Főkép

Fülszöveg:

Emma, a londoni balett gyönyörű és sikeres balerinája egy nap súlyos térdsérülést szenved. Ígéretes pályafutásának váratlanul vége szakad, szerelmi élete romokban, álmai szertefoszlanak. Menekülni szeretne a sorsa elől, ha kell, egészen a világ végéig. Egy titokzatos nagymamai örökség azonban mindent megváltoztat, és Emmát a zajos nagyvárosi életből egy varázslatos és ismeretlen földi édenkertbe repíti, ahol minden másképp van. Ami ott várja, az gyönyörű és rémisztő is egyben. Szenvedélyes szerelmek, sötét titkok és kegyetlen hazugságok szövevényes hálója, amit a családja generációkon át hordozott. És egy síron túli üzenet, ami felforgatja az életét, és erőt ad az újrakezdéshez. Megörökölhetőek a titkok? És a fájdalom? Átadhatja egy anya a lányának a boldogságot vagy akár a szerelmet?
Megható, érzéki és egzotikus romantika a vérbeli női regények kedvelőinek.

 

Részlet a regényből:

A kislány csak táncolt.

Jobb láb, pas de chat. Jobb láb, petit jeté.

- Emma, nagymamád kérdezett valamit!

- Hmm? - Bal láb, pas de chat. Bal láb, petit jeté. És vég nélkül tovább a parkettás szobában, egyik napsütötte sávtól a másikig. Imádta nagymama házát, különösen a zeneszobát, ahol a nap mintákat rajzolt az áttetsző függönyre, és volt elég hely táncolni, csak táncolni.

- Emma, mondom, hogy...

- Hagyjad csak, drágám - szólt közbe nagyi halk, dalla­mos hangon. - Szívesen nézem, ahogy táncol.

Jobb láb, pas de chat...

- Ha az illedelmes viselkedést is olyan rendszeresen gya­korolná, mint a táncot, akkor nem tanácsolták volna el már két iskolából.

Jobb láb, petit jeté...

- Még csak tizenegy éves - kuncogott nagyi. - Bőven van ideje jó modort tanulni, amikor idősebb lesz. Te meg amúgy is ragaszkodsz hozzá, hogy azokba a felfuvalkodott iskolák­ba írasd.

Bal láb, pas de chat. . .

- Nem, nem, nem! - toporzékolt Emma.

Mély levegő. Kezdjük elölről. Bal láb, pas de chat. Bal láb, petit jeté... Arra lett figyelmes, hogy mindenki elhallgatott a szobában. Felnézett. Azt hitte, egyedül maradt. De nagyi még ott volt, egy öblös kanapén ült a zongora mellett, és őt figyelte. Emma megrázta és kihúzta magát, és visszanézett. Nagyi feje fölött egy hatalmas festmény függött, eukaliptusz­fát ábrázolt alkonyatkor: nagyi kedvenc festménye.

Emma nem nagyon értette, miért érdekelheti az embert egy fa, de tetszett neki, hogy nagyinak tetszik.

- Azt hittem, kimentél - mondta végül.

- Nem, téged figyeltelek. Anyád tíz perce kiment. Azt hi­szem, a kertben van nagypapával - mosolygott nagymama. - Te aztán nagyon szeretsz táncolni, nem igaz?

Emma csak bólogatni tudott. Még nem volt a birtokában olyan szó, amellyel elmondhatta volna, mit is jelent neki a tánc. Nem egyszerűen szerette; valami sokkal nagyobb és súlyosabb érzés volt ez.

Nagyi megveregette a kanapét maga mellett.

- Ülj csak ide egy percre! Még a legnagyobb balerináknak is szükségük van pihenésre.

Emmának el kellett ismernie, hogy sajog a vádlija, de nem bánta. Vágyott rá, hogy fájjanak az izmai és vérezzen a láb­ujja. Ez jelezte számára, hogy egyre inkább fejlődik. Viszont nagyon kedves nagyitól, hogy egész idő alatt figyelte, a kis­lány ezért átvágott a szobán, és leült mellé. Valahol odébb, a ház belsejében szólt a zene: egy régi big band-szám, amit nagypapa kedvelt. Emma százszor jobban szerette nagy­mamát, mint nagypapát. Nagypapa folyamatosan magyará­zott, különösen a kertről. Emma tudta, hogy nagymamája és nagypapája fontos emberek, és sok pénzük van, de nem nagyon törődött vele, mivel is foglalkoznak, vagy korábban mivel foglalkoztak. Nagymama mókás volt, nagypapa pedig uncsi, ennyi az egész.

- Mesélj a táncról - kérte nagyi, és puha kezébe vette Emma pöttöm ujjait. - Balerina lesz belőled?

Emma bólintott.

- Anya azt mondja, alig valakiből lesz balerina, és valami mást is csinálnom kellene, a biztonság kedvéért. De akkor nem maradna elég időm a táncra.

- Hát, ismerem anyádat, amióta megszületett - mosolyo­dott el nagyi, ettől kék szeme sarkában szarkalábak jelentek meg. - És nincs mindig igaza.

Emma nevetett, és édesen csintalannak érezte magát.

- De keményen kell majd dolgoznod - mondta nagyi.

Emma elkomolyodott, és felszegte állát.

- Máris azt teszem.

- Igen, igen, minden jel szerint olyan keményen gyakorlod a táncot, hogy semmi másra nem jut időd. Még csak barát- kozásra sem. - Ekkor olyan kifejezés suhant át nagyi arcán, amit Emma nem tudott megfejteni. Aggodalom volt? Vagy valami más? Pár pillanatig szótlanul ültek.

Odakint az őszi nap ferdén sütött a susogó ágakra. De bent a szobában teljes csend volt, és meleg.

- Tudod - kezdte nagyi, kicsit megmozdult ültében, és futólag megszorította Emma kezét -, szeretném, ha meg­ígérnél nekem valamit.

- Mit?

- Egy kis ösztönzés.

Emma kivárt, nem tudta biztosan, mit jelent ez a szó.

- Ha tényleg balerina leszel, kapsz tőlem egy ajándékot. Valami nagyon becseset.

Emma nem akart neveletlennek tűnni, de képtelen volt izgatottságot színlelni. Kedvesen elmosolyodott.

- Köszönöm - mondta, mert az anyja ezt akarta volna.

Nagyi kacagásban tört ki.

- Jaj, te jó ég, hát ezzel nem nyűgöztelek le, ugye?

Emma nemet intett.

- Tudod, nagyi, ha balerina lesz belőlem, akkor azzal min­dent elérek, amit akartam.

- Azzal valóra válik az álmod - bólintott nagyi.

- Igen.

- Ettől függetlenül megtartom az ígéretem - mondta na­gyi. - Mert utána is szükséged lesz még valamire. A baleri­nák nem táncolhatnak örökké.

De Emma máris újra talpra szökkent. A gondolat, hogy valóra kell váltania az álmát, minden idegszálát és izmát kétségbeesett energiával töltötte fel: mozognia kellett. Pas de chat. Petit jeté.

- Emma - mondta nagyi halkan -, vésd az eszedbe, hogy a siker nem minden.

Nagyi hangja szomorúnak csengett, úgyhogy Emma nem nézett rá.

Csak táncolt tovább.

 

A Kiadó engedélyével.