Főkép

ekultura.hu: Már egyetemistaként elkezdtél irodalommal foglalkozni. Inkább írónak vagy fordítónak készültél?
Juhász Viktor: Tulajdonképpen már az általános iskola alsó osztályában füzeteket firkáltam tele mesének nevezett történetekkel, majd mire elsős gimnazista lettem, eljutottam az otthoni írógépen készített novellákig. Ebből egészen úgy tűnhet, mintha mindig is írásra készültem volna, pedig nem volt tudatos döntés. Egyszerűen leültem és megírtam, ami eszembe jutott. Fordítani jóval később, de teljesen határozott céllal kezdtem el, és azóta is párhuzamosan művelem mindkettőt.
 
ekultura.hu: Volt bárki, aki terelgetett vagy hatással volt rád fordítói pályafutásod elején?
Juhász Viktor: Leginkább azok a barátaim vagy egyetemi csoporttársaim inspiráltak, akik akkor már komolyabban fordítottak. Mivel a késztetés bennem is megvolt, csak előtte soha nem jutott túl a spirálfüzetbe firkált szerepjátékos szabálymagyarításokon, a példa segített eldönteni, hogy én is szeretnék ezzel foglalkozni.
 
ekultura.hu: A fantasy regények és novellák írása mennyiben segítette, befolyásolta a fordítói stílusodat?
Juhász Viktor: Ezen még nem is gondolkodtam. Esetleg biztosabb kézzel nyúltam a szövegekhez. Talán az is ennek köszönhető, hogy kényszeresen és több lépcsőben szerkesztgetem magamat, mielőtt bárkinek leadnám a fordításaimat.
 
ekultura.hu: Meglehetősen hamar elkezdtél hivatásszerűen is foglalkozni szerepjátékok fordításával. Ez akkoriban egészen új műfajnak számított idehaza. Miféle képességet igényelt ez a munka? Mennyiben különbözött a hagyományosnak tekinthető fordítástól, ki és mi segített az esetleges nehézségek leküzdésében?
Juhász Viktor: Az első komolyabb fordításaim rögtön szerepjátékkönyvek voltak, ezért akkor még nem is tudtam, mibe vágok bele. A szerepjáték nyelvezete száraz, a pontos terminológia és a közérthető megfogalmazás sokkal fontosabb, mint az irodalmi bravúrok. Ráadásul ezeket a kiadványokat csapatban fordítottuk, ezért mindig egyeztetni kellett és igazodni a többiekhez, viszont hatalmas segítséget nyújtott, hogy közösen meg lehetett beszélni mindent. Mindenesetre jó gyakorlópálya volt a későbbiekre nézve.
 
ekultura.hu: Később számítógépes játékok magyarításával is foglalkoztál, ami ismét egy teljesen új területnek számított. Ennek a műfajnak mik a fordítóra vonatkoztatható igényei?
Juhász Viktor: Játékot magyarítani nagyon más, mert a legtöbbször legfeljebb halvány sejtéseink vannak, pontosan mit is fordítunk. A szöveg ömlesztett anyag, ahol legjobb esetben csak a sorok azonosítója jelöli, körülbelül hova tartozhat az adott részlet. Mintha úgy fordítanánk regényt, hogy előtte valaki szétszedné az egészet mondatokra, azokat összekeverné egy nagy masszává, csak körülbelül ügyelve arra, hogy a fejezetek megmaradjanak. Általában jóval megjelenés előtt kezdődik a munka, ezért még puskázni sem lehet a játékból, egyáltalán hogyan fog kinézni a végleges változat. A mennyiségek miatt többnyire a játékfordítás is csapatmunka, szigorú egyeztetéseket igényel a terminológia következetes használata miatt, illetve ugyanúgy kötnek a terjedelmi korlátok, mint a képregényeknél. Túl sok játékot nem fordítottam egyébként, de dolgoztam lokalizációs tesztelőként – ott már a játékba illesztett a fordítást szerkesztjük, és a fenti körülményekből adódó problémákat javítjuk –, illetve évek óta játékokhoz írok szövegeket, ezért megkockáztatom, hogy valószínűleg máshol is hasonlóan működik a dolog.
 
ekultura.hu: Fordításaid többsége science fiction és fantasy, ám gyakran kikacsintottál más műfajokba is. Magyarítottál tiniregényt, krimit és önéletrajzi írásokat is. Ezeket inkább te választottad, vagy kifejezetten kiadói felkérésre dolgoztál?
Juhász Viktor: A választás annyiban az enyém volt, hogy viszonylag hamar elkezdtem olyan kiadóknak is dolgozni, ahol egyáltalán nem foglalkoztak fantasztikus könyvekkel. Ami a címeket illeti, eleinte szűk keretek között lehetett válogatni, de nem bántam meg, mert így nagyon sok különböző műfajt kipróbálhattam.
 
ekultura.hu: Régóta vonzódsz a viktoriánus Anglia iránt. China Miéville steampunk világában sok szempontból e hely és kor visszhangjaira lelhetünk. Mennyire érezted testhezálló feladatnak például a Perdido pályaudvar, végállomás fordítását?
Juhász Viktor: A Perdido Street Station a megjelenés után nem sokkal került a kezembe, egy barátom mutatta. Előtte semmit sem tudtam a regényről, de már a fülszövege telibe talált. Tény, viktoriánus, gótikus fantasy metropoliszokkal, gyármonstrumokkal és léghajókkal rám elég komolyan lehet hatni, akkoriban különösen, mert Miéville regénye sok szempontból nagyon újszerű volt. Azóta kicsit meg is kopott számomra a steampunkba oltott fantasy varázsa. Emlékszem, mennyire sajnáltam leendő fordítóját, bár nem sok esélyét láttam egy magyar megjelenésnek. Aztán pár évvel később én lettem ez a szerencsés ember… Kihívás volt, de testhezálló. A világ hangulata rendkívül egyedi, és ezt kellett hűen átadni magyarul, az egész, nyüzsgő, színes, koszos, grandiózus, indusztriális és félelmetes várost a különleges fajokkal és a kicsit Londonra hajazó, beszélő nevekkel.
 
ekultura.hu: Meglehetősen sok nagy nevet fordítottál – vagy dolgoztál át – Oscar Wilde-tól Arthur Millerig, H. G. Wellstől Neil Gaimanig és Robert Silverbergig. Kinek az írásai állnak legközelebb a szívedhez?
Juhász Viktor: Ha kizárólag fordítás szempontjából nézem, akkor a három kedvenc szerzőm holtversenyben a már említett China Miéville, Neil Gaiman, és Raymond Chandler, akinek az egyik regényét hatalmas szerencsémre magyaríthattam a Szukits kiadónak. Ez volt az Isten veled, kedvesem – ami most már a sajátommal együtt három különböző fordításban is elérhető magyarul –, és nagyon szerettem dolgozni Chandler műfajteremtő, jellegzetesen fanyar és szikár stílusával.
 
ekultura.hu: Mostanában képregény-fordításra adtad a fejed, és a Walking Dead – Élőhalottak két része is a te magyarításodban jelent meg. Mennyiben jelentett mást számodra ezeknek a történeteknek a magyarítása a regény- vagy novellafordításnál?
Juhász Viktor: Nagyon szorít a terjedelem, mindennek el kell férnie a buborékokban. Mivel magyarul amúgy is hosszabb a szöveg, sokszor muszáj sűríteni. Ráadásul egy kizