Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Interjú: Majoros Nóra – 2018. május

Majoros Nóra új regénye Pityke és prém címmel jelent meg. A 480 oldalas könyv egy népmeseinek ható, de mégis inkább fantasy világba viszi el az olvasót, és legfőképp a kölcsönös odafigyelésről és megértésről szól – akár ember és ember, akár különféle népek között. Uzseka Norbert azonban a korábbi könyvéről, a Bolygóvadászokról is kérdezte Nórát.

 

Utoljára 2015-ben, elsősorban a Rém a szobádban ill. még korábbi köteteid kapcsán interjúztunk. Azóta két könyved jelent meg, 2016-ban a Bolygóvadászok és most, a Könyvfesztiválra a Pityke és prém. Beszéljünk először a legújabbról! Miből jött az alapötlet, s aztán mennyi ideig készült?

 

A sorrend csalóka, mert nem feltétlenül úgy jelennek meg a könyveim, ahogy megírom őket. Mindegyiknek saját élete és saját tempója van. A Pityke és prém kéziratából lassan született könyv. 2014-ben kezdtem írni, és 2015 nyarán fejeztem be az első változatot. Többször adtak már ötletet az álmaim, és ez ennél a könyvnél is így volt: a csipkehídon játszódó jelenetet álmodtam meg, és utána rögtön leírtam a cselekmény vázlatát. Azóta átnéztem az összes mentésemet, de sajnos nem találtam meg ezt az első vázlatot, pedig érdekes lenne, miből indultam ki.

 

A pityke szót manapság ritkán hallani – honnan jött ennek az ötlete?

 

Ebbe a szóba már régen beleszerettem. Az első meseregényem, amely soha, sehol nem jelent meg (ez nem is baj), egy Börgömburgundia nevű királyságban játszódik, és a főszereplője Parpadlin királyfi, aki bohócnak áll. A mese egyik szereplője Pitykefitykés Frigyes. Nem csak a pityke szó maradt meg a történetből, de Mirináriát is Börgömburgundiának neveztem először, és csak a szerkesztés során változtattunk rajta.

 

A borító alapján lányoknak íródott kalandregényre tippelnék, de úgy érzem, még a divatos YA-k, tehát fiatal felnőtteknek" szóló könyvek is ritkán szólnak olyan komoly dolgokról, mint ez a könyv. Volt elképzelésed arról, hogy kik lehetnének – a csúnya szóval élve – célcsoport?

 

Amikor írok, sosem célcsoport vagy tematika lebeg a szemem előtt, hanem a történet, a szereplők és a világ, amibe beleköltözök. A történet nem eszköz arra, hogy például tizenhárom éves lányoknak mondjak példabeszédet az előítéletek veszélyes voltáról. A célcsoport meghatározásához pedig egyáltalán nem értek, általában mellélövök. Ez rendszerint a kiadó döntése, ahogy a borító is. Ha én határoznám meg a célcsoportot, nem szűkíteném lány olvasókra, de életkorra sem, viszont univerzális megjelenésű könyv nem igazán létezik, és a borító általában kiadói állásfoglalás, ami az olvasókat segíti.

 

Az előző interjúnkban ezt mondtad: Gyerekkoromban csak kinézetre voltam kislányos, de egyáltalán nem érdekeltek a lányoknak, lányokról szóló könyvek, se pöttyös, se csíkos változatban." Most mégis lányokról írtál, a tetejébe elkényeztetett iker-királykisasszonyokról. Hát ez meg hogy lehet? :)

 

Ez történik, ha az ember meggondolatlanul nyilatkozik össze-vissza. Gyakran előfordul, hogy valamire azt mondom, „én aztán sosem”, aztán az élet elém hozza a szituációt, és simán belesétálok. No de itt nem erről van szó. Szerintem a Pityke és prém nem kifejezetten csajos könyv, hanem erős női karaktereket felvonultató könyv, tele kalanddal, izgalommal, és nem ritkán véres jelenetekkel. A kalandregényeket pedig mindig is szerettem, úgyhogy nincs itt semmi ellentmondás, nyugodtan vállalhatom, amit korábban mondtam. Sőt, ha gyerekkoromban a kezembe került volna egy kalandregény vagány női főszereplőkkel, talán máshogy nyilatkoztam volna a csajos könyvekről. :)

És mindenekelőtt építsetek hidakat, hogy át lehessen kelni a szakadékon. Együtt többre jutunk." Az emberiség egész történetére is rá lehet vetítetni, de itt és most különösen súlyosnak érzem ezeket a gondolatokat. Kifejtenéd bővebben?

