Tom Clancy: A rettegés arénája
Írta: Mezei Attila | 2003. 11. 17.
1973 - Izraelt megtámadják az arab államok. A helyzet válságos; a hadvezetés úgy dönt, hogy repülőgépekről ledobott atombombával mér csapást a támadókra. Az utolsó pillanatban a műveletet leállítják, a bombákat leszerelik, de figyelmetlenségből az egyik rajta marad – a most már tankok elleni bevetésre induló – gépen. A repülőt lelövi az arab légvédelem, darabjai – a bombával együtt – a Golán-fennsíkra hullnak, és eltemeti őket a por.
’91 környéke. A Keleti-blokk már a múlté, a Szovjetunió még létezik, de a vezetés lassan belátja, hogy át kell alakítani a Független Államok Közösségévé. A Közel-Keleten tombol a harc, szinte mindennaposak a terrorcselekmények. Jack Ryan – a CIA igazgatóhelyettese – és Arnold van Damm – az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója – egy kedélyes beszélgetés alkalmával rádöbben, hogyan lehetne rendezni az arab-izraeli konfliktust. Rövid időn belül meggyőzik az elnököt és beindul az amerikai diplomáciai és politikai gépezet. Ennek eredményeként a Vatikánban aláírják a béke-megállapodást és végre a béke korszaka köszönthet a térségre.
A terroristáknak azonban ez cseppet sem tetszik. Birtokába jutnak az elveszettnek hitt ’73-as izraeli bombának és a Sziú Nemzetség Harcosainak Szövetsége, a volt Vörös Hadsereg Frakció és a volt NDK titkosszolgálat segítségével nekilátnak, hogy szabotálják a béketervet. Céljuk, hogy kirobbantsanak egy atomháborút az USA és a Szovjetunió között.
Tom Clancy meglehetősen vastagra sikeredett könyve ne riasszon meg senkit, ugyanis elejétől a végéig izgalmas olvasmány. A történet nagyon sok szálon fut, néha el sem tudtam képzelni, hogy mi köze lehet egyiknek a másikhoz. Az utolsó oldalakon persze minden kiderül. Clancy nagyon sok kutatómunkát végzett az atombombagyártás területén, mélyre ásta magát az USA államapparátusának működésében – beleértve a katonai és egyéb fegyveres testületeket is –, és nem utolsó sorban tökéletesen tisztában van az aktuális politikai helyzettel. Ez adja meg történetének „valóságszagát”, amitől – ha a katasztrófa be is következik – mégis pozitív és bizakodó marad az olvasó.
Ha még a terrorcselekmény elkövetésének helyszínére és megvalósításának milyenségére is valami egészen eredeti és egyedi módot talált volna ki, és nem a Fekete vasárnap című film eseményeit vette volna át, már-már az akcióregények isteneként tekintenék rá. Így viszont…