Főkép

Ádáz küzdelem folyik a Wermacht és a Vörös Hadsereg között. 1943 tavaszán járunk, a keleti-fronton, a Krímben. Steiner tizedes és szakasza azt a feladatot kapja, hogy amíg a hadtest visszavonul, tartsák fel az orosz előrenyomulást. Egy nappal később pedig vonuljon vissza ő is az emberivel Krímszkaja felé, az újonnan kijelölt állásokba. A szakasznak ezúttal szerencséje van, nem kerülnek összetűzésbe az ellenséggel, így megkezdik a visszavonulást. Az országút helyett azonban kénytelenek egy erdős mocsáron átvágni, mert az úton a szovjetek masíroznak. Nem elég, hogy a front áthaladt rajtuk, az emberek egyre fáradtabbak és egyre többet veszekednek egymással, akár a legkisebb apróság miatt is. Egyedül Steiner tartja bennük a lelket, bár azt még ő sem tudja, hogy fognak átjutni a fronton az övéikhez.

Az erdő közepén, egy folyócskán átívelő hidat és három faházat találnak. Mivel a házakat szovjet katonák őrzik, ők pedig nem fordulhatnak vissza, megrohamozzák az ellenséget. Hamar kiderül, hogy három férfivel és két tucat nővel van dolguk, akik a 34-es női aknavetőezred tagjai és pont Krímszkaja felé tartottak az ezredük után. Steinernek kapóra jönnek a nők egyenruhái. Szakaszát beöltözteti orosz egyenruhákba, és így indulnak tovább. Nagy szerencsével sikerül eljutniuk az oroszok első vonalaiba, ahol több térképet is zsákmányolnak, és foglyul ejtenek egy szovjet tisztet is. Egy zseniális húzással elterelik az oroszok figyelmét – foglyukat arra kényszerítik, hogy tájékoztassa a legelöl lévőket, felderítőcsapat indul a német vonalak felé –, és szinte karcolások nélkül érnek „haza”, saját csapataikhoz, akik már rég leírták őket veszteségnek.

Steinert előléptetik szakaszvezetővé, az emberek pedig egy hét pihenőt kapnak. Az öröm azonban korai, a német parancsnokok hamarosan bekövetkező, mindent elsöprő erejű orosz támadástól tartanak, ami nem is várat magára sokáig.

Heinrich könyve, azt hiszem, megérdemli a kiemelt figyelmet. Egyrészt mindig is rajongtam az ilyen típusú művekért (Oroszlánkölykök, Meztelenek és holtak), másrész itt a németek a főszereplők. Megismerhetjük – a lassan egy éve folyamatosan harcoló – katonák mindennapjait, félelmeiket, múltjukat, motivációikat.

Szemtanúi lehetünk a megosztottságnak és az ebből fakadó „belső háborúnak”, amely a tiszti kart jellemzi. Egy részük reálisan gondolkodik, és már most belátja, hogy a háború elveszett. A másik felük csökönyösen hisz a végső győzelemben. Figyelemmel kísérhetjük Steiner kilátástalannak tűnő magánháborúját, melyet feletteseivel – Triebig szárnysegéddel és Stransky századparancsnokkal – vív.


Elborzasztóan reális képet kapunk a keleti-fronton zajlott pokoli harcokról és azok értelmetlenségéről. Heinrich maga is végigjárta ezt a poklot, végigharcolta a II. világháborút. Ebből a művéből nagysikerű film is készült.