Főkép

A történet főszereplője, Arcsin az Elisszan Szövetség egyik északi tartományában született egy olyan városban, ami nem is mindegyik térképen van feltüntetve. Nem is csoda, hiszen a város csupán néhány házból állt, és körülötte hat-nyolc nap járásnyi mocsár terül el. Hát csoda, hogy éppen a Mocsárvár nevet kapta?


Nos, innen indult útjára a tizenhárom éves Arcsin, hogy első állomásként Fehérpart legnagyobb városának (Korinoris) egyetemén tanuljon, majd az itt tanultakat egy nagyon távoli és igen egzotikus országban, Szithanban hasznosítsa. Bár akkoriban, amikor az egyetem könyvtárának csendes magányában a fiatal lány ó-esszír balladákat olvasgatott és fordítgatott, még fel sem merült benne, egyszer mekkora hasznukat veszi. Mondjuk az sem merült fel benne, hogy a teljesen autodidakta módon megtanult szithan nyelvnek valamikor bármilyen gyakorlati szerepe lesz az életében.

Minden azon a napon változott meg, amikor kiderült, hogy az óceán túloldalán található Szithanból hajó érkezik Korinoris kikötöjébe. Igen ám, de ki tolmácsoljon a két nép képviselői között, amikor senki nem ismeri mindkét nyelvet? Kivéve Arcsint, akinek viszont esze ágában sincs részt venni ebben az egész felhajtásban. Miért nem hagyják őt békén, hogy csendes magányában fordíthassa kedvenc ó-esszír balladáit? Persze mégis kötélnek áll, és nagyjából ezzel kezdetét veszi kálváriája, aminek folyamán társaival együtt elutazik Szithanba, ahol egy szerencsétlen véletlen folytán ott is ragad – mondanom sem kell, egyedül, és teljesen kifosztva. Most aztán kiderül, mire elég a korinorisi egyetemen megszerzett tudás. Hát, első nekifutásra nagyjából az éhenhalásra. Második nekifutásra már jobb a helyzet, hiszen egy „babonás” országban jósnőre mindig szükség van. Különösen, ha az a jósnő távoli országból érkezett, és sajátos technikát alkalmaz.

Így lesz tehát a mit sem sejtő kultúrantropológusból először egyszerű jósnő, kicsivel később Harh’Hatal herceg (egykori vendéglátójuk) udvari jósnője, majd udvari tanácsadója; így keveredik bele Szithan politikai intrikáiba, amiknek a végén a herceggel együtt életfogytiglani rabszolgaságra ítélik egy kőbányában.


Fergeteges szórakozást nyújtó könyv, amiben a bonyodalmat egy valójában nagyon egyszerű, mégis rendkívül gyakran használt elem, a különböző népek vagy kultúrák találkozásából eredő helyzetkomikum jelenti. Amikor ez az alap találkozik a Goldenlane által alkalmazott könnyed, lezser stílussal, szinte előre borítékolható a siker.