Főkép

A szerző Eleanor Alice Burford Hibbert néven Londonban látta meg a napvilágot. Születési dátumáról megoszlanak a vélemények (vagy 1906, vagy 1910), hiszen ezt az adatot is, mint oly sok mást, ami a magánéletére vonatkozott, igyekezett titokban tartani. Ami viszont biztos, hogy 1993-ban halt meg a tengeren, valahol Görögország és Egyiptom között.

Termékeny élete során hét különböző néven, összesen több mint kétszáz regénye jelent meg. A Victoria Holt nevet amerikai ügynöke javaslatára vette fel, mégpedig akkor, amikor elhatározta, új gótikus-romantikus sorozat megírásába kezd. Ezen a néven összesen harminckét regénye látott napvilágot. Egyes kritikusok szerint életműve semmit sem ér, közönséges szemét, amivel nem érdemes foglalkozni, míg mások meglátják a regényekben a szerző mesélői tehetségét, és remekül kidolgozott, erős női karaktereit. Regényeiben nem egyszer megváltoztatta a történelmi tényeket, de soha nem írt le valótlan dolgokat – legfeljebb egy kicsit kiszínezte a valóságot. Az pedig bocsánatos bűn, feltéve persze, ha szépirodalomról van szó.

Annak, aki tisztában van azzal, mi a különbség a blúzrepesztő és a romantikus regények között, nem hiszem, hogy sokáig kéne ragoznom, miért is nyűgöz le a szerző munkássága. Talán nem is azért, amit ír, hanem ahogy írja. Minden egyes során érezhető az eltelt évszázadok leheletfinom pora, ami ahelyett, hogy elrejtené, vagy elcsúfítaná, sokkal inkább sejtelmesen izgalmassá teszi a történetet. Szerintem az a kritikus, aki szemétnek bélyegzi Victoria Holt munkásságát, nem olvasott még igazi szemetet. Vagy egyszerűen csak félt felvállalni, hogy az olvasottak megmozgattak valamit a lelkének valamelyik rejtett kis zugában. Jó eséllyel ezt soha nem fogjuk megtudni, ezért mindenkinek magának kell eldöntenie, hogyan viszonyul az olyan regényekhez, amik szinte sikoltoznak azért, hogy megfilmesítsék őket. Valószínűleg egyik sem lenne akkora klasszikus (persze a maga műfajában), mint a „Fekete Tulipán” vagy a „Tulipános Fanfan”, de egy jó forgatókönyvíró és rendező valószínűleg egészen helyre kis kosztümös filmet tudna összehozni belőlük. Kár, hogy ezek a filmek – köszönhetően a technikai csodák és az erőszak térhódításának – némileg kimentek a divatból.

Drusilla Delany története valamikor a XIX. század elején Angliában kezdődik, amikor is világra jön egy vidéki pap leányaként. Édesanyja sajnos nem sokkal később meghal, a kicsi pedig a tudós beállítottságú, és kissé szórakozott apa felügyelete alá kerül. A férfi nem igazán foglalkozik a lányával, ezért nem csoda, hogy a kislány élete kalandosan alakul. Először elrabolja a helybéli nemesi család fia, Fabian Framling, majd később Lavinia Framling játszópajtásaként a fékezhetetlen lánnyal együtt kerül előkelő bentlakásos iskolába. Ahonnan Lavinia botrányos viselkedése miatt hamarosan távozniuk kell.

Romantikus történethez illő kalandok, bonyodalmak, tragédiák és nehézségek után Drusilla végül Indiában köt ki, ahol továbbra is kénytelen eszére és szilárd erkölcsi elveire támaszkodva boldogulni a férfiközpontú világban. És mindeközben nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy Miss Lucielle jóslata az indiai legyezővel kapcsolatban nem csak babona…