Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Karen Blixen életrajz

Család

Karen Christence Dinesen, férjezett nevén Blixen-Finecke bárónő 1885. április 17-én született Rungstedben, Dániában. Apja, Wilhelm Dinesen ősnemesi családból származott, melynek férfi tagjai többnyire katonatisztek, földbirtokosok voltak, míg anyja, Ingeborg rokonai sikeres kereskedőkként, polgári származású birtokosokként tettek szert vagyonukra.

Wilhelm Dinesen családja katholmi birtokán, Jütlandon született. Mivel csupán másodszülött volt, katonatisztnek képezték ki, így részt vett az 1864-es dán-porosz háborúban, majd az 1870–71-es francia-porosz háborúban is. 1872-ben az észak-amerikai Wisconsinba utazott, ahol vadászként élt az őslakos indiánok közt. 1879-ben, mikor visszatért Dániába, három birtokot vásárolt Észak-Sealandon; ezek közül volt az egyik Rungstedlund, ahol Karen Blixen is világra jött. 1881-ben Wilhelm Dinesen eljegyezte Ingeborg Westenholzot, Regnar Westenholz pénzügyminiszter lányát. A miniszter gazdag kereskedő volt, londoni irodával, később megvette a jütlandi Horsens városa mellett fekvő Matrup birtokot, ahol Ingeborg is született. Wilhelmnek és Ingeborgnak gyors egymásutánban három lánya is született; 1883-ban Inger (becenevén Ea), majd 1885-ben Karen (beceneve Tanne), majd 1886-ban Ellen (akit Ellének neveztek). Később két fiú követte őket: Thomas 1892-ben és Anders 1894-ben.

1892-ben Wilhelm Dinesent független képviselőként beválasztották a dán parlamentbe, bár nem hivatalosan a Venstre, azaz a Liberális párttal szimpatizált. Mikor a parlament ülésezett, egy koppenhágai panzióban lakott, és 1895. március 28-án itt akasztotta fel magát. Nincs hivatalos magyarázat arra, miért lett az ötvenéves földbirtokos, parlamenti képviselő és ötgyermekes apa öngyilkos. Az erre vonatkozó egyetlen írásban fennmaradt bizonyíték egy Ingeborg Dinesen által fiának, Thomasnak írott levél, melyben azt írja: „Apád elviselhetetlennek érezte, hogy legyőzött, beteg emberként éljen.” Egy 1959-es interjúban Karen Blixen így nyilatkozott: „Az apám családja megnyerő, de életképtelen emberekből állt. Átok ült rajtuk, ahogy mifelénk mondják, a kezdetektől fogva. Tehetségesek voltak, ám túl sokat vártak az élettől.”

Karen Blixen 10 éves volt, mikor apja meghalt. Erősen szenvedett a hiányától, hiszen meglehetősen kötődtek egymáshoz, ám azért is, mert az apátlanul maradt családban nem volt, aki ellenszegüljön az erős és vallásos nőuralomnak, amelyet anyja, Ingeborg; vénlány nagynénje, Bess (Mary Westenholz); a közeli Folehave farmon élő özvegy nagyanyja, Mama (szintén Mary Westenholz); továbbá a gyermekek nevelőnője, Miss Zoylner; valamint dadája, Malla képviseltek. Egy 1931-ben fiának, Thomasnak írott levelében Ingeborg Dinesen röviden összefoglalja akkori helyzetüket, és megértően leírja, miért nem boldogult ebben a miliőben a fiatal Karen: „Oly gyakran tört rám a lelkiismeret-furdalás, hogy Folehave terhes szeretete ilyen erősen rátok telepedjen, legfőbbképp Tannéra, természetesen, aki a legtávolabb állt ettől a légkörtől. Tudom, hogy elnyomva érezte magát köztünk – Bess és én, Ahlefeldt grófnő, Mrs. Funch, Ulla és a többiek: mind szeretetteljes, ám stagnáló konzervativizmusban tengődtünk.”

