FőképPelk

Az amerikai angolban a második világháború idején meghonosodott egy szó, amelyet máig használnak. Ez a jövevény a snafu. Jelentése: káosz, zűrzavar. Egyfajta betűszó, mert további szavak kezdőhangjából jött létre. Situation normal, all fouled up. Vagyis: a helyzet normális, csak tökre elbaltázták. Hasonló képződmény a fubar. Ő is akkoriban keletkezett, de ma már tökéletes feledésbe merült. Pedig jobb sorsot érdemelt volna. Ezen öt szó kezdőhangjai alkotják: Fouled up beyond all recognition. Különlegesen hasznos és érdekes nyelvi képződmény, mert pontosan fejezi ki, hogy végzetünket korántsem mindig rosszindulat idézi elő, hanem valamely hatalmas és komplikált intézmény véletlenszerű, adminisztrációs ballépései.
Íme, Fuzz Littler példája. Igaz, ő nem is annyira fubar volt, mint inkább pelk, ami annyit tesz: piszkosul el lett kúrva. Majdnem ugyanaz. Littler az Általános Vasmű és Öntöde Rt.-nél dolgozott. Tisztában volt pelkségével. Csupán egyszer hallotta a kifejezést, de azonnal tudta, hogy úgy illik rá, mint kerékpárversenyzőre a nejlonnadrág. Cége Ilium városában nem kevesebb, mint ötszázhuszonhét számozott épületben székelt. Fuzz Littler klasszikus módszerrel lett pelkizálva. Magyarán: ideiglenesnek szánt helyzete véglegesnek bizonyult.

Fuzz Littler a Közönségszolgálati Osztályon kapott állást. A közönségszolgálatosokat a 22. sz. épületben helyezték el. Csakhogy midőn Fuzz munkába állt, a 22. sz. épületben egy tenyérnyi üres zug sem akadt. Így hát Fuzz íróasztalát ideiglenesen a 181. sz. épület legtetején, a liftgépház szomszédságában lévő irodába állították be.
A 181. sz. épületben senki nem foglalkozott közönségszolgálati ügyekkel. Fuzz kivételével mindenki más teljes gőzzel a félvezetőket kutatta. Az irodában hárman dolgoztak. Fuzz, dr. Lomar Horthy kódfejtő, továbbá kettejük közös titkárnője. Fuzz kerek nyolc esztendőt húzott le a liftgépház mellett. Az épületben mindenki gyagyásnak tartotta, a Közönségszolgálati Osztályon viszont kísértetnek vélték. Felettesei nem viseltettek rosszindulattal iránta. Egyszerűen örökre megfeledkeztek róla.
Fuzz nem lépett ki a cégtől, mert neki kellett istápolnia nagybeteg édesanyját. Érthető és tiszteletre méltó indok. De elpelkesedéséért drágán megfizetett. Fuzzból szükségszerűen cinikus, fásult, és teljes mértékben zárkózott ember lett.
Fuzz megkezdte kilencedik esztendejét a vállalatnál. Éppen betöltötte a huszonkilencedik életévét. És akkor beavatkozott a dolgok menetébe a Sors keze. A Sors fogta magát, és a 181. sz. épület üzemi étkezdéjének összes zsiradékát rákente a liftakna belső falára. Az olvadozó zsiradék szépen felgyűlt a gépezeten, és egy napon lángra kapott. A 181. sz. épület porig égett.
Ámde a 22. sz. épületben, amelyet a Közönségszolgálati Osztály, vagyis Fuzz részlege foglalt el, továbbra sem akadt üres iroda. Ideiglenes jelleggel Fuzz új helyét az 523. sz. épület alagsorában jelölték ki, pont a vállalat területén közlekedő autóbuszjárat végállomásánál.
Az 523. sz. épületben működött az Általános Vasmű és Öntöde Rt. tornaterme.

Volt a dolognak jó oldala is. A tornatermet kizárólag hétvégeken, vagy hétköznap délután öt órától lehetett használni. Fuzz tehát nyugodtan dolgozhatott, nem zavarta kosárlabdák pattogása, tekegolyók koppanása, úszók lubickolása, táncosok lábdobbanása. A különböző játékok hangja nem csupán zavaró lett volna, de Fuzz akár úgy is érezhette, hogy gúnyt űznek belőle, és ezt elviselhetetlennek tartotta. Fuzz hosszú-hosszú évek óta istápolta nagybeteg édesanyját. Mióta csak pelk lett, egyetlen perce sem maradt sportolásra.
