tehát, hogy még jó szívvel látja: ez úgy lett;
Még életbe lelé, s hozzá beszegőde inasnak,
Olly feltétel alatt, hogy az esmeretes nyavalyáknak
Cifra nevére; haszonvehető fűvekre, porokra;
Érvágó, köppöly, kristély, lánczéta, borotva
S más borbély szerszám hasznára; sebekre való szer,
Fördők s párgolatok készitésére, kenőcsre
Oktatná őtet. - Feje jó volt a mi Matyinknak,
S egy-két hét csak alig múlt, hogy vagy római nyelven
Vagy görögűl, sok rossz nyavalyákat elő tuda bölcsen
Mondani; mellyek azon században műbe valának;
És az azokra való szer kotyvasztáshoz is értett. -
Elkéré ekkor doktor Scorbuntius úrtól
Ócska parókáját, spádéját, vén paripáját,
Bőr-bugyogóját, és a tábori régi kabátját,
Hadd csapjon velek egy farsangot földesuránál.
Ráállott az öreg, minthogy jó zálogot ígért. -
Felveszi hát a vén hacukákat; doktori módon
Kezdi viselni magát; illett rá tászli, paróka,
Koszperd és bugyogó; úgyhogy Scorbuntius úr is
Megfogván a hasát, majmát majd holtra nevette.
Ő meg búcsút vesz, s Döbrögnek ereszti fakóját.
Döbrögi még szintén meg sem szabadúlt az elébbi
Megpüfölés szedres daganatjaitól: ihol újra
Látogatásra megyen hozzá Matyi, hajdani szörnyű
Igéretje szerént. Hijjába keríti magát bé
Puzdrás és lándzsás hajdúkkal: nincs neki annyi
Lelke, hogy a bosszús Matyinak kikerülje husángját. -
A végső faluhoz jutván Matyi, ott maga mellé
Egy vezetőt bérelt; mikor osztán Döbrögöt érte,
Ott a bírótól katonás hangon kalaúzt kért,
Mert ő menni muszajn szakkerment a generális,
Quartély aki betegh. (Hihető abban az időben
Történt volt e’ meg, mikor a sokféle keresztes
Ponyva hadak szanaszét kóborlották be hazánknak
Nagy részét.) Biztatja Matyit szóval, hanem elsőbb
Földes urához fut bíró uram, és bejelenti,
Hogy hadi orvosló vagyon itt; mert Döbrögi fűhöz
Fához kapkoda, és akit csak ajánlani tudtak,
Bárha kerékgyártó, lóorvos, marha kuruzsló
Volt is, kínjában mind meghallgatta tanácsát.
Kéreti hát ezt a felcsert is, hogyha az Istent
Féli, tekintse az ő nyomorúságát, s ha csak egy-két
Pillantást szánjon megnézésére; jutalmat
Várakozása felett ígér, és a kocsijában
Küldi el a generál szállásáig. Matyi gazda
Egy darabig vonogatta magát; végtére az egymást
Felváltó posták elvitték csaknem erővel.
(Bárha nem említném, lehet elgondolni csak úgy is,
Hogy Matyi a képét okosan bé tudta vakolni,
És különös módonn elváltoztatni beszédét.)
A mi urunk, ki szegény, még vagy három daganattal,
Mellyek a hátáról nem akartak eloszlani, ágyban
Kornyadozott: hogy vélt orvossa felé közelített,
Majd kirepült szedres bőréből; kéri az égre
S földre, hogy illy nyomorúlt sorsán ha lehetne segítsen.
Megtapogatja erét Matyi, és veszedelmes hevűlést
Érez megromlott vérében: hogyha azonnal
Fördő nem készűl, és köppöly, még ma bizonnyal
A szívére megy, és -. Ekkor vállat von az álnok.
Kéri az úr minden szentekre, hogy amit az Isten
Értésére adott, rendeljen. Doctori módon
Harmadik ujjával megbökvén homloka búbját:
„Fördő-víz szaporán, – úgymond – és fűvek!” Ezeknek
Elszámlálja külön neveket; száz erdei, réti
Dudvák vóltak ezek; nyúl-, farkas-, békacseresznyék;
Medve-, szamár-, disznó-, eb-, egér-, kutya-, macska-tövissek
Hát meg az angyal-, szent- s ördög-gyökerek (mivel akkor
A fűvek neve csak barom, ördög, s szent vala; Fűvész-
Könyv még nem lévén). Nosza ispán, szolga, poroszló,
Hajdú, kukta, szakács, kertész, szoba- konyhaleányok,
Béres, strázsa, kocsis, fullajtár, bába, favágó,
Egy szóval minden, valamely’k csak elől vagy utól volt,
Fusson az udvarból a rétre, ligetre, mezőre;
Addig az üstben víz legyen, és hadd égjen alatta.
A nép mind kirohant, egyedül egy sánta banyára
Hagyván a tüzelést; hanem a szemfül Matyi ettől
Úgy szabadula meg: a paphoz küldé, hogy az Istent
A fűveknek erőt szerző menybéli malasztért
Kérje a hívekkel. - Maga megvizsgálja az úrnak
Vak szemeit; kendőt vesz elő, s addig simogatja
A két szárnyával, hogy száját béfedi; ekkor
Megköti hátulról tarkójánál. „Uram! – úgymond, –
Nem felcser vagyok én, hanem a Lúdas Matyi, kit kend
Megveretett, s lúdját elvette: de hasztalan a szót
Nem szaporítom; elég, hogy most másodszor adom meg,
Amit megmondtam; főképp hogy kend is a hosszas
Várakozásba magát ne gyötörje sokára, csak essünk
Által rajta; ha még nekem a jó Isten erőt ád,
Harmadszor se fogok majd késni.” Előveszi osztán
Döbrögit, és a vert testét megdöngeti rútul.
Ekkor az ágyfőből a pénz kulcsát kikeresvén,
„Lúdjaim árát és költségemet elveszem,” – úgymond.
Azzal búcsút vesz, kimegy, a paripára felugrik;
S illa berek. - Haza jő a fűvész csorda rakottan:
Bészalad egy szobalyány, meglátja az úr csuda képét;
Elsikkantja magát, kifut, öszve rikoltja az udvart.
Egyik kérdi, mi baj? másik, hogy hol van az orvos?
Kúcsolják kezeket, tanakodnak, hogy ki az ördög
Fojtá bé ismét száját nagyságos uroknak?
Óldjuk meg szaporán. - A félholt Döbrögi ekkor
Már csak alig szuszogott, és minden pontba’ elájúlt.
S csak lassan nyöghette ki, hogy Lúdas Matyi volt az,
És hogy agyon kínzá. - Mind lóra kap, aki csak ülhet,
Kergetik a Matyi hűlt nyomait, de haszontalan, ő már
Tudj’ Isten hol járt, bizonyos, hogy csalfa örömmel
És degesz erszénnyel tért meg Scorbuntius úrhoz.

(A korabeli helyesírás némileg eltér a manapság használatostól – a szerk.)

 

Kapcsolódó írások