Tanne – Min soster Karen Blixen (Tanne – Nővérem, Karen Blixen) című 1974-es könyvében Thomas Dinesen gyermekkorukról ír, Mamáról és az ő viktoriánus elképzeléseiről, megrendíthetetlen erkölcsi érzékéről, valamint Ingeborgról, mint „az egyik legvallásosabb emberről, akit valaha ismertem”. Nővérei neveltetéséről diplomatikusan fogalmaz: „Bizonyára nem volt mindig könnyű három nővéremnek az oktatás biztosítása, hiszen állandóan körülvette őket az a rengeteg jó és rossz, helyes és helytelen, kötelesség és tett… Még a gondolataiknak is helyénvalónak kellett lennie”Karen Blixen álláspontját Letters of Africa című posztumusz kiadványában olvashatjuk. Afrikában valóra vált Karen Blixen álma, hogy végre szabad legyen. Ám a szárnyakkal való repülés magában hordja a zuhanás ígéretét – amit az írónő meg is tapasztalt.

Tanulmányok

Karen Blixen már gyermekként írogatott verseket, meséket, ám nem csak az írás művészete, hanem a rajzolás is érdekelte. Tizenhét évesen Charlotte Sode és Julie Meldahl koppenhágai magán rajziskolájába járt, majd egy évvel később felvételt nyert a Királyi Képzőművészeti Akadémia frissen alakult női tagozatába. Továbbra is írogatott, majd 1907 és 1909 között több írása is megjelent két vezető irodalmi lapban, Osceola álnéven, aki egy seminole indián volt. A névválasztás Karen apjának emlékére történt, aki – mivel egy évet élt indiánok közt – később egyik kedvenc kutyáját is így nevezte. Az alkotások nem kaptak jelentős visszhangot, ezért 1910-ben nővérével/húgával Párizsba utazik, hivatalosan azért, hogy egy másik művészeti iskolát látogasson. Tanulmányait nem szerette, lelkesedés nélkül tengette napjait Párizsban. (Később Skóciába, Norvégiába, Rómába is ellátogatott.)

Évekkel később, 1926-ban egy fivérének, Thomas Dinesennek írott levélben kifejti, miért hagyott fel mind az írással, mind a festészettel: „Természetesen dönthettem volna másképp is, ám ismét szembetalálkoztam azzal a különös ellenzéssel, ami mindent érintett, ami a szűk családi körön kívül esett, azzal a bizonyos erővel, amely mindig azt éreztette az emberrel, hogy rosszat tesz, mikor ellenszegül nekik. Mit gondolhattak vajon? Úgy hiszem azt, hogy a házasság a mi jövőnk.” Ez nem csak a Dinesen családra volt igaz. A századfordulón még mindig az volt az általános elképzelés, hogy a nők csak a házasságban és a gyermeknevelésben teljesedhetnek ki. Az első nők számára alapított oktatási létesítmények nagyjából húsz évvel Karen Blixen születése előtt létesültek, ám eleinte nem a felsőbb osztályok gyermekei látogatták a tanár- és ápolónőképző iskolákat.

A Karen Blixen környezetében lévő nőket még mindig úgy nevelték, hogy megfelelően eligazodjanak a családi és társasági életben, idegen nyelveket tanuljanak és irodalmi műveket olvassanak, esetenként hangszeren játsszanak vagy fessenek – ám mindezt csak az általános műveltség és szórakozás végett.

Élet a farmon

Mikor 1913-ban tanulmányai végeztével hazatért Dániába, nehezére esett beilleszkedni a szigorúan protestáns, puritán elvek szerint élő családi környezetbe, ahol a hagyományos női szerepet többre értékelték bármilyen művészetnél (ezért is publikált álnéven). Nemsokára beleszeretett másod-unokatestvérébe, a svéd Hans von Blixen-Finecke báróba, ám viszonzatlan érzései miatt annak ikerfivéréhez, Brorhoz ment feleségül. 1913. december 2-án hagyták el hazájukat, hogy a Brit Kelet-Afrikában, mely később Kenya néven vált önállóvá, új életet kezdjenek. Házasságukat a kelet-afrikai Mombaszában kötötték 1914 januárjában. Ekkor Karen 28, Bror 27 éves volt, s mindketten nagy elvárásokat támasztottak jövendő Afrikai életükkel szemben. Első farmjukra, M’Bagathira házasságkötésük után költöztek. Ebben az évben tört ki és terjedt át Kelet-Afrikára az első világháború; több csatát is vívtak a britek és a németek a területen.

