Főkép

Régebben azt hittem, nem szeretem a verseket, aztán pedig azt, hogy a versek nem szeretnek engem. Most inkább úgy gondolom, a tanáraim nem szerették őket, mert ha igen, furán mutatták ki a sok-sok számonkérés alatt, amikor egyszerűen nem tudtam kellően kibontakozni. Rég volt a kezemben általános iskolai tankönyv, de érdekelne, vajon változott-e a ritmusok, dallamok megítélése az elmúlt években, vagy még most is megerőszakolják a nebulók fejét, hogy aztán a szívükkel ne érezzenek?

 

Nehéz kenyér az irodalomtanároké, és komolyan nem tudom, én hogyan csinálnám, mindenestre volt egyszer egy Ildi nénim, aki találomra lediktált szavakból verset íratott velünk nyolcadikban. Kevés dolgot élveztem annyira, mint azt, mert bár érzékem a költészethez nem sok akadt, kitalálni, hogy mi köze az amalgámtömésnek a kötélhez, igen izgalmas feladat volt. Legalább annyira, mint ez a rovat.

 

William Butler Yeats (1865-1939) ír költő, drámaíró, elbeszélő, irodalmi Nobel-díjat kapott 1923-ban, tehát a 20. századi irodalom egyik kiemelkedő alakja. Tudatosan építette életművét, a „Hammer your thoughts into unity” szerint kovácsolta gondolatait egységbe. Mélyen foglalkoztatta a természetfeletti, paranormális, emberfeletti erők létezése, és ezek a tanok mélyen beleivódtak munkásságába is. Elkötelezetten hitt Írország ügyében, és élete végéig képtelen volt szabadulni a gondolattól, hogy köze lehetett-e korai nacionalista drámáinak a húsvéti felkeléshez, mely 15 ír vezető kivégzésével ért véget.

 

Ezen a héten egy fura, és kimondottan bizarr versikét olvashattok, mert már a címe sem ígér semmi jót. Ha halott lennél, akkor velem maradhatnál, nem lennél másé, megbocsátanád minden bűnömet, amit veled szemben elkövettem, és nem kellene viselnem a bűntudat kínjait egyedül. Mert akkor sírhatnék érted, gyászolhatnám a halálodat, de amíg élsz, nem okolhatok a jelenlegi helyzetért mást, csakis önmagamat és a saját hibáimat.

 

William Butler Yeats: Szerelmesét halottnak kívánja

 

Feküdtél holtan, hidegen
s alkony sápadna Nyugaton.
Eljönnél hozzám s szíveden
megnyugodhatna bánatom.
Jó lennél, megbocsátanál,
hiszen halott lennél, halott:
nem ugranál föl hidegen
s szeszélyesen mint vadmadár.
Tudnád hogy a csillagos ég
szőtte magába hajadat.
Óh bár halott lennél, halott
a lassan sápadó bus ég
s hervadó bús szirmok alatt.

 

(Babits Mihály fordítása)