Főkép

Gyermekkorom egyik kedvenc könyvét olvashattam el újra, és mondhatom az érzéseim mit sem nem változtak. Janikovszky Éva könyve igazából arról szól, hogyan lehet másoknak örömet szerezni, és hogyan lehet megtanulni azt, hogy örüljünk mások örömének. Szerintem kevés ennél szebb téma lehet – különösen egy gyerekkönyv esetében. A Jó nekem! simán lehetne óvodai kötelező olvasmány. A mostani gyerekek némelyike úgyis már négyévesen olvas. A menedzserpalánták meg már idegen nyelven is olvasnak ilyen idős korukra, ezért nekik, és a többi kis „zseninövendéknek” elérhető a kedves kis könyvecske angol nyelven is.

Emlékszem (én még emlékszem a gyerekkoromra) egészen furcsa élmény volt elolvasni a könyvet. Egyrészt, mert nem az a gügyögős, édi-bédi királylányos könyv, másrészt meg az illusztrációk sem azok szirupos szőkekirályfisak, hanem egyenesen zseniálisak, habár már kiskoromban sem tudtam hova tenni a Nagypapa kalapját. Pont jó a stílusa. Nem neveti ki a gyereket, aki olvassa, nem kacsint ki a felnőttnek, aki esetleg felolvassa, hanem a gyerekhez szól, feltételezve, hogy értelmezni, és akár elfogadni is képes a leírtakat.

Janikovszky Éva olyan, mint minden gyerek idősebb nővére. Nem anyukája, nem nagymamája, hanem egyszerűen a nagyon kedves, tapasztaltabb nővére. Olyan közösséget teremt az olvasó gyerek és saját maga között, ami nekem legalábbis hihetetlen. Fenntartás nélkül el lehet fogadni, amit ír, mert nem kioktat, hanem elmond. Az, hogy az olvasóval egykorú gyerek szájából hangzik el minden, még hitelesebbé teszi a könyvet, már csak azért is, mert az elbeszélő gyerek sem az a csak játszani-rosszalkodni-enni-inni-aludni akarok gép, hanem gondolkodó, érző lény. Felnőtteknek is élmény lehet elolvasni a könyvet. Nem csak azért, mert kicsit gyerekek lehetünk megint, hanem mert megtudhatjuk belőle, hogy a gyerekek (amilyenek remélhetőleg mi is voltunk), sokkal érzőbbek, mint ahogy mi azt gondolhatjuk róluk.

A szerző életrajza

Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány