Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

2016 legmaradandóbb könyvélményei

Ismét eltelt év – mi pedig ismét visszaemlékezünk. Én például két oknál fogva is nagyon szeretem összeállítani az ilyen év végi toplistákat: egyrészt miközben végigolvasom a szerkesztőség tagjainak „legmaradandóbb” élményeit, újfent ráébredek, hogy mennyire különbözőek is vagyunk, mennyire eltérő a véleményünk, mennyire máshogy szemléljük a világot – és hogy mennyire csodálatos is ez a különbözőség. Másrészt viszont nagyon szeretek válogatni is: ilyenkor végignézem a 2016-ban olvasott könyveim sorát, s bizony muszáj meg-megállni egy-egy címnél, és kicsit elgondolkodni, mennyire jó is volt olvasni, mennyire szerettem is belemerülni a világába. Jó újra átélni ezeket az élményeket, s bár a választás mindig nehéz, ezúttal is arra kértük a szerkesztőséget, hogy válasszák ki, melyik az a könyv, ami valamilyen indoknál fogva a „legmaradandóbb élményt” nyújtotta.

 

Természetesen most sem azt kerestük, amit mindenféle indokoknál fogva a legjobbnak hívhatunk, hanem amelyik igazán megfogott minket, amelyiknél úgy érezzük, hogy még sokáig fogunk rá emlékezni. Az „eredményt” látva hirtelen nem is tudom, hogy mit emeljek ki, annyira sokszínű a lista. A kortárs fantasztikum legérdekesebb könyvei mellett novellagyűjteményt és képregényt is emlegettek cikkíróink, és akkor még nem beszéltem az igazán megragadó szépirodalmi alkotásokról. Talán nem túlzás azt állítani, hogy jó év van mögöttünk – de persze ki tudja, talán 2017 még jobb lesz. Hátha legalább az olvasásra több időt tudunk szakítani. (SZD)

 

    

 

Bak Róbert

 

Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér

(Magvető)

 

Számomra 2016 legmaradandóbb könyvélménye talán a Báró Wenckheim hazatér volt, mert Krasznahorkai László, jó harminc éves pályafutással a háta mögött, még mindig ugyanolyan maga színvonalon alkot, mint eddig, és ezúttal is rendkívül fontos dolgokat mondott el ebben az alkotásban hazánkról és a világról egyaránt. És külön pikantéria még, hogy annak idején pont a Mester könyveit olvasva szerettem bele végképp az irodalomba.


Baranyi Katalin

 

Ljudmila Petrusevszkaja: Rémtörténetek

(Typotex, fordította: Goretity József)

 

Orosz. Szovjet. Sötét. Groteszk. Misztikus. Abszurd. Szomorkás. Szép. Ezek a szavak jutottak először eszembe, amikor befejeztem Ljudmila Petrusevszkaja elbeszéléskötetét, a Rémtörténeteket. Az igényes Typotex Világirodalom sorozat e darabja teljességgel egyedülálló az év megjelenései között. Két tucat különös szöveget tartalmaz: az élő irodalmi legendának számító írónő szavai szerint dalokat, allegóriákat, rekviemeket és meséket. Ezekből rajzolódik ki a félelmetes, természetfeletti, mégis mindennapi módon iszonyú világ, amely egyszerre szól a szovjet múltról, a posztszovjet jelenről, sőt, akár a saját életünkről is. Kihagyhatatlan, emlékezetes olvasmány, számomra egyértelműen az év könyve.

 

Bauman Tamás

 

Karinthy Frigyes: Mennyei riport

(Kossuth)

 

Jó ideje nem tartozom már a komoly könyvmolyok közé, így idén nem is terveztem, hogy írok ebbe a listába valamit. De hát ilyen az élet, és december első felében találomra vettem le a polcról Karinthy Mennyei riportját – gondoltam a nagy hajtásban jót fog tenni a humor. Amit viszont elfelejtettem, az az, hogy Karinthy tudományos-fantasztikus könyveket is írt, ez meg épp az.

Pár oldal után viszont már nem volt esélyem letenni a könyvet: magával sodort a stílusa, a története, és az, hogy ismét egy olyan sci-fit olvashatok, ami a műfajt a maga filozofikus lehetőségeinek kiaknázására használja. Sok helyen emlékeztet Dante Poklára (amit egyébként időről-időre az orrunk alá is dörgöl), csak épp a másik irányban, kicsit Madách Az ember tragédiájára, na meg egy nagy adag saját stílussal, ötlettel és történelmi meg filozofikus csavarral Karinthy egy tőle – legalábbis számomra – szokatlan művet alkotott, amit pár éven belül biztosan újra kell olvasnom.

