Dave Stern: Tomb Raider – Az élet bölcsője
Írta: Galgóczi Móni | 2003. 11. 25.
Nagy Sándor világhódító útja egy ponton váratlanul megszakadt. Sokféle elmélet keringett a hirtelen fordulatról, az igazságot azonban senki sem tudhatta biztosan. Egészen addig, amíg Santorini szigete mellett meg nem rengett a föld, hogy a tenger mélyéről felszínre kerüljön a makedón hadvezér különleges szimbóluma, ami az eddig ismert egyetlen bizonyítéka annak, hogy a legendás Holdtemplom valóban létezett.
Persze az edzett idegzetűek egy szemernyit sem csodálkoznak azon, hogy Lara Croft „egészen véletlenül” közvetlenül az után értesül a tárgy felbukkanásáról, hogy az elkezdett lebegni a tenger felszínén. Hogy miért nem tulajdonított neki különösebb jelenőséget a többi, helyszínen tartózkodó kincsvadász? Mert a sokkal nagyobb kincs reményében a tenger fenekét kezdték kutatni, csakhogy rossz helyen.
Mert ugyebár kedvenc szerencsevadász hősnőnk az áramlatok és minden egyéb tényező figyelembe vételével már útközben kiszámolta, hol kell lemerülniük ahhoz, hogy azt találják meg, amit keresnek. A templomot, ami Nagy Sándor legértékesebb kincseit rejti, és ami hosszú-hosszú ideje a tenger fenekén őrzi a titkot.
A titkot, amelynek jobb lenne ott is maradni, de hát Lara kíváncsi, mások pedig annyira agresszívek, hogy a templomban található, nem igazán földi eredetű, egyelőre nem tudni, mire való tárgy tulajdonjogáért akár ölni is képesek. Mégpedig szívfájdalom nélkül.
De Lara nem felejt, és görög barátainak értelmetlen haláláért szörnyű bosszút esküszik. Csak éppen nem tudja, ki ellen. Mondjuk, ha tudná, hogy az Élet Bölcsőjében elrejtett szelence felkutatásáért egy Nobel-díjas tudóssal fog összeütközésbe kerülni, aki az utóbbi időben egy kissé elveszítette a valóságérzékét, akkor sem lenne kevésbé elszánt. Így viszont, ahogy egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nem csupán személyes bosszúszomjának kielégítése, hanem a világ megmentése is esedékessé vált, kénytelen kiereszteni a „szellemet a palackból”. Hogy mi lesz ebből…
Leginkább egy kellemes, eseménydús történet, amelyben – mivel mindenki tisztában van vele, hogy egy számítógépes játék alapján készült –, nem a szereplők jellemrajzán, hanem a különlegesen életveszélyes és első látásra kivitelezhetetlennek tűnő akciókon van a hangsúly. Lara Croft ismét bebizonyítja, hogy nem csak szép és szexis, nem csak elszánt és határozott, de humora is van.
Persze az edzett idegzetűek egy szemernyit sem csodálkoznak azon, hogy Lara Croft „egészen véletlenül” közvetlenül az után értesül a tárgy felbukkanásáról, hogy az elkezdett lebegni a tenger felszínén. Hogy miért nem tulajdonított neki különösebb jelenőséget a többi, helyszínen tartózkodó kincsvadász? Mert a sokkal nagyobb kincs reményében a tenger fenekét kezdték kutatni, csakhogy rossz helyen.
Mert ugyebár kedvenc szerencsevadász hősnőnk az áramlatok és minden egyéb tényező figyelembe vételével már útközben kiszámolta, hol kell lemerülniük ahhoz, hogy azt találják meg, amit keresnek. A templomot, ami Nagy Sándor legértékesebb kincseit rejti, és ami hosszú-hosszú ideje a tenger fenekén őrzi a titkot.
A titkot, amelynek jobb lenne ott is maradni, de hát Lara kíváncsi, mások pedig annyira agresszívek, hogy a templomban található, nem igazán földi eredetű, egyelőre nem tudni, mire való tárgy tulajdonjogáért akár ölni is képesek. Mégpedig szívfájdalom nélkül.
De Lara nem felejt, és görög barátainak értelmetlen haláláért szörnyű bosszút esküszik. Csak éppen nem tudja, ki ellen. Mondjuk, ha tudná, hogy az Élet Bölcsőjében elrejtett szelence felkutatásáért egy Nobel-díjas tudóssal fog összeütközésbe kerülni, aki az utóbbi időben egy kissé elveszítette a valóságérzékét, akkor sem lenne kevésbé elszánt. Így viszont, ahogy egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nem csupán személyes bosszúszomjának kielégítése, hanem a világ megmentése is esedékessé vált, kénytelen kiereszteni a „szellemet a palackból”. Hogy mi lesz ebből…
Leginkább egy kellemes, eseménydús történet, amelyben – mivel mindenki tisztában van vele, hogy egy számítógépes játék alapján készült –, nem a szereplők jellemrajzán, hanem a különlegesen életveszélyes és első látásra kivitelezhetetlennek tűnő akciókon van a hangsúly. Lara Croft ismét bebizonyítja, hogy nem csak szép és szexis, nem csak elszánt és határozott, de humora is van.