Ennek következtében munkaerő- és élelmiszerhiány lépett fel a farmokon, és 1917-ben a britek betiltották a kávéimportot. Ennek tetejében marhavész tört ki az országban, valamint 1915 és 1918 között pusztító szárazság uralkodott. Ezért az összes újonnan létesített farmra nehéz idők köszöntöttek, nemcsak a háború alatt, hanem után is. A helyzetet súlyosbították Bror Blixen kétes üzelmei, valamint felelőtlen költekezései, amelyeknek köszönhetően súlyos veszteségek érték őket és adósságba verték a farmot. Ulf Aschen, Blixen egyik ismerőse a báróról írt életrajzi művében megjegyzi: „Szerintem Blix volt az egyetlen ember a világon, aki őszintén hitte, hogy egy csekk azáltal ki is van fizetve, hogy ő aláírja.” Ám a család tulajdonában lévő Karen Coffee Company Ltd. cég még mindig reménykedett, és egy nagyobb ültetvényt vásárolt Nairobi közelében a Ngong hegyek lábánál, amely M’Bogani (Ház a fák között) névre hallgatott, s amelyet a Volt egy farmom Afrikában című regényből ismerhet az olvasóközönség.

De nem csak a háború, a szárazság és a növekvő adósságok árnyékolták be a Blixen házaspár életét. Néhány hónappal házasságuk után Karen megbetegedett és a nairobi orvos szifilisszel diagnosztizálta. Higanytablettákkal kezelték, ám 1915 áprilisáig nem gyógyult fel, ezért hazautazott Dániába egy speciális kezelésre. Három hónapig volt a Koppenhágai Nemzeti Kórház betege. Betegsége második stádiumában gyógyult meg, így a betegség továbbadását is megelőzték. Ám Karent élete hátralevő részében időről-időre fájdalmas rohamok támadták meg, ami a tudomány mai állása szerint valószínűleg a higanytabletták által kiváltott fémmérgezésnek volt köszönhető. Hogy férje fertőzte-e meg az írónőt, mind a mai napig tisztázatlan. 1918-ban találkozott Karen Blixen az arisztokrata és katonatiszt Danys Finch Hattonnal (1887-1931), aki kereskedőként és szafari-vezetőként élt Kelet-Afrikában. Denys Finch-Hattont is szabadságvágya, a civilizált világtól való csömöre űzte el Angliából. Közös vadászataikon csodálatos tájakra kalauzolta Karent, s ő ismertette meg vele Afrika lelkét.

Kapcsolatuk hamarosan tartós szerelemmé alakult, amelynek természete az Afrikai Levelekből derült ki. 1924. augusztus 3-án, öccséhez, Thomashoz írott levelében így nyilatkozik kapcsolatukról: „Azt hiszem örökre Denyshez vagyok kötve, arra vagyok kárhoztatva, hogy szeressem a földet, amelyet lábával érint, hogy kimondhatatlanul boldog legyek, mikor a közelemben van, és hogy a halálnál is nagyobb legyen a fájdalmam, mikor elmegy…” A koppenhágai Királyi Könyvtárban fellelhető Karen Blixen Archívum leveleiből és távirataiból világosan kiderül, hogy 1924-ben Karen úgy hitte, gyermeket vár Denystől, ám a férfi nem vállalta a felelősséget semmilyen gyermekért. Karen és Bror Blixen házassága már 1919-ben szétesőben volt – ami nem csupán a gazdasági nehézségeknek, hanem a báró nehéz természetének és folytonos szerelmi kalandjainak volt köszönhető –, így 1920-ban Bror levélben arra kérte nejét, hogy váljanak el. Akkor Karen elutasította az ötletet, ám az azt követő évben hivatalosan is különköltöztek, kívánsága ellenére. Anyai nagybátyja, Aage Westenholz, a Karen Coffee Company elnöke elbocsátotta Bror Blixent menedzseri pozíciójából. Karen vette át a farm irányítását, majd 1925-ben véglegesítették a válást, ami után Denys Finch Hatton a Blixen-farmra költözött.

