Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

A művészet pedig, gondolom, ott kezdődik, hogy nem csak jó a jó, és nem csak rossz a rossz – beszélgetés Száraz Miklós Györggyel

Szerelmes regény? Történelmi mű? Kémtörténet? Dokumentumkötet? Családregény? Egy nemzedék szembenézése a múlttal? Az Apám darabokban fülszövege küzd a meghatározással, de talán legegyszerűbben és mindenek előtt: egy fiú szüleiről alkotott képe. Száraz Miklós Györggyel életéről, gyermekkoráról és persze legújabb regényéről Bak Róbert beszélgetett.

 

Mióta érlelődött benned, és hogyan vetődött fel az ötlet, hogy könyvet írsz édesapádról?

 

Nem érlelődött. Sokáig eszembe sem jutott, és amikor megírtam az első részletet, akkor nem is sejtettem, hogy valami elkezdődött. Azt a bizonyos írást – Kádár, Gabo és a bálnafitymabőr volt a címe – egy határon túli, délvidéki magyar napilap felkérésére írtam, 1956-os megemlékezés gyanánt. Az írás közel egy kolumnás lett, apám is szerepelt benne, meg az az óriási állami vándorcirkusz, ahová 1957-ben, a börtönből való szabadulása után elszegődött szervező titkárnak. Ő biztosította a cirkusz számára a placcot, közönséget szervezett, kígyótáp és oroszlán eledel után szaladgált. Annak az írásnak olyan jó visszhangja volt, meg nekem is tetszett, hogy gondoltam, folytatom. Felkínáltam egy magyarországi napilap hétvégi mellékletének. Megtetszett nekik, és másfél éven át hetente jelentek meg az írások egy-egy nagy, családi fényképpel. Így kerültek elő a fotográfiák, dédapám, dédanyám, hadifogoly nagyapám, a hadapródiskola, apai nagyapám hastáncosnő nővére, Egyiptom, Szudán etc. Előszedtem naplókat, leveleket, rakosgattam, csoportosítgattam őket. És lassan elkezdett formálódni egy könyv.

 

Milyen volt a kapcsolatod apáddal?

 

Jó. Rossz. Könnyű, nehéz. Viharos és békés. Vagyis változó. Megértő apa volt, az a szülő, aki emlékezett a saját kölyökkori kínjaira, marhaságaira. Másrészt nehéz eset volt, mert olyasmit is elvárt, amihez neki veleszületett, különleges adottságai voltak. Ha békén hagyott, jó volt, mert békén hagyni nagyon tudott. Úgy értem, az nem magára hagyás volt. Tizenöt évesen elengedett Erdélybe, nyáron, négy hétre, úgy, hogy egy kölyökbarátommal szénakazlakban, padlásokon, barlangokban aludtunk, teherautók platóján, szerszámkocsikban, szekereken, tehervonatra kapaszkodva utaztunk. Favágók, havasi pásztorok, falusi papok, parasztok, melósok világába csöppentünk bele, hogy még aznap vagy másnap már tovább is álljunk. Éveken át csavarogtunk nyaranta, sokszor azt sem tudtuk, hol is járunk. Erdélyben, Felvidéken. És apám nem mutatta, hogy féltene. Nem nézett a körmömre. Itthon is sokat tekereghettem, korán kimaradozhattam, tölthettem az éjszakákat, ahol akartam, csak elvárta, hogy szóljak. Érdekes módon úgy tizennyolc éves korom körül lett vele nehezebb. Elkezdett félteni. Aggódni. Hogy mi lesz velem? Belőlem? Ő biztos azt mondaná, velem lett nehezebb.

 

Száraz György 1970-ben

 

Mennyire volt nehéz kivonnod magad egy ennyire személyes történetből? És miért hoztad meg ezt a döntést?

 

Ha arra gondolsz, hogy a könyvben én magam kevéssé szerepelek, akkor az nem is döntés volt. Valahogy adódott. Eleinte azt gondoltam, valaki más írja ezt a könyvet. Egy nem létező unoka. A gyerekem gyereke. Vagy talán egy sosem létezett testvérem. Ez sokáig kísértett. Sok érdekes lehetőséget engedett volna meg. Aztán éppen emiatt vetettem el. Hogy ne vigyen el. Végül mégis megírtam egy szálat, amelyben körülöttem forog a világ, és aztán ezt a szálat elhagytam, kioperáltam a regénytestből. Kabdebó Lóránt el akarta olvasni a regényt kéziratban. Én nem szoktam kiadni a kezemből az írásaimat, csak ha késznek érzem. Most sem akartam, szerencsére ő volt makacsabb. Neki köszönhetem, hogy végül – és ha nem is az egészet – ennek a szálnak néhány darabját megtartottam, és nyomatékosítottam a szerkezetben.

 

Marek Márta 1957-ben

 

Hogyan zajlott a felkészülés?