És  még egy kellemes dolog történt vele: előléptették. Főnök lett. Viszont a tornaterem alagsora oly távol esett az üzem többi részétől, hogy égen-földön nem akadt titkárnő, aki neki is besegíthetett volna. Mit volt mit tenni, Fuzznak ki kellett utalni egy egész titkárnőt.
Fuzz tehát új irodájában üldögélt, és hallgatta, amint a fal túloldalán, az öltözőben a zuhanyrózsákból csöpög a víz. Várta az új titkárnőt.
Reggel kilenc óra volt.
Fuzz felpattant. Meghallotta, hogy odafent a kapu hatalmas robajjal becsapódik. Bizonyára megérkezett az új titkárnő, gondolta Fuzz. Az egész földkerekségen nem akadt teremtett lélek, akinek bármiféle keresnivalója lett volna a tornaterem alagsorában.
Fuzznak nem kellett az új lányt végigkalauzolnia a kosárlabdacsarnokon, majd a tekepályán, le a vaslépcsőn, majd az irodaajtóhoz vezető deszkapallókon. Az összes épületen és a tereken mindenütt nyilak mutatták az irányt. Az ide vezető nyilakon ez állt: KÖZÖNSÉGSZOLGÁLATI OSZTÁLY, ÁLTALÁNOS VÁLASZRÉSZLEG.
Fuzz hosszú vállalati pelksége folyamán maga volt a Közönségszolgálati Osztály, és annak Általános Válaszrészlege. Ha levél érkezett az Általános Vasmű és Öntöde Rt. teljes egésze részére, akkor ezekre a Közönségszolgálati Osztály, és annak Általános Válaszrészlege írta meg a viszontválaszt, elvégre az ilyen levelet nem valamely önálló gyáregységnek címezték. A levelek fele merő sületlenség volt. Ez azonban mit sem számított. Akármilyen buta és csapongó lehetett a levél, Fuzznak az volt a kötelessége, hogy meleg hangon megválaszolja őket, mert azt kellett bizonyítania, amit az egész Közönségszolgálati Osztály is fáradhatatlanul bizonygatott: hogy az Általános Vasmű és Öntöde Rt. szíve oly hatalmas, mint a világmindenség.
Fuzz hallotta, hogy az új lány óvatos léptei már a vaslépcsőn kopognak. Az nyilvánvaló, hogy a lány nem nagyon hitt az útmutató nyilaknak. Bizonytalanul közelített, néha oly halkan lépdelt, hogy feltehetően lábujjhegyen tipegett.
Egy ajtó kitárult. Apró, fémes, lidérces hangocskák visszhangzottak a házban. Az új lány rossz felé indult, és véletlenül épp az uszoda ajtaját nyitotta ki.
Aztán elengedte az ajtót. Hatalmas robajjal csapódott be.
Most az új lány visszatalált a helyes irányba, és egyre jobban megközelítette az irodát. A vizes homokba lefektetett deszkapallók nyikorogtak, tocsogtak a léptei alatt. Végre a Közönségszolgálati Osztály Általános Válaszrészlege irodájának ajtaja elé ért. Bekopogtatott.
Fuzz ajtót nyitott.
Fuzz úgy állt a küszöbön, mint akibe villám csapott. Soha életében nem látott ilyen kedves, csinos és szép kicsi leányt. És őrá mosolygott. Tökéletes kis csecsebecse, inkább kislány még, mint asszony. Képtelenség, hogy akár csak egyetlen nappal is több lehetne tizennyolc évesnél.
– Mr. Littler? – kérdezte.
– Igen?
– A nevem Francine Pefko. – Varázslatos szerénységgel billentette oldalra gyönyörű fejecskéjét. – Maga az új főnököm.
Fuzz mélységes zavarában szinte megkukult. A Közönségszolgálati Osztály Általános Válaszrészlege alkalmatlan volt arra, hogy illő eleganciával fogadjon egy ilyen tüneményes leányt. Fuzz biztosra vette, hogy valami zsémbes és unalmas asszonyságot küldenek le hozzá. Egy beszélő szerszámot, akinek minden mindegy. Komor robotot, aki duzzogva is beéri iszonyúan pelk főnökével és még pelkebb környezetével. Azt felejtette ki a számításból, hogy a Humán Erőforrás Osztály kartotékrendszerében a legtündéribb lány is csak egy lány a sok közül.
