Peter Wicke: A szórakoztató zene Mozarttól Madonnáig

Ugye mindenkinek ismerős a címben szereplő két név? Már csak az a kérdés, hogy mit hoz ki az egészből egy német ember, aki hírnevét részben annak köszönheti, hogy ő a rock első egyetemi tanára a világon. Vagy legalábbis a hozzáértők ezt mondják róla.

A zene és a tánc szorosan összefüggő dolgok. Úgy gondolom, nem jár messze az igazságtól az, aki azt állítja, hogy egymás nélkül nem létezhetnek. Egymásra gyakorolt kölcsönhatásuk sokat lendített mindkettő fejlődésén. A komolyzene eleinte csak a nemességhez szólt. Gondoljunk csak a kosztümös filmekre: szépen felöltözött nők és férfiak ülnek, állnak, vagy táncolnak egy teremben, ahol parókás zenészek játsszák az éppen aktuális zeneszerző valamelyik darabját.

Mivel ebből a világból kirekesztették őket, az alsóbb néprétegek tagjai a saját zenéjükkel és táncaikkal szórakoztatták magukat. Mivel ők többen voltak, az általuk „fogyasztott” zene sokkal több emberhez jutott el. Máris érthető, hogy honnan a hatalmas siker, ami a popzenét jellemzi.

A szerző könyvében bemutatja nekünk a zene fejlődését, miközben megismerhetjük igazán egyéni álláspontját a témával kapcsolatban (amivel természetesen egyáltalán nem muszáj egyetérteni). Wicke elsősorban német nyelvterületre vonatkoztatva beszél – ami a címből sajnos nem derült ki előre. Emiatt csalódott vagyok egy kicsit, de az vigasztal, hogy erről a területről viszont alapos képet kaptam.