Ám Karennek sem sikerült megoldania a farm reménytelen gazdasági helyzetét (köszönhetően a világválságnak is), ezért 1931-ben az igazgatótanácsnak elfogyott a türelme. Árverésre bocsátották a farmot, így Karennek el kellett hagynia Afrikát. Május 14-én, néhány hónappal indulása előtt Denys Finch Hatton egy repülőszerencsétlenségben meghalt. Bár abban az időben kapcsolatuk már nem volt olyan szoros, mint eleinte; 1928-ban kissé elhidegültek, többek közt azért, mert Denys elhatározta, hogy Bror Blixent magával viszi egy királyi szafarira, amit a walesi herceg kenyai látogatása alkalmából szerveztek.

Hazatérés

1931. augusztus 31-én az akkor 46 éves, csődbe jutott Karen Blixen hazaköltözött édesanyjához Rungstedlundba. Az élete döntően megváltozott, mikor Afrikába költözött 1913-ban, hogy megházasodjon és letelepedjen, és most ismét gyökeres változások következtek: új életcélt és elfoglaltságot kellett magának találnia. Ekkor határozta el, hogy befejezi az Afrikában 1925-26 során elkezdett történeteit, amelyeket a felmerülő gondok miatt abba kellett hagynia. 1932-ben fejezte be meséinek összegyűjtését, amelyeket angolul írt. Ám Nagy-Britanniában sem sikerült őket kiadnia, ezért Bess nagynénjének egy barátját, az amerikai Dorothy Canfield Fishert kérte meg, hogy olvassa el őket. Ezt a hölgy meg is tette, majd saját kiadójának, Robert K. Haasnak is ajánlotta őket, aki kezdetben veszélyesnek tartotta egy ismeretlen európai író novelláinak megjelentetését. Ám Karen Blixen nem adta fel, 1933-ban újra elküldte őket, hozzájuk téve az Özönvíz Norderneyben című meséjét, és ekkor Haas úgy döntött, kiadja őket. Már a megjelenés előtt a hónap könyvévé választották a válogatást az Egyesült Államokban, majd 1934. április 9-én végre megjelent Hét fantasztikus történet (Seven Gothic Tales) címen, Isak Dinesen álnév alatt, és nagy sikert ért el.

Erre az álnévre feltehetőleg azért volt szükség, mert korában a női írók kevéssé voltak elismertek, valamint a műfaj is újításnak számított az akkori dán divathoz képest. Ennek ellenére mégis sikert aratott a kötet, így 1934. május 1-én elárulta Karen Blixen a dán Berlingske Tidende lapnak, hogy ő rejtőzik az Isak Dinesen álnév mögött. 1934. szeptember 25-én végül dánul is megjelent a mű, az írónő saját fordításában, Syv fantastiske Fortallinger címen. 1937-ben megjelenteti az önéletrajzi ihletésű Volt egy farmom Afrikábant (Out of Africa), amely életművének legjelentősebb, s legismertebb darabja.