– Jöjjön be. Jöjjön be. – Fuzz hangjában nem volt érzelem.
És Francine belépett a nyomorúságos, parányi irodába. Továbbra is mosolygott. Sugárzott belőle az optimizmus. Majd kicsattant az egészségtől. Az imént vehették csak fel a vállalathoz, mert azokat a nyomtatványokat szorongatta, amelyeket az első napon szoktak kiosztani az új dolgozóknak.
Francine nyilvánvalóan aznap állt munkába, mert munkaruhája túlontúl is csinos volt. Az egyik nyomtatványban, amit aznap reggel Francine kezébe nyomtak, a jelenséget  túlöltözöttségnek minősítették. Lám, magas, tűsarkú cipőt visel. És kacéran kivágott blúzt. Itt is, ott is gyöngysor, karperec, ékszer
csörgött rajta.
– Szép iroda – nézett körül Francine.
– Szép?
– Az ott az én asztalom?
– Az ott a magáé.
Francine fürgén leült az állítható támlájú forgószékbe, mert az is az övé volt. Lekapta az írógép fedelét. Ujjait végigfuttatta a billentyűkön.
– Mr. Littler, amint jónak látja, akár azonnal el is kezdem a munkát.
– Igen. Nagyszerű – nyögte Fuzz. Pontosan ettől rettegett. A munka megkezdésétől. Ezt a munkát semmi módon nem lehetett felemelőnek beállítani. Íme, itt ez az életvidám kis teremtés. Ha elmagyarázná neki, hogy ő, Fuzz, mivel foglalkozik nap mint nap, tüstént kiderülne, hogy élete éppoly értelmetlen, mint az állása.
Francine szeme felragyogott.
– Ez a legelső munkahelyemen a legelső nap legelső órájának legelső perce! – lelkendezett.
– Csakugyan?
– Csakugyan. – És akkor Francine Pefko mondott valamit, valami olyan költőit, hogy Fuzz szíve kis híján megszakadt. Francine ebből semmit sem vett észre. És a könyörtelenül nagyszerű költői kép hatása alatt Fuzz rádöbbent, hogy alapvetően mi is a baja Francine-nel. Nem a munka az oka. Hanem az, hogy Francine kívánatos.
Íme, a könyörtelenül nagyszerű költői kép: Egyenesen a Női Medencéből jövök.
A Női Medence mellesleg nem volt egyéb, mint a Humán Erőforrás Osztály azon fontos részlegének pontos elnevezése, amely az újonnan belépő nőnemű munkavállalókkal foglalkozott.
Csakhogy e két szóról Fuzznak egész más jutott az eszébe. Képzeletében gyönyörűséges ifjú hölgyek emelkedtek fel a hűs, mély vízből, és a sikeres üzletembereket harsányan arra biztatták, hogy tegyék nekik a szépet. Ő, Fuzz azonban hiába meresztette rájuk a szemét, a kívánatos nők figyelemre sem méltatták. Nyilvánvaló, hogy az ilyen csodálatos teremtések számára egy pelk nem több a levegőnél.
Fuzz szorongva nézte Francine-t. Üde és kívánatos. Egyenest a Női Medencéből. És rövidesen rá kell ébrednie, hogy főnökének munkaköre pelkebb a pelknél. Ebből pedig arra következtet majd, hogy a főnöke férfiként is pelk.

A Közönségszolgálati Osztály Általános Válaszrészlegének ebédszünet előtti szokásos normája kb. tizenöt levélre rúgott. Azon a reggelen azonban, amikor Francine Pefko munkába állt, csupán három levél várt válaszra.
Az első levelet a tébolydából küldte egy férfiú, aki azt állította, hogy sikerült négyszögesítenie a kört. Teljesítményéért százezer dollárt és teljes szabadságot követelt a cégtől. A másodikat egy tízéves kisfiú írta. Ő akarta vezetni azt az űrhajót, amelyet elsőként indítanak a Marsra. A harmadik levélben egy asszony arra panaszkodott, hogy tacskó kutyája folyton megugatja a vállalatnál készült porszívóját.
