Főkép Az élővilágban nincs pazarlás, bizonyos elvek mindig érvényesülnek. Ilyen például, hogy a megüresedett élőhelyeket előbb-utóbb elfoglalják, kitöltik a túlélő fajok. Ez történt például a dinoszauruszok kihalása után, amit az emlősök, és végső soron az ember használtak ki. Úgy tűnik, hasonló logika alapján működik a nemzetközi kémkedés, a rendszer nem tudja elviselni a tétlenséget, az űrt. A hidegháború idején egyértelmű volt, milyen érdekcsoportok igyekeztek a színfalak mögött működve előnyre szert tenni, aztán jött pár év szünet (képletesen értve a kihalás), majd John Boland szerint kis hazánkban újra megélénkült a külföldi kémtevékenység.
 
A szerzőről annyit illik tudni, hogy ez csak álnév, valójában James L. Ross az igazi neve (angolul például ezen jegyzi ezt regényét), és annyi magyar kapcsolattal bír, hogy feleségének egyik felmenője Magyarországról került nyugatra. A kötet címe elsőre szintén furcsának tűnik, hiszen angolul még Death in Budapest borítóval jelent meg, de érteni vélem a magyarítás okát. A második James Bond mozi címe Oroszországból szeretettel, és a Sean Connery címszereplőként az oroszokkal, majd terroristákkal pofozkodik benne. Na innen a címválasztás – szerintem.
 
A két sztori mégsem teljesen ugyanaz, mivel ebben a könyvben nem hivatásos kém kerül az események közepébe, hanem egy jobb napokat látott amerikai tőzsdeügynök, aki valamiért pont Budapesten várja az otthoni vihar elcsitulását. Mivel a hazatérésig valamiből fedezni kell a napi betevőt, szabadúszóként különféle vállalkozóknak nyújt segítséget, ami általában a megfelelő személy felkutatását és lepénzelését jelenti. A történet egy ilyen akcióval indít, hogy aztán egy tisztes kémtörténethez méltóan minden a feje tetejére álljon. Nagyjából minden kötelező elem sorra kerül benne, ezért ezeket nem is részletezem, aki látott akár csak egy kémfilmet, az nagyjából tudja mire számíthat. Főszereplőnk cinizmussal oldja önnön feszültségét, vagy ha úgy jobban tetszik, száraz, keserű humorral kommentálja a történéseket. Erre egyébként szüksége is van, mivel a többi szereplő nem érzelmes típus, mindenki hidegvérrel teszi a dolgát, aminek a lehető legritkább esetben van köze a világ jobbra fordításához.
 
Kémtörténetként közepesnél kicsit jobbnak mondom, amit csak az ment meg a középszertől, hogy Magyarországon játszódik. Mindig jól szórakozom azon, miként látják a honi viszonyokat a külföldiek, illetve mi marad meg bennünk a látottakból. A szerző mentségére mondom, hogy egy interjúban elismerte, kevés valóságalapja van a történetnek, mert ugyan járt hazánkban, de egyedül a Dolce Vita éjszakai klub leírása élethű, minden más kitaláció. Szóval nem tényregényként kell kézbe venni, hanem szórakozató nyári olvasmányként – annak viszont jó.