 

    

 

Ferencz Anita

 

Jenny Lawson: Őrülten boldog

(Kossuth, fordította Szép Krisztina)

 

Kivételesen nem egy regény lett számomra a legmaradandóbb könyvélmény, hanem Jenny Lawson különleges önéletrajzinak is nevezhető írása, az Őrülten boldog. Jenny többféle mentális zavarban is szenved, de ezt igyekszik minél több öniróniával és humorral kezelni. Mindemellett nem bagatellizálja el a depressziót és a többi betegséget, nagyon őszintén ír arról, neki mi segített a legnehezebb pillanataiban. Nekem sokat jelent ez a könyv, biztos vagyok benne, hogy elő fogom még venni.

 

Galamb Zoltán

 

Ted Chiang: Életed története és más novellák

(Agave, a címadó novellát fordította Juhász Viktor)

 

Nem is feltétlenül az egész kötet, inkább a címadó történet miatt igazán maradandó számomra ez a könyv. Chiang persze minden írásában kiemelkedőt ad, de az „Életed történeté”-vel talán komolyan újat sikerült hoznia. Nem akarom lehúzni az Érkezést, mert szép film, Amy Adams játéka pedig lenyűgöző, az egész mégis több sebből vérzik, elsősorban azért, mert tele van következetlenségekkel, hiányokkal, logikai ugrásokkal. Ehhez képest az alapjául szolgáló hosszú elbeszélésben a nyelvészet és a fizika arányosan, egymást támogatva szerepel, a szekvenciális/kauzális, valamint a teleologikus felfogások kifejtett szembeállítása pedig feloldja a szabad akarat és az eleve elrendeltség összeegyeztethetetlenségének problémáját (vagyis morális szempontból nem lehet kérdés, hogy Louise Banks-nek miként kell döntenie). Általában rendkívül elgondolkodtató az egész, és a spekulatív irodalomtól, úgy érzem, leginkább ez az, ami elvárható. Egyszóval minden értelemben hamisítatlan sci-fit kapunk, aminek Philip K. Dick leginkább filozofikus alkotásai mellett a helye.

 

Galgóczi Tamás

 

Lakatos István: A mosómedve, aki ki akarta mosni a világot

(Kolibri)

 

A zenék miatt idén jóval kevesebbet olvastam mint tavaly, és ennek eredményeként nem sokat kellett töprengenem az idei legjobb felett. Mondjuk elsőre Elmore Leonard jutott az eszembe, de aztán végiggondoltam, hogy kivitelt, illusztrációt, történetet, humort, kikacsintást figyelembe véve ki a legjobb, és cseppet sem meglepő módon egyetlen jelölt maradt porondon, így aztán, mintha csak egy előre lezsírozott közbeszerzésen lennénk – Lakatos István lett a nyertes. Ilyen eszement, felnőtteknek is élményt adó ifjúsági regényecskét sajnálatosan keveset adnak ki hazánkban, szóval csak ajánlani tudom. Mindenkinek csak saját felelősségére, de célszerű az első kötettel kezdeni.

 

    

 

Gere Ágnes

 

Szczepan Twardoch: Morfium

(Typotex, fordította Körner Gábor)

 

Bárki, aki megkérdezte eddig tőlem, az idén melyik könyv nyújtotta számomra a legmaradandóbb (legérdekesebb, leglehengerlőbb, leg...stb.) olvasmányélményt, csípőből ezt a könyvet említettem. Sőt! Talán a valaha olvasottak közül is kiemelkedik. Ebből a szempontból, ha úgy tetszik, mondhatjuk Morfinista lettem, mint Kosztya, a főhős. Twardoch cselekményvezetése, karakterei és legfőképpen a narráció páratlan élményt nyújtott számomra, amit továbbnövelt az, hogy az idei Könyvfesztiválon személyesen is találkozhattam a szerzővel. Ugye azt mondanom sem kell, hogy egy másik kérdésre (melyik könyvet vinném el magammal egy lakatlan szigetre) mi lenne a válaszom?!