Tíz órára Fuzz és Francine befejezték a levélírást. Francine mindegyiket iktatta, és másolatot készített róluk. Az irattartó szekrény egyébként szinte tökéletesen üres volt. Amikor a 181. sz. épület hamuvá lett, a Közönségszolgálati Osztály Általános Válaszrészlegének régi irattára is megsemmisült.
Csend honolt az irodában.
Francine megtisztította volna az írógépet, csakhogy nem akadt rajta egy szemernyi piszok sem. Vadonatúj írógép volt. Fuzz sem játszhatta meg, hogy papírjaiba mélyed, hogy komoran lapozza az iratokat, tekintettel arra, hogy az asztalán egyetlen szál papírlap feküdt. Ezen az állt, hogy az összes vezető a legszigorúbban köteles ellenőrizni a kávészünet időtartamának betartását.
– Pillanatnyilag ez minden? – kérdezte Francine.
– Igen.
Fuzz a gúny jeleit kutatta a lány arcán. Egyet sem talált.
– Tudja, úgy tűnik, véletlenül pont egy lazább napot fogott ki – mondta.
– Mikor hozzák a postát?
– Semmikor. Ilyen messzire nem hozzák el. Reggel, amikor dolgozni jövök, meg ebéd után én veszem át a postát a központi iktatóban.
– Ó – nyugtázta Francine.
A csöpögő zuhanyrózsák a falon túl hirtelen úgy döntöttek, hogy zajos belégzéseket végeznek. Amikor azonban orrjárataikat kellően tisztának ítélték, felhagytak a zajos belégzésekkel, és visszaálltak csöpögő üzemmódba.
– De ugye, Mr. Littler, olykor jó nagy itt a nyüzsgés? – A lány megborzongott, mert az izgalmas jövés-menés gondolata rendkívüli örömmel töltötte el.
– Olykor igen.
– És mikor jönnek ide az emberek? És amikor már itt vannak, mit kell elvégeznünk a számukra?
– Emberek?
– Hát nem ez a Közönségszolgálati Osztály?
– De ez.
– Ha ez így van, mikor érkezik a közönség? – Francine végigpillantott kidomborodóan szalonképes testén.
– Attól tartok, a közönség nem jön el ilyen messzire. – Fuzz úgy érezte magát, mintha ő volna a világ legunalmasabb és leghosszadalmasabb fogadásának házigazdája.
– Ó. – Francine felnézett az iroda egyetlen ablakára. Az ablak a padlótól két és fél méter magasságban nyílt. Rajta keresztül egy oldalfolyosón álló cukorkazacskózó berendezést lehetett megtekinteni alulnézetből. – És a többi kolléga? Akikkel együtt dolgozunk? Ki-be szaladgálnak egész álló nap?
– Attól tartok, nincsenek ilyen kollégák.
–Ó.
Odafent egy forróvíz-cső hatalmasat durrant. Az apró irodában az óriási fűtőtest előbb sziszegett, utána köpködött.
– Miss Pefko, mi lenne, ha tanulmányozná a nyomtatványait? Talán az hasznos lenne.
Francine bólintott. Nagyon szeretett volna a főnöke kedvében járni. Elmosolyodott, de gyorsan abbahagyta. Ez a hamvába holt mosoly volt az első jele annak, hogy Francine már nem tartja túlcsordulóan vidámnak új munkahelyét. Kissé össze is ráncolta a homlokát. Belemélyedt a nyomtatványaiba.
Fuzz szájpadlásának szorította a nyelvét. Úgy fütyült, mintha sípolna.
A falióra kattant egyet. A falióra minden fél percben kattant egyet. A percmutató oly lassan kúszott előre, hogy szabad szemmel mozdulatlannak látszott. Ebédidőig még egy teljes órának és ötvenegy hosszú percnek kellett letelnie.
– Hohó! – Francine figyelemre méltó dolgot talált a nyomtatványában.
– Hohó?
– Péntek esténként pont ebben az épületben táncmulatság. – Francine felpillantott. – Értem már, miért van odafönt az a sok díszlet. – A lány a kosárlabdacsarnok mennyezetére aggatott japán lampionokra és papírszalagokra utalt. A soron következő táncest nyilván népies jellegű lesz, mert az egyik sarokba igazi szénaboglyát raktak, a teremben pedig festői rendetlenségben sütőtököket, kerti szerszámokat és búzakévéket helyeztek el.
– Szeretek táncolni – közölte Francine.