 

Mi az, hogy felkészülés? Vagyis hát a felkészülés az élet, nem? Meg az az idő, néhány évtized, amíg egyszer felmerül a semmiből, vagyis elkezd íródni a könyv.

 

Mennyit ismertél korábban a könyvben szereplő levelekből, naplóbejegyzésekből, hivatalos dokumentumokból?

 

Mindenről tudtam. A családi anyagról. Apám ’56-os feljegyzéseit jól ismertem. Anyám naplóiról tudok, amióta az eszemet tudom. Anyai nagyapám hadifogolynaplójába is beleolvasgattam tízévesen, kölyökkoromban. Aztán mindez sokáig nem érdekelt. Azt is tudtam, hogy apám szisztematikusan elrak leveleket, képeslapokat, minden olyan iratot, ami fontos vagy érdekes lehet. Hogy a család ilyen-olyan ágáról is nála kötnek ki a papírok, fotográfiák. Ilyen volt. Nagydarab, és nagy tekintély, amit állandóan lerázott volna, mert ez időnként felelősséggel járt, meg vitte az időt. De ezt nemigen lehet lerázni. A fotók hátuljára mindig felírta, hányban készült, hol, és kik vannak rajta. Mert aztán meghalnak azok, akiknek még „beszél” a kép. Aztán persze ott vannak a hivatalos iratok. ÁVH-s kihallgatási jegyzőkönyvek, bírósági ítéletek, szabadulólevél. Amint lehetett, megpróbáltam felkutatni mindent. A tárgyalására, az ítéletére vonatkozóan hamar, még a 90-es évek elején megszereztem sok mindent a Történeti Hivatalból. Államellenes összeesküvésért, fegyver- és robbanóanyag-rejtegetésért ítélték el 1953-ban. De ügynökjelentéseket nem igen találtam róla, és más kutató sem talált az ÁBTL anyagában sem.

 

Vannak olyan részei a könyvnek (elsősorban az ’56-osok), amelyeknél nem kap olyan hangsúlyos szerepet az, hogy ezeket a történéseket milyen formában örökítették meg. Ezekről az eseményekről milyen formában szereztél tudomást? Szintén levelekből, naplójegyzetekből, vagy esetleg a szüleid beszámolóiból?

 

Apám feljegyzéseiről már beszéltünk. Amúgy meg történelem-levéltár szakon végeztem az ELTE Bölcsészkarán, régészetbe is belekóstoltam, vagyis háromszoros történész szakokat tanultam, ráadásul három-négy éves koromtól húsz éves koromig történész-régész akartam lenni, és ha nem is dolgoztam soha a szakmában, ez azért annyira csak-csak elég, hogy ha valami nagyon kell, tudjam, hova nyúljak megbízható forrás után. Érdekes, hogy édesanyám szegedi, forradalmi szerepléséről semmit sem tudtam. Hogy ott volt a Takaréktár utcai sortűznél. Meg is lepett, hogy soha egy szót sem mondott erről.

 

A könyvet olvasva szinte lehetetlen tiszta, homogén képet alkotnunk az egyes szereplőkről. Ez szándékos írói fogás volt, vagy inkább az (akkori) élet bonyolultságából következik?

 

Ez a mindenkori élet bonyolultságából adódik. A művészet pedig, gondolom, ott kezdődik, hogy nem csak jó a jó, és nem csak rossz a rossz. Ez még a legjobb mesék, népmesék, de még a mítoszok világában sincs így. A világ, benne az ember is, összetett.

 

A regényt olvasva világos, hogy közel sem a teljes levelezést, naplót, vagy az összes hivatalos iratot kapjuk meg. Volt olyan dolog, vagy esemény, amit direkt, szándékosan hagytál ki, mert nem akartál vele foglalkozni?

 

Hát hogyne. Nagyon, nagyon-nagyon sok dolgot hagytam ki. Szándékosan, mert nem akartam vele foglalkozni. Mert nem tartozik senkire. Mert magánügy. Úgy értem, apámé, anyámé, a nagyszüleimé. Vagy mert annyi elég, amennyit mutatok, a többi már sok lenne. Eltérítene. Meg mert érdektelen. Engem nem érdekel. Meg hát a valóság elkezdődik az asztalom vagy a kert sarkán és tart ameddig tart, Finisterráig, a Göncöl csillagaiig, egy műnek meg határai vannak, arányai. A festménynek kerete van. Egy írásnak is. Olyat nem hagytam ki, ami lényeges lenne. Magyarán: nem hallgattam el semmit.

 

Marek Márta és Mária 1939-ben

 

A könyvet befejezve másként, másnak látod édesapádat?

 

Lényegében nem. Magamat látom másnak.

 

Gondoltál-e arra, hogy mit szólna hozzá, ha olvashatná?

 

Hogyne. Sokszor. Pedig nincs értelme.

 

Véleményed szerint mi az oka annak, hogy sok apa regény van a kortárs magyar irodalomban? Van-e különösebb kedvenced közülük?

 

Sok? Én csak öt-hatról tudok, az enyémmel együtt. Nincs kedvencem. Szerintem a műfaj sem olyan.