 

Kökény Pali

 

Warren Ellis: Normal

(FSG Originals)

 

Kicsit csalni fogok, kétszeresen is. Egyrészt, mivel a képregényeknek nincs külön kategória, így ebben a bekezdésben fogom megemlíteni a legjobb idén általam olvasott képregényt is, másrészt pedig, mert mindkét cím (mind a képregény, mind a regény) olyan lesz, ami magyarul mindez idáig, sajnos, még nem jelent meg. Tehát a képregény, ami rám a legnagyobb hatást tette idén (bár kétségkívül elképesztően erős évet zártunk mind honi, mind nemzetközi szinten, különösen az Image kiadó áldásos tevékenységének és címeinek köszönhetően) az a King/Walta páros The Vision sorozata. Ez a saga (amiből az első két gyűjteményes kötet, Little Worse Than A Man és Little Better Than A Beast, jött ki eddig) ugyanis egyszerre szuperhős képregény, lélektani dráma, kisvárosi horrotörténet és coming-of-age sztori. Egy rész Amerikai Pszichó, egy rész Breaking Bad, egy rész Ex Machina. Ha idén, de akár csak az elmúlt öt évben egyetlen képregényt veszel csak a kezedbe, az ez legyen.

 

És akkor a könyv, aminek szintén van képregényes vonatkozása, mivel szerzője Warren Ellis, aki olyan nagy hatású címeket vitt, mint a Transmetropolitan, a The Authority, vagy újabban az Injection és a Trees. A Normalnak, idén megjelent kisregényének azonban maximum csak témájában és minőségében van köze az említett művekhez, amúgy teljesen önálló kötet. A történet egy rehabilitációs központban játszódik, ahova olyan jövőkutatókat, stratégiai előrejelzőket és civil futuristákat zártak, akik olyan sokáig tekintettek a mélybe, hogy a végén a mélység is visszapillantott rájuk, és ezért mind az ép elméjükkel fizettek, kisebb-nagyobb mértékben. Ebben az első blikkre idillinek tűnő kis puskaporos hordóban aztán olyasmi történik, amire senki nem számított, és a végén már ápolók és ápoltak, civil előrejelzők és látnok stratégák együtt keresik a választ egy klasszikus krimi „zárt szoba” rejtélyére, ami mögött természetesen sokkal több bújik meg, mint azt elsőre hinnénk. A könyv egyszerre humoros, elképesztően izgalmas és ijesztő, mégpedig azért, mert a benne szereplő jövőkép már rég nem az összeesküvés-elmélet-hívők fejében létezik csupán, hanem itt kopogtat mindenki ajtaján. Nyelvhasználat és háttértudás-anyag szempontjából, szokás szerint, Ellishez méltóan zseniális, és többször is érdemes visszatérni hozzá, mert minden olvasásnál újat adhat (ó, és ha valaki egyszer kiadná itthon, szívesen jelentkeznék a lefordítására).

 

Lipka Bori

 

Jaroslav Rumpli: Gabonakörök

(Typotex, fordította György Norbert)

 

Valahogy nagyon rosszkor és egyben nagyon jókor talált meg ez a könyv. Nagyon rosszkor, mert idén minden szempontból a május volt a legmegterhelőbb hónapom, és eleinte úgy éreztem, hogy semmi szükségem még egy érzelmileg megterhelő könyvre is. És nagyon jókor, mert miután befejeztem, mégis valami végtelen nyugalom maradt meg bennem, a történet minden brutalitása és kegyetlensége mellett. Mert segített a fejembe verni, hogy akármi történik is, az élet menni fog tovább, és erre a sok rossz dologra talán már fél év múlva se fogok emlékezni, mert végső soron tulajdonképpen minden teljesen súlytalan. Máig nem értem, hogy tudott bennem olyan derűs belenyugvást kelteni ez a könyv, de az biztos, hogy sokáig emlékezni fogok rá.

 

    

 

Németh Beatrix

 

Neil Gaiman: Amerikai istenek

(Agave, fordította Juhász Viktor)

 

Nehezen tudnék választani, mert bár nem olvastam idén sok könyvet, azért akadt köztük néhány elképesztő darab. Meglepő módon, szinte mind ifjúsági kategóriában. Amiről biztos írnom kéne, az a Harry Potter és az elátkozott gyermek, vagy bármelyik Rick Riordan, helyette én Neil Gaiman Amerikai istenek című kötetét választom. Elképesztően valószerűtlen, kitekert és varázslatos volt már az elejétől, de amikor megismerkedünk a jelenkori és régi istenekkel, akkor fokozódott csak az őrület. Vannak olyan könyvek, amiket agyondicsérnek, de teljesen rejtély, miért, és vannak azok, amiknek minden magasztalás kevés. Szerintem ez utóbbi csoportba tartozik Gaiman könyve is, aki újra meg tudott lepni határtalan fantáziájával.