 

Nekem is ez az egyik kedvenc mondatom a könyvből, mert nagyon hosszú utat tesz meg Prillaszári, hogy ki tudja mondani, és a történet többi szereplője, hogy meg is tudja építeni azokat a hidakat. Számomra az a legsúlyosabb élmény, hogy két egymás mellett élő, egymást szerető ember között is keletkezhet szakadék, nem kell ahhoz különböző szekértáborhoz tartozni vagy egymástól távol élni. Ennél jobban nem tudom kifejteni, hiszen kifejtettem a könyvben, számomra is meglepő mennyiségű oldalon. (De tényleg nagyon meglepődtem, milyen vastag, amikor először megláttam.)

 

Hogyan lehet ezt megtanítani az embereknek, akik félelemben, előítéletek között élnek, félinformációk vagy még annál is kevesebb alapján alkotnak véleményt a világról és a többi emberről?

 

A személyes élmény mindig sokkal erősebb, mint az általános, vagy készen kapott információ. Hiába hallom mindenhol, hogy aszály van, ha éppen elöntötte a házamat az ár, akkor nem fogom elhinni, bármennyire is hangoztatja a környezetem. Ez éppolyan, mint a gyerekek rémálmai – csak hogy ismételjem a kedvenc témámat –, mert hiába mondjuk, hogy rémek nem léteznek, ha egyszer a gyerek számára valóságosak. A félelmeket el kell fogadni, legalábbis az érzést, és ha elfogadtuk, akkor lehet azon dolgozni, hogy megkeressük az okát. A szembenézéshez bátorság kell. Nem lehet elvárni az emberektől, hogy irreális méretű félelmekkel nézzenek szembe, hiszen már az is a padlóhoz vág, ha a saját egészségemért, vagy a családomért kell aggódnom, ha meg a településemért, a hazámért, a Föld sorsáért, az nem feldolgozható. De a személyes félelmeinkkel kötelességünk szembenézni, és ha a kicsiben őszinték és bátrak vagyunk, nagyobb eséllyel leszünk őszinték és bátrak a nagyban is.

 

A regényben négy különféle nép szerepel, ebből három p betűs, de a legfurább neve mégiscsak a körkubikoknak van. Az honnan jött?

 

A körkubikok minden megnyilvánulását a racionalitás és józanság jellemzi. Olyan nevet kerestem a népnek, amely ezt tükrözi – a körből és kubusból született hát a nép neve.

 

Prillaszári és Govalinda – mindkettőnek van némi indiai íze. Okkal? Vagy más okból lett ez a nevük?

 

A névkeresés az egyik legizgalmasabb része az írásnak. Előfordul, hogy egy szereplőnek nem találom a nevét, és nem is alakul ki addig a személyisége, amíg nem tudom elnevezni. Egészen más hangulata van annak, ha valaki Sári vagy Sanyi, hiszen akár a barátainkat is hívhatják így. Szerettem volna olyan figurákat teremteni a pórnép között, akiket ismerősnek érzünk, és ebben az elnevezésük is segít. A királykisasszonyoknak fellengzős és cikornyás nevet kerestem, furcsa és dallamos neveket, és valami nagyon idegent. Prillaszári esetében olyat, amit lehet formálni, becézni, amit máshogy ejthet egy prémes, vagy egy pór. Több idegen nyelvű szótárt is böngésztem, és azt hiszem, tényleg az indiai nevek ihlették a királykisasszonyok nevét. De Egopódia neve például egy gyomnövény latin nevéből jött, ami fricska a szívtelen uralkodóval szemben. No meg ott van benne az ego, ami miatt megtetszett.

 

Miért pont nyúl? 

 

A könyveimben sok jelképet használok, talán azért, mert maga a világteremtés, a történetmesélés is a valóság leképezéséről szól, és ebben a folyamatban egyszer csak feltűnnek a szimbólumok. Írás közben rengeteg kép és összefüggés cikázik a fejemben, olyan ez, mint egy meditatív, transzcendens állapot. Sokszor emlékszem rá, miért pont azt a jelképet választottam, máskor meg csak úgy, magyarázat nélkül előbukkan az ötlet és megtartom. Lehet, hogy azért pont nyúl, mert Nyúlon lakom, de az is lehet, hogy más élmény hívta elő (például a macskám, aki egyszer egy kölyöknyúllal a szájában jött haza, hogy bemutassa, milyen is egy rendes macskareggeli), de igazából nem emlékszem már.

 

A regényben rendkívül fontos szerepet kap a természet. Magad is szívesen járod az erdőt? Tudsz lovagolni? Netán értesz a gyógynövényekhez is?

 

A legjobban a kertemet szeretem. Sokat szöszmötölök a növényekkel, figyelem a kertlakó, apró állatokat, reménytelen küzdelmet vívok a komlóval, a csipkebogyóval és a szilva vadhajtásaival, és élvezem, amikor mindenféle növényt legelhetek. Mivel a küzdelmem a gyomokkal leginkább elszánt, mintsem hatékony, és igazából szeretem is őket, inkább begyűjtök egy csomót fogyasztásra: csalánt, cickafarkat, bodzát, és mindenféle fűszernövényt.