– Hm. – Fuzz még soha életében nem táncolt.
– Mr. Littler, ugye maga és a kedves felesége jó sokszor táncolnak?
– Nőtlen vagyok.
– Ó. – Francine elpirult, és állát leszegve folytatta az olvasást. Amikor visszanyerte a színét, ismét felnézett.
– Tekézik, Mr. Littler?
– Nem – Fuzz halkan, szorongva felelt. – Nem táncolok. Nem tekézek. Attól tartok, Miss Pefko, hogy az édesanyám istápolásán kívül nem is igen csinálok egyebet. Évek óta nagyon beteg.
Fuzz lehunyta a szemét. A ráboruló bíborszín sötétségben az élet legkegyetlenebb igazságán tűnődött. Hogy az áldozat: csakugyan áldozat. Mennyi veszteség érte, mióta édesanyját istápolja.
Fuzz egyre csak halogatta, hogy kinyissa a szemét. Tudta, hogy számára fájdalmas lesz, amit Francine arca tükröz. Tudta, mit tükröz majd Francine angyali arcocskája. Az összes emberi jóérzés közül a leghitványabbat tükrözi majd. Tiszteletet. Szükségszerű, hogy valami egyéb is belevegyüljön abba a tiszteletbe. Hogy ő, Fuzz, szörnyen szerencsétlen és unalmas alak, jobb is az ilyen embertől a lehető legtávolabbra húzódni.
Minél tovább töprengett Fuzz azon, hogy mit tükröz majd Francine angyali arcocskája, annál kevésbé óhajtotta felnyitni a szemét. A falióra ismét kattant egyet. Fuzz elviselhetetlennek tartotta, hogy Francine újabb harminc másodpercig őt figyelje.
– Miss Pefko. Szerintem ez a hely nem fog magának tetszeni. – Fuzz szeme csukva maradt.
– Tessék?
– Menjen szépen vissza a Női Medencébe, Miss Pefko. Közölje, hogy az 523. sz. épület alagsorában egy elmebeteg tanyázik. Kérjen magának másik munkát.
Fuzz kinyitotta a szemét.
Francine sápadt volt, mereven ült. Hitetlenkedve megrázta a fejét.
– Mr. Littler, maga. . . maga ugye nem kedvel engem? – kérdezte riadtan.
– Ennek itt most nincs jelentősége. – Fuzz felpattant. – Csak húzzon el innen. Saját érdekében.
Francine is fölállt. Még mindig a fejét csóválta.
– Maga csinos, okos, elbűvölő kislány. Többre vágyik. Ez a munka nem magának való. Ha itt marad, elevenen rohad el – mondta akadozva Fuzz.
– Elrohadok?
– Elrohad. Akárcsak én. – Fuzz zagyva, kusza szóáradatot zúdított Francine-re. Elmesélte neki pelksége teljes történetét. Majd céklavörös arccal, kiüresedve hátat fordított a lánynak. – Viszontlátásra. Végtelen öröm, hogy megismerhettem.
Francine felszisszent. Bólintott. Csöndben összeszedte a holmiját, közben hevesen pislogott. Azután elment.
Fuzz visszaült az asztalához, és kezébe temette az arcát. Hallgatta, amint Miss Pefko léptei távolodnak. A nagy dörrenésre várt. Amikor a kapu becsapódik a lány mögött. Egy dörrenés, és a lány örökre kilép az életéből.
Fuzz egyre csak várta, hogy a kapu becsapódjon. Várta, várta. Aztán arra gondolt, hogy lám, még ebből a szimbolikus dörrenésből is kisemmizték. Hogy Francine szép halkan betette maga után azt a kaput.
Akkor hallotta meg a muzsikaszót.
Valahonnan bugyuta, gyatra kis sláger szólt. De amint a dalocska az 523. sz. épület megannyi szegletének verődve ideoda visszhangzott, a szférák zenéjévé alakult. Titokzatos volt, álomszerű és varázslatos.
Fuzz nekiindult, fel a lépcsőn, haladt a muzsika forrása felé. A forrás nem volt más, mint a tornacsarnok falához tolt jókora lemezjátszó. Fuzz zordonan elmosolyodott. Hát erről van szó! Francine apró kis búcsúajándékáról.
Végighallgatta a dalt, majd lekapcsolta a lemezjátszót. Nagyot sóhajtott, majd szemügyre vette a népies dekoráció részleteit meg a tornaszereket.