 

Palczer-Aschenbrenner Eti

 

Chimamanda Ngozi Adichie: Americanah

(SawaSawa, fordította Kiss Árpád)

 

Úgy tűnik, lassan hagyomány lesz nálam, hogy afrikai irodalmat választok a különböző „leges” összesítésekbe. 2016 legmaradandóbb könyvélményét a SawaSawa Kiadó kínálatában találtam meg, ezúttal Chimamanda Ngozi Adichie kötetét, az Americanah-t szeretném kiemelni. Kis visszatekintésként: már a szerző előző könyve (Az aranyló fél napkorong) is közel állt a szívemhez, írtam róla jó hosszan, ami nem szokásom pedig, és csak jókat tudtam mondani. Aztán röpke másfél év és itt az újabb regény, ami megint zseniális lett. Nemcsak szerintem, hanem az amerikai közvélemény szerint is, számos díjat besöpört a megjelenése évében, 2013-ban. Fontos, aktuális kérdést feszeget, az afrikai bevándorlók beilleszkedését az európai és az amerikai társadalomba. Nem könnyű az út, melyet rasszizmus, intolerancia és előítélet szegélyez. Figyelemfelkeltő könyv, a nyugalom megzavarására alkalmas sorokat tartalmaz.

 

Rozsonits Judit

 

Csendes Nóra: Zápor utca

(Könyvmolyképző)

 

Nagyon kevés író van, aki már tizenévesen kitűnik. Remélem, ez az ifjú hölgy felnőttként közéjük tartozik majd. 16 évesen írta meg a regényt, és idén Karácsonyra a szeretteim zöme ezt kapta. A történetvezetés, a nyelvezet, és a nagyon, de nagyon bátor befejezés együttesen adták az élményt. Számomra a 2016-os év Levendulaszobája, és ezzel azt hiszem, mindent el is mondtam róla.

 

    

 

Sárpátki Ádám

 

Brandon Sanderson: The Hero of Ages

(Gollancz, magyarul Delta Vision)

 

Tavaly az volt a nagy nyári olvasós projektem, hogy végre végigrágtam magam Sanderson Ködszerzet-trilógiáján. Persze rágni annyira nem kellett, mert minden lassúsága ellenére könnyedén lecsúszott, de azért a folyamat több mint három hónapba telt. Örülök neki, hogy végre megtapasztalhattam Sanderson irtó ügyes történetvezetését, már-már döbbenetesen részletes mágiarendszerét, és egyáltalán, azokat az írástechnikai fogásokat, amelyekről eddig csak a Writing Excuses nevű podcastból vagy Sanderson online óráiból hallottam. A harmadik kötetet, ami magyarul A korok hőse címen jelent meg, csak jobb híján tudom kiemelni, hiszen mindhárom rész pont ugyanannyira volt maradandó, de mégis, A korok hősében érnek össze a szálak, itt áll össze a kép, itt kerül a helyére a kirakós összes darabja. Ilyen szintű, sok köteten átívelő alaposságot és szinte észrevétlen előrevetítést pedig eddig kevés szerzőnél tapasztaltam.

 

Szabó Dominik

 

Donna Tartt: A titkos történet

(Park, fordította Greskovits Endre)

 

A nagybetűs Könyvélmény” – írtam róla legelőször. Könyvélmény olyan értelemben, hogy csodálatos érzés olvasni: elmerülni a szövegében, ezekkel a gyönyörű mondatokkal, érezni, szeretni, elmélkedni, nevetni, szomorkodni, tanulni, élni a főszereplőivel. Hosszú, de mégsem fárasztott, mert az olvasás minden másodpercét élveztem; nemcsak hogy nem unatkoztam, de valójában azt se bántam volna, ha még egyszer ilyen hosszú lesz. De könyvélmény úgy is, hogy rólam szól. Végtelenül okos és kegyetlen szöveg, pontosan érti, mi játszódik le bennem, pontosan tudja, hogy milyen vagyok, és nem fél ezt felhasználni. Fáj, egyre mélyebben vagyok benne, folyamatosan újra kell értékelnem mindent. De Tartt profi, nem hagy elveszni, hanem ki is emel. Nem olyan jó érzés, de szükséges. Döbbenetes élmény, a legjobbak egyike, amihez valaha volt szerencsém.