Lovagolni sajnos nem tudok, csak egyszarvún.

 

Nagyon tetszett a regényben, hogy a mágia nem egyértelmű, magától értetődő valami. Hogy látod, létezik bármi, ami túlmutat a látás-hallás-szaglás-ízlelés-tapintás által érzékelhető valóságon?

 

Hát az, hogy a képzeletemben bármilyen új világot teremthetek, már túlmutat az érzékelhető valóságon. Márpedig ez egy végtelen világ, ahol minden lehetséges, és erre mindig rácsodálkozom, és úgy örülök neki, mint egy születésnapos gyerek. Ha egyetlen fejben ilyen végtelenség létezhet, akkor egy olyan világban, ahol rengeteg ember és egyéb teremtmény él, minden lehetséges.

 

A regénynek számos olyan eleme van, ami népmeseinek hat, de vannak benne konkrét, népmesékből átvett momentumok is?

 

Ez volt a kedvenc részem, illetve most már több dologra is mondtam, hogy kedvenc. A tündér legendáját négyszer írtam meg, négy teljesen különböző nép szemszögéből. A különböző népek képviselőinek más-más beszédmódot próbáltam megalkotni, de itt nem csak a beszédmódnak kellett különböznie, hanem annak is, hogy a történet milyen módon válik tömörré és letisztulttá, hiszen a népmesék egy-egy nyelv és nép eszenciáját képezik.

 

És egyébként mik/kik hatottak a regényre?

 

Gyűjtöm az élményeket, mint a szivacs. Az utazásaim, idegen kultúrákkal való találkozásaim alapvetően formálnak, de a meghatározó emberi kapcsolataim, mint az elsöprő szerelmek, csalódások, vagy a családi kapcsolataim éppúgy hatnak rám íróként, mint a munkahelyemen, vagy színházban, koncerteken, kiállításokon szerzett inspiráció. A tenger, az erdők, az állatok, a tanulmányaim, a környezetem, a társadalom, a mindennapi élet kihívásai, vagy akár a politika – ezek mind gondolatokat, érzéseket indítanak el, és szűrődnek át egy-egy írásomba. Persze könnyű kiválasztani egy-egy könyvet, filmet, zenét, és ráfogni, hogy az inspirált, de azért ez a könyv 480 oldal. 480 oldalba sokkal több hatás fér bele, mint egy-egy direkt utalás. 

 

Eddig még egy könyvednek sem jelent meg folytatása, vajon ennek lesz?

 

Ezt a történetet befejeztem ott, ahol mindent elmondtam, amit szeretnék. De a Bolygóvadászoknak már készül a folytatása, és ez is izgalmas tapasztalat. Folytatást írni teljesen más kihívás, mint egy új világ megteremtése, és sok buktatója van, de élveztem.

 

A Pityke és prém a harmadik könyved, mely a Móra Könyvkiadó gondozásában jelenik meg, de pl. a Bolygóvadászokat a Kolibri adta ki. Min múlik ez, hogy ki a kiadó? Másféle történethez másféle kiadót keresel meg?

 

Hiszek abban, hogy a könyvkiadás akkor tud igazán működni, ha műhelymunka zajlik a háttérben, ehhez pedig szükséges, hogy a csapattagok szeressék, amit létrehoznak. Így elsősorban az számít, hogy egy kiadó, sőt, nem is a kiadó, hanem egy szerkesztő beleszeret-e a kéziratba, szeretne-e a szöveggel meg a szerzővel bíbelődni. A szerkesztő legalább annyira beleássa magát a szövegbe, meg a teremtett világba, mint a szerző, ráadásul még a szerző nyűgjeivel is foglalkoznia kell. Aztán azon is múlik, hogy a kiadó mennyire lát fantáziát a könyv értékesítésében, a közönségét fogékonynak tartja-e rá. A kézirataimnak igazából szerelmes szerkesztőt és gondos gazdát keresek. Más a helyzet, ha egy kiadó felkér egy történet megírására, de ott meg az a szempont, hogy én szeretnék-e az adott szerkesztővel, kiadóval együttműködni.

A 3x1 család orosz megjelenésén kívül kiadták bárhol máshol bármelyik könyvedet?

 

Az orosz kiadóval nagyon jó a kapcsolatom, és idén őszre várható a Bolygóvadászok orosz megjelenése is. Jelenleg az illusztrátor kiválasztása zajlik. Az orosz könyvek képi világa egészen más, és kíváncsi vagyok, a lefordított szöveget hogyan fogja elképzelni egy más vizuális kultúrából származó alkotó. Máshonnan még nem érkezett megkeresés, de azt hiszem, minden történetnek be kell érnie, úgyhogy türelmes vagyok.