Ha az erkély széksoraira is felnéz, láthatta volna, hogy Francine mégsem hagyta el az 523. sz. épületet. Odafent ült a legelső sorban, karja a csőkorláton pihent.
Csakhogy Fuzz nem nézett fel az erkélyre. Azt hitte, hogy egyedül van a tornateremben. Egy-két lassú tánclépéssel próbálkozott. Reménytelen vállalkozás, abba is hagyta.
– Segített valamit? – szólalt meg Francine.
Fuzz döbbenten felnézett.
– Segített valamit?
– Segített?
– Úgy értem, a zene. Nem lett tőle legalább egy kicsikét boldogabb?
Fuzz nem tudott azonnal válaszolni. Nem volt könnyű a kérdés.
De Francine nem is várt feleletet.
– Azt hittem, a zenétől egy kicsikét boldogabb lesz – mondta. Megrázta a fejét. – Persze nem képzeltem, hogy ettől minden gondja megoldódik. Csupán azt hittem. . . – Francine megvonta a vállát. – Szóval, hogy talán valamicskét segít.
– Maga. . . igazán. . . figyelmes.
– Segített?
Fuzz tépelődött egy sort. Habozva, de őszintén válaszolt.
– Igen. Azt hiszem, segített. Egy kicsit.
– Ha akarná, egész nap zenét hallgathatna. Több tonna lemez hever itt. Eszembe jutott más is. Mármint további segítség.
– Ó.
– Úszhatna.
– Úszhatnék? – Fuzz meghökkent.
– Hát persze! Mint valami hollywoodi filmsztár. Úszkáljon a magánmedencéjében.
Fuzz most először rámosolygott a lányra.
– Egy napon esetleg sort kerítek rá.
Francine áthajolt a korláton.
– Egy napon? Esetleg? Ha ennyire maga alatt van, miért nem úszik most rögtön?
– Munkaidőben?
– Miért ne? Úgysincs jelenleg semmi, amit a cég érdekében megtehetne. Semmi a világon.
– Nincs.
– Akkor nosza!
– Nincs fürdőnadrágom.
– Nem is kell. Meztelenül ússzon. Nem fogok leselkedni, Mr. Littler. Idefent maradok. Meglátja, nagyon jól fog esni, Mr. Littler. – Francine most új oldaláról mutatkozott be. Ez a lány szigorú volt és erős. – De talán inkább mégse ússzon, Mr. Littler. Talán sokkal több örömét leli az örökös boldogtalanságban, Mr. Littler. Oly sok örömet talál benne, hogy a világért se változtatna a helyzetén, Mr. Littler.

Fuzz az uszoda mélyebb felének szélén állt, és lenézett a kétméternyi hűs vízre. Anyaszült meztelen volt. Göthösnek, sápkórosnak és idiótának érezte magát. Nyilván elment az eszem, gondolta. Hagyom, hogy egy tizennyolc éves kölök logikájának legyek a bábja.
A büszkeség felülkerekedett benne. Hátat fordított a medencének, és elindult az öltöző felé. De Francine logikájának hatására ismét megfordult. Kétségtelen, hogy ez a hűs, mély víz az öröm és szórakozás szimbóluma. Ha nem hajlandó belevetni magát a klóros gyönyörűségbe, akkor csakugyan be kell látnia, hogy ő, Fuzz, méltó a megvetésre. Hogy ő egy olyan férfiú, aki kifejezetten élvezi, ha szenvedhet.
Beugrott.
Nem csalatkozott, a hűs, mély víz jólesett neki. Ezen kellemesen meglepődött. Már nem zavarta, hogy girhes és hullafehér. Amikor a feje első ízben emelkedett ki a vízből, tüdeje megtelt a kacagás és hangoskodás vegyülékével. Ugatott, akár egy eb.
Az ugatás visszhangzott, és ez megtetszett neki. Tovább ugatott hát. És akkor meghallotta, hogy ugatására válaszugatás érkezik. Igaz, nem olyan mély, mint az övé. Jó messziről jött a hang. Francine ugatott. Meghallotta Fuzz csaholását, és a szellőztetőrendszer nyílásába csaholva felelt neki.
– Segít egy kicsit? – kiáltotta Francine.
– Segít! – Fuzz minden gátlás nélkül, tüstént visszaordított.
– Milyen a víz?
