La Fontaine meséi (Gustave Doré illusztrációival)

Egyetemleges emberi tulajdonságként nehezen viseljük a kritikát. Saját hibáinkkal szembenézni a legnagyobb kihívás, nem is nagyon szeretünk effélét művelni. Másoknál azonban sastekintetünkkel elsőre kiszúrjuk a hiányosságokat, s adandó alkalommal szóvá is tesszük azokat. Létezik azonban egy sokkal kultúráltabb formája észrevételeink közzétételének. Szakítva a naturális egyszerűséggel, próbáljunk egy tanmesével rámutatni a környezetünkben előforduló, s szót érdemlő apróságokra. Még csak rögtönöznünk sem kell, hiszen az efféle fabulákkal számos könyvet megtöltöttek már az idők során.

A fabulaszerzők között nem meglepő módon egy görög, Aiszóposz (vagy ha úgy ismerősebb Aesopusz) volt az első. A jóval később élt La Fontaine nyugodt szívvel kölcsönzött elődjétől, hiszen biztos lehetett abban, hogy senki sem fog szerzői jogi pert indítani ellene. Annyit azért megtett, hogy a prózát verses formába dolgozta át – és már híressé is vált. A főként felnőttek számára írt tanmesék mindig (bár gyakran bújtatott formában) valamilyen általános igazságot fogalmaznak meg. Igazságtalanok lennénk azonban, ha egyszerű plágiummal vádolnánk meg derék franciánkat, hiszen azért saját ötleteit is megtalálhatjuk az eredetileg tizenkét könyvben kiadott fabulagyűjteményében.

Rögtön az első részben csupa régről ismert történetre lelhetünk. „A tücsök és a hangya”, „A holló és a róka”, „A felfuvalkodott béka” valamint „A farkas meg a bárány” ismertségében teljesen biztos vagyok. Figyelmesebben olvasva előbb-utóbb biztosan feltűnik az a kissé komor, pesszimista hangulat, ami azért ott van a sorok között. Ez nem véletlenül van így. A kései kritikusok és elemzők szerint La Fontaine ebben a bújtatott formában bírálta korának társadalmát, s tulajdonképpen ezeknek az ellentmondásoknak a szóvátétele volt az igazi célja. Márpedig saját kora igencsak bővelkedett az igazságtalanságokban. XIV. Lajos uralkodása (főleg a vége felé) csak kiélezte az ellentéteket.

Gustave Doré jóval később keletkezett illusztrációi ezt a kissé komor hangulatot ragadták meg – művészien kiegészítve La Fontaine fabuláit.