 

Beszéljünk egy kicsit a Bolygóvadászokról is! Ez egy ifjúsági sci-fi/kalandregény, mókás illusztrációkkal. És, híven a hagyományaidhoz, ez is valami más volt, mint a korábbiak. Ez a regény hogy született?

 

Amikor írok valami hosszút, amibe hónapokig, akár évekig beleásom magam, akkor utána valami egészen másra vágyom, kötetlen játékra, kísérletezésre. Már nem emlékszem, melyik hosszú szövegemet fejeztem be éppen, csak arra a féktelen játékkedvre, amiből a Bolygóvadászok egy nagyon vázlatos, első verziója megszületett. Azt próbáltam modellezni, ahogy a gyerekek játszanak el történeteket, szárnyaló fantáziával, hirtelen, néha logikátlan és szürreális megoldásokkal. Egyszerű, lineáris, de szórakoztató és fordulatos mesét szerettem volna. Ebbe a vázlatba szeretett bele a Kolibri Kiadó főszerkesztője, és egy inspiráló beszélgetés után belevetettem magam az űrutazásba, és sokszorosára bővítettem a történetet. Aztán amikor elkészültem, a hosszú munka levezetéseként írtam valami egészen mást, valami őrültséget.

 

És az nálad tényleg elv, hogy nem írsz kétszer legalább hasonlót, vagy egyszerűen csak így alakult?

 

Ez a kérdés azért érdekes, mert én gyakran érzem, hogy ismétlem önmagam, és ugyanazok a témák foglalkoztatnak. Ugyanazok a konfliktusok is többször előkerülnek, csak más megközelítésből. Örülök neki, ha kívülről nem ez látszik, és remélem, még sokáig fenn tudom tartani az újdonság élményét.

 

Mi várható még tőled a közeljövőben, illetve mi mindenen dolgozol?

 

Van a fejemben számos ötlet, de még dédelgetem őket, nem szívesen beszélek róluk. A Bolygóvadászok folytatásáról meséltem már, viszont egy nagyon furcsa könyvről még nem. Több íróval közösen, felváltva írunk egy ifjúsági regényt. Izgalmas, ahogy a különböző hangok egymásba fonódnak, és mi magunk is végig izgulunk, hová tart a történetünk. Ezeken kívül a kertemen is dolgozom. Talán sikerül kiegyeznem egyszer a gyomokkal.

Eddig minden megjelent műved gyerekeknek szólt. Fogsz valaha kimondottan felnőtteknek is írni?

 

Szerintem eddig is felnőtteknek írtam, csak valamiért a gyerekek inkább hajlandók velem játszani.

 

Az eddigi könyveidről mit gondolsz ma? És az is érdekelne, hogy szerinted eljutottak-e azokhoz, akiknek szántad, milyen az utóéletük?

 

Pont mostanában olvastam újra a 3x1 családot, és meglepődtem, mennyire máshogy írtam 2011-ben, mint ma. Jó ez a sok év eltávolodás. Helyenként rácsodálkozom, hogy „jé, ezt tényleg én írtam?”, máskor meg kritikával szemlélem, ha valamivel már nem tudok azonosulni.

Nem tudom, hogy mekkora az ismertsége a könyveimnek. Kapok olvasói visszajelzéseket, hívnak könyvtárakba, iskolákba, és néha meglep, milyen sokan olvasták őket. Közben az eddig megjelent könyveim eddig még nem éltek meg több kiadást, legalábbis a magyar nyelvűek nem. De egyszer egy szerkesztő azt mondta, hogy a nyolcadik könyv környékén várható az áttörés. Több dologban igaza volt ennek a szerkesztőnek, úgyhogy talán ebben is igaza lesz. Majd a nyolcadik könyvem után kérdezd meg újra!

 

A Pannonhalmi Főapátságban dolgozol továbbra is. Mivel foglalkozol ott? És mennyire tudják ott rólad, hogy könyveket írsz, ismerik az ottaniak a könyveidet?

 

És erre csak pár sorban válaszolhatok?! Rendezvényeket szervezek, de ez a szókapcsolat nem tükrözi azt a rengeteg inspirációt és élményt, amit a munkahelyem nyújt. Sokáig nem dicsekedtem a könyveimmel, csak a legközvetlenebb munkatársaim tudták, de egyre többször veszem észre, hogy lebuktam.

 

Említetted az előző interjúban, hogy mennyire lenyűgözött gyermekkorodban az élőszavas mesélés. Az elképzelhető, hogy egyszer magad is így mesélj, vagy ebből csak a kisfiadnak jut?

 

Bárkinek. Állandóan. Mindenről.

 

Fotó: Tóth Gábor

 

http://majorosnora.blogspot.hu/

www.facebook.com/pg/majorosnora


Uzseka Norbert - 2018. május 15.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!