 

Szabó Sarolta

 

Centauri: Jákob botja

(Magvető)

 

Míg tavaly egymás után kerültek a kezembe olyan könyvek, amelyekről szinte azonnal megállapítottam, életre szóló olvasmányélmények lesznek, idén jóformán csak egyszerűen „jó” köteteket lapozgattam – egy kivétellel, így 2016 legjobb olvasmányának kiválasztása egyáltalán nem esik nehezemre. Hiszek abban, hogy egy-egy történetnek megvan a maga ideje és helye az ember életében, amikor igazán megtalálhat minket a mondanivalója, a stílusa, maga az író. Úgy látszik, Centauri meséje (vagy meséi? esetleg kalandregénye?) Jack London fiatalkoráról éppen akkor jelent meg, amikor nekem igazán szükségem volt rá, és talán ezért van az, hogy már csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Saját elfogultságom teljes tudatában mondom: ilyen sokrétű, ezernyi apró villanásnyi képből álló, de mégis egységes regényt merő gyönyör olvasni, és már-már hihetetlen, hogy a 19. század végi Amerikába egy olyan mindentudó idegenvezetőt kapunk a szerző személyében, aki a 21. század Magyarországán él. Az, hogy a Jákob botja így is sokkal inkább kortárs regény, tele napjainkban is hasznosítható tanulságokkal, mint a mai irodalmi kánon egyik-másik darabja, már tényleg csak hab a tortán.

 

  

 

Takács Gábor

 

Félix J. Palma: Az ég térképe

(Európa, fordította Kutasi Mercédesz)

 

Az idő térképe volt az a könyv, amivel nem voltam maradéktalanul elégedett, mégis, sokkal többször jutott eszembe, mint más, jobbnak tartott regények. És tudjátok miért? Mert a spanyol szerző zseniálisan egyensúlyozik a viktoriánus merengő stílus, a pimasz újraírás, a vásári látványosságok és a líraiság között. Így aztán öröm volt látni, hogy a folytatásban mindez csak tovább csiszolódott, és bár első látásra egyszerűbb könyvről van szó, Palma valójában még mindig ugyanolyan pimasz és letehetetlen. Ráadásul szerintem a stílusa szépen fejlődött is, és minden egyes, innen-onnan „összelopkodott” elemet olyan ügyesen illeszti össze, hogy az ember nem tud nem vigyorogni olvasás közben. Olyan Az ég térképe, mint egy régi jó cimbora története, ami tele van hatalmas lódításokkal, de nem tudod nem imádni minden mondatát.

 

Uzseka Norbert

 

John Williams: Stoner

(Park, fordította Gy. Horváth László)

 

Ejj, mit írjak? Túl személyes. De aztán még azért is 2016 legmaradandóbb könyvélménye számomra (A víz ösvénye mellett, ezt nem tudom nem ideírni), mert ilyen fajta, egyszerre gyönyörű, mégis végtelenül egyszerű szépirodalmat nem ír ma senki. Vagy mert annyira őszinte és lényegláttató, hogy még a politikai korrektséghez sem ragaszkodik, ahogy ma szokás. Vagy mert annyira igazi, hiteles, hogy az már fáj, és mert mégis olyan csodálatos pillanatai vannak, amilyenekért megéri embernek születni.

 

Vörös Eszter

 

Németh Gábor: Egy mormota nyara

(Kalligram)

 

A tavalyi év számomra legmaradandóbb olvasmánya Németh Gábor Egy mormota nyara című regénye. Már csak azért is, mert rögtön egy másik kifejezetten kellemes csalódást jelentő élményhez kapcsolódik, ugyanis az idei volt az első olyan Olvasás Éjszakája, ahol tényleg jól éreztem magam, és több olyan beszélgetést is volt alkalmam meghallgatni, amelyek érdekesek voltak, és felcsigázták a kíváncsiságomat. Németh Gábor ezen az alkalmon ugyan más írásaiból olvasott fel, de olyannyira megnyert a stílusával és a mondanivalójával, hogy nem tudtam megállni, hogy rögtön, még helyben meg ne vegyem az Egy mormota nyarát. Egyáltalán nem kellett csalódnom, sőt olyannyira élveztem a kötetet, hogy azóta több korábbi könyvét is beszereztem. A tavalyi olvasmányok közül egyértelműen ez az, amelyik a legtöbbször eszembe jut azóta is, illetve amelyik a leginkább csábít, hogy minél többet, minél hamarabb olvashassak még a szerzőtől – amint időm engedi, így is fogok tenni. Így most egy teljesen váratlan helyről, meglepetésszerűen érkező kötet lett a kedvenc, és nagyon örülök neki, hogy a véletlen vagy sors, ki tudja, így intézte a dolgokat – kívánok hasonló jó és új élményeket mindenkinek az idei évben is!


ekultura.hu - 2017. január 3.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

Nincs találat kapcsolódó tartalomra!

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!