– Csodálatos! – rikkantotta Fuzz. – Csak először hideg.

Fuzz felöltözött, és a tornacsarnok felső szintjére ment. Izgatott volt, és erősnek érezte magát. Megint a muzsikaszó felé igyekezett.
Francine levette cipellőit, és harisnyában táncolt a kosárlabdapálya padlóján. Mély átéléssel ropta, azzal a természetes kecsességgel, amelyet a Teremtőtől kapott.
Odakint megszólaltak a gyár szirénái. A közeliek is, meg a távoliak is. Egyformán gyászos volt a hangjuk.
– Ebédidő – mondta Fuzz, és kikapcsolta a lemezjátszót.
– Máris? Oly gyorsan elröpült az idő.
– Valami különös történhetett vele.
– Mondok valamit! Ha akarná, maga lehetne a vállalat tekebajnoka.
– Én? Soha életemben nem tekéztem.
– Na és? Mostantól tekézhetne. Annyit tekézhet, amennyit csak akar. Sőt. Maga, Mr. Littler, minden sportágban sokra vihetné. Egyáltalán nem öreg hozzá.
– Meglehet.
– Amott a sarokban ott az a rengeteg súlyzó. Mindennap emelgessen egy keveset. Végül olyan erős lesz, mint egy bika.
Fuzz izmai jólesően megfeszültek. Mintha jelezni akarnák, hogy ők is olyan erősek akarnak lenni, mint a bika izmai.
– Meglehet.
– Kérem, Mr. Littler! – esdekelt Francine. – Valóban viszsza kell mennem a Női Medencébe? Nem maradhatnék inkább itt? Ha munka adódik, ígérem, én leszek a világ legtökéletesebb titkárnője. Senki emberfiának nem lesz különb titkárnője.
– Nem bánom. Maradjon.
– Köszönöm, köszönöm, köszönöm! – hálálkodott Francine. – Azt hiszem, az egész vállalatnál nincs ragyogóbb munkahely, mint a miénk.
– Könnyen előfordulhat – mondta tűnődve Fuzz. – Gondolom, nem. . . nem áll szándékában velem ebédelni.
– Szörnyen sajnálom, Mr. Littler. Ma nem lehet.
– Ó, hát persze, hiszen valahol már biztosan várja magát az udvarlója.
Fuzz lelkét hirtelen újra betöltötte a búbánat.
– Dehogy. Csak vásárolnom kell. Szükségem van fürdőruhára.
– Azt hiszem, az nekem is jól jönne.
Együtt hagyták el az irodát. A kapu hatalmasat visszhangzó dörrenéssel csapódott be mögöttük.
Fuzz a válla felett hátrapillantott az 523. sz. épületre, közben halkan motyogott.
– Mr. Littler, mondott valamit?
– Nem.
– Ó.
Pedig mondott. Egyetlen szót. Halkan, csak úgy önmagának. Ez volt az a szó: Éden.

A Kiadó engedélyével.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:Kurt Vonnegut: Időomlás
Kurt Vonnegut: Utópia 14
Kurt Vonnegut: Halálnál is rosszabb
Kurt Vonnegut: Kékszakáll
Kurt Vonnegut: A Titán szirénjei
Kurt Vonnegut: Áldja meg az Isten, dr. Kevorkian
Kurt Vonnegut: Macskabölcső
Kurt Vonnegut: Áldja meg az Isten, Mr. Rosewater
Kurt Vonnegut: Börtöntöltelék
Kurt Vonnegut: Mesterlövész
Kurt Vonnegut: Börleszk
Kurt Vonnegut: Éj anyánk
Kurt Vonnegut: Második édenkert – Egymillió éves időutazás
Kurt Vonnegut: A hamvaskék sárkány
Kurt Vonnegut: Bajnokok reggelije
Kurt Vonnegut: A hazátlan ember
Kurt Vonnegut: Gépzongora
Lee Stringer-Kurt Vonnegut: Fedél nélkül New Yorkban / Beszélgetések az írásról
Kurt Vonnegut: Éj anyánk
Kurt Vonnegut: Virágvasárnap
Kurt Vonnegut: Isten hozott a majomházban!
Kurt Vonnegut: Hókuszpókusz
Kurt Vonnegut: Galápagos
Kurt Vonnegut: Ördögcsapda
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
Kurt Vonnegut: A repülő macska