Főkép

Már az ókori görögök is értetlenül álltak a Nílus parti piramisok előtt. Miért építették ezeket a hatalmas kőhalmokat, de legfőképpen, hogyan? Mivel nem tudtak egyértelmű választ adni a felmerülő kérdésekre, nemes egyszerűséggel a világ csodái közé sorolták azokat.

Időközben eltelt párezer év, és még mindig nem tudjuk pontosan, miként voltak képesek az egyiptomiak végrehajtani ezt az időtálló építkezést. Ha elfogadjuk Hérodotosz beszámolóját (amely jelentős késéssel, 2100 évvel az esemény után íródott), aki első külföldiként beszámol a piramisokról, akkor például Kheopsz (más néven Hufu) piramisánál hozzávetőlegesen harminc év alatt kellett a helyére rakni a becslések szerint felhasznált 2 300 000 darab kőtömböt.  Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy naponta átlagosan 315 kőtömb került a helyére, ami tízórás munkanappal számolva 1-2 percenként 1 kőtömböt jelent. Amelyek átlagos súlya 2,5 tonna, de vannak közöttük 40 tonnás monstrumok is.

1978-ban egy japán expedíció megpróbált felépíteni egy kisebb léptékű (20 méter magas) piramist. Mivel azonban kénytelenek voltak modern eszközöket is használni (sem a kövek szállítását, sem pedig a helyükre emelését nem tudták emberi erővel megoldani) kísérletük érvénytelennek számít, illetve bebizonyította egynémely elmélet hibás voltát, ráadásul még ugyanazt az esztétikai élményt sem sikerül létrehozniuk.

Itt lép színre szerzőpárosunk, akik az elődök elméleteit a meglévő csekély írásos utalással és építészi gyakorlattal kiegészítve nem kevesebbre vállalkoztak, mit Kheopsz piramisának építési forgatókönyvének megalkotására. Kezdve a Nílus túlpartján és a távoli Asszuánban lévő kőfejtők teljesítményének részletezésén, valamint a kitermelt kőtömbök szállításának mikéntjén. Ez utóbbi egyike (ismereteim szerint legalábbis) az eredeti elméleteiknek. A másik szintén hihetőnek tűnő elgondolásuk a piramis építésére vonatkozik. Eddig ugye voltak a piramis méretével vetekedő rámpák, vagy a sehol sem említett/ábrázolt furfangos emelő szerkezetek. Ezzel szakítva az épülő piramis oldalán lévő, sínpályára hasonlító, a vontatómunkások testsúlyát a gravitációval kihasználó megoldást javasolnak. Ez kellőképpen egyszerű, vagyis nem haladja meg a kor technikai színvonalát, valamint alkalmas a korábban említett napi kőmennyiség magasba juttatására.

De nem kívánom részletezni az összes munkafázist, inkább egy gondolat erejéig utalnék a dolgozói létszámra. A bevezetőben említett Hérodotosz még százezer emberről beszél, akik háromhavonta váltották egymást. Ez, figyelembe véve a kor népességét, hatalmas létszám. A később érkező egyiptológusok sem tudták egyértelműen tisztázni a kérdést. Szerzőpárosunk kevesebb, mint hétezer munkást tart szükségesnek. Ami még akkor is bámulatra méltóan alacsony szám, ha a biztonsági ráhagyás miatt megduplázzuk. Ráadásul ez a létszám összhangban van a helyszínen talált városmaradvány feltételezett lakószámával.

Bárhonnan is nézzük, lenyűgöző teljesítmény bontakozik ki a szemünk előtt. Hiszen nem csupán a nagy létszámú építkezést kellett összehangolni, hanem a beszállítások is mesteri egyeztetést kívántak. Márpedig a megfelelő köveknek a megfelelő időben történő leszállítása alapvető feltétele lehetett a határidők teljesítésének. Természetesen még hátra van egy aprócska feladat. Valakinek, aki kellő anyagi erőforrással rendelkezik, és hatalmas elszántsággal bír, egy új piramist kellene emelnie az itt leírt módszerek alapján. Addig azonban megmarad néhány bizonytalan pont (mint például az asszuáni gránit bányászatakor használatos szerszámok anyaga).

Úgy tűnik, az ókori egyiptomiak és a piramisok továbbra is őrzik (fogyatkozó számú) titkaikat.