 

Ami a könyvből kimaradt: milyen volt a gyerek Száraz Miklós György élete? Milyen gyerek voltál?

 

Jó gyerekkorom volt. Meg persze horror, de az nem körülmények, a külvilág, hanem azt én csináltam magamnak. Lélegzetelállítóan színes világ vett körül. Törökbálinton voltam kölyök. A hajdani Majláth-kastély kastélyban kórház működött. Anyám ott volt orvosnő. Óriási park, római kövekkel, sétányok, XVIII. századi díszlépcsők, körbekerített, sokhektáros erdő, öreg kertészház, kazánház, mosoda, garázsok, szemétégetők, pincelabirintusok. Meg tíz-húsz bentlakó kölyök. Aztán ezen az egész zárt birodalmon kívül a falu. Patakokkal, tavakkal, gyümölcsösökkel, a Kálváriával, az akkoriban romos Valla-villa kísértetkastélyával, a téeszcséházak nyomorúságával, a cigánysorral, barackcsomagolóval, a hétvégi sváb rezesbandás ünnepekkel, az általános iskola templomtornyos épületével, mely hajdan a Notre-Dame de Paris rend zárdája volt.

 

1910 és 1914 közt Thury Zsuzsa itt, az ágostonos kanonisszáknál sok időt töltött a nővérével. A mére supérieure állítólag egy francia grófnő volt, fejedelemasszonyi jelenség. Állítólag élt a kolostorban egy vén francia hercegnő is, a mére seigneur. Aztán a négy titokzatos lánytestvér. Mindent fújnak, mindent tudnak, senki sem látogatja őket, sehová sem mennek, beavatottak, fegyelmezettek, nem beszélnek magyarul, csakis franciául, nem bizalmaskodnak, nem vihorásznak, néha órákra eltűnnek, nem tudni, hová. Thury Zsuzsa leír egy különös esetet. Alkony, viháncoló gyerekek, a felügyelő nővért is elkapja a hangulat, betársul a fogócskába, és akkor a négy hűvös, mindentudó lány közül a két legkisebb is megszédül, elragadja őket a hév, táncra perdülnek, boszorkányos ügyességgel, fürgén járni kezdik a táncot, a gopakot. A többiek igézetten és irigyen bámulják őket.

 

Amikor oda jártam, ennek már híre-hamva sem volt, Pest megye legnagyobb és legpiszkosabb általános iskolája volt. Egyszer valahogy feljutottam a padlásra. Túrtam a bundás port, a hatalmas gerendák közt tele volt régi, törött bútorokkal, rongyokkal, papírokkal. Valami „kincset” reméltem az özönvíz előtti időből. De csak elkoszlott rákosista brosúrákat, mindenféle pártmarhaságokat találtam. Anyám imádta és értette a muzsikát, Bachtól a Beatlesig, a gorál népzenétől a zsinagógadalokig, Mozarttól Piafig. Apám hatalmas könyvtára is jó kis labirintus volt. A nagyszüleim gyümölcsöskertjei. Kutyák-macskák, fácánok. De mondom, időnként jól megkeserítettem magamnak az életet. Ahogy a legtöbb gyerek. Önkínzó hülyeségekkel. Hogy miért van nekem tevetérdem? Pedig nem is volt. Hogy miért nem göndör a hajam? Miért kell rövidnadrágot vennem? Miért kell úszóedzésre járnom a szigeti Sportuszodába?

 

Meg a kínzó szerelmek, a hullaházi leskelődés – boncolást néztünk végig lopva –, hogy aztán hetekig rápillantani se tudjak a pirosra sült virslire, ami amúgy a kedvencem volt. Sok kölyökmarhaság. Sok közülük elég veszélyes volt. És közben persze állandóan olvasás, meg a biztos tudata annak, hogy régész-könnyűbúvár meg történész leszek. Fel is ástunk a haverjaimmal minden buckát a közelben: légiós őrtornyok maradványait, avar kurgánt kerestem. Egy árpád-kori falu szemetesgödrébe beleásva olyan gyönyörű fekete cserepes, bélyeges edényeket találtam, amire apám egyik barátjának múzeumában le is csapott a restaurátor. Összerakva, kiegészítve szépek lettek, végül sosem kaptam vissza őket. Tizenhárom évesen ez is dicsőség volt.

 

A képen balról jobbra: a szerző, Páskándi Géza, Marek Márta és Száraz György 1972-ben

 

Jelenleg dolgozol valamin? Vannak-e új, publikus, konkrét terveid?

 

Mindig dolgozom valamin. Most – és ez olykor éveket jelent, máskor csak néhány hónapot – egy kisregényen meg egy színdarabon. Két nagyregényből sok megvan, két másik kisregényből is. Szerencsére időnként egyik-másik be akar fejeződni. De közben bármikor bezuhanhat valami, amiről sejtelmem sem volt.


Bak Róbert - 2016. május 26.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!