„Karen Blixen Afrika hatására lett igazi író. Hazájába visszatérve megírta lírai memoárját, amelyet 1962-ben bekövetkezett haláláig romantikus elbeszéléskötetek és regények követtek. Élete fő műve azonban a Volt egy farmom Afrikában, amelynek minden egyes szavából sugárzik a szerző Afrikával szembeni hódolata és alázata, miközben olyan kivételes érzékenységgel és érzékletességgel írta le a tájat és az embereket, hogy az olvasó szinte magán érzi a bennszülöttek bizalmatlan tekintetét, a nappalok perzselő melegét, az éjszakák fagyos hidegét, az élet örök körforgására emlékeztető napfelkelték és a naplementék csodáját.” forrás: ekultura.hu

A könyv lebilincselő emlékirat, antropológiai tanulmány és filozófiai elmélkedés egyben. A „civilizálódás” előtt álló földrészt, mint a pusztulás előtt álló Paradicsomot ismerjük meg belőle. Blixent többször is kritizálták a gyarmatokon való élet idealizálása miatt, ám ez nem törte meg a könyv sikerét. A második világháború alatt, mikor Dánia náci uralom alá került, Blixen egy regény megírására vállalkozott, mely Gengaldelsens Veje (The Angelic Avengers) címen jelent meg 1944-ben, Pierre Andrézel álnéven. A fiatal hősnők által megtapasztalt borzalmak miatt a regényt a nácizmus allegóriájának tekinthetjük. 1942-ben megjelent a Vinter-eventyr (Winter’s Tales, magyarul: Téli regék), melynek címe az ismert Shakespeare-műből származtatható, ám sok népmesei elem található benne. A könyvet a megszállt Dániából Svédországon keresztül csempészték ki, hogy az Egyesült Államokban zsebkönyv-változatban megjelenhessen a világon mindenfelé harcoló katonák számára. A történetek alapvetően északi (skandináv) környezetben játszódtak, ám nem jelen időben. A Last Tales (Utolsó mesék) 1957-ben jelent meg, és a mediterrán világban játszódott.

Az Anecdotes of Destiny című kötet 1958-ban jelent meg, és öt történetet tartalmazott. „Először fordult elő, hogy azért írtam, hogy gyönyörködtessem és tanítsam is a világot” – írja Blixen. Az An Immortal Story című írásából 1968-ban Orson Welles készített filmet, majd az 1950-ben kiadott Babette lakomáját 1987-ben a dán Gabriel Axel vitte filmre. Karen Blixen kétszer volt Nobel-díj várományos – 1954-ben Hemingway, 1957-ben Camus kapta meg az elismerést. (Hemingway, aki még Afrikából ismerte, mivel Blixen báróval többször is együtt vadászott, azzal a kis megjegyzéssel vette át Nobel-díját, hogy ő inkább Karen Blixennek adta volna.) 1946-ban erős fájdalmai miatt gerincműtétje volt, 1955-ben fekély miatt gyomrának egyharmadát eltávolították. Karen Blixen 1962-ben, 77 évesen, alultápláltságban halt meg Rungstedlundban. Afrika hálából ma is őrzi emlékét: egykori kávéfarmja területét Kenyában Karenföldnek nevezték el. Otthonát múzeummá alakították, mely 1986 óta fogadja az érdeklődő nagyközönséget. 

Művei:
The Hermits (1907) The Ploughman (1907)
The de Cats Family (1909)
The Revenge of Truth (1926)
Seven Gothic Tales (1934, USA, 1935, Dánia) – Hét fantasztikus történet
Out of Africa (1937 Dánia és Anglia, 1938, USA) – Volt egy farmom Afrikában
Winter`s Tales (1942) – Téli regék
The Angelic Avengers (1947)
Babettes gastebud (1950) – Babette lakomája
Last Tales (1957)
Anecdotes of Destiny (1958) – A sors anekdotái 
Shadows on the Grass (1960 Anglia és Dánia, 1961, USA)
Ehrengard (posztumusz 1963, USA) – Ehrengard – Egy csábítás története
Carnival: Entertainments and Posthumous Tales (posztumusz 1977, USA)
Daguerreotypes and Other Essays (posztumusz 1979, USA)
On Modern Marriage and Other Observations (posztumusz 1986, USA)
Letters from Africa, 1914 – 1931 (posztumusz 1981, USA)
Karen Blixen i Danmark: Breve 1931 – 1962 (posztumusz 1996, Dánia)

Kapcsolódó írás:
Távol Afrikától (DVD)


Makai Nóra - 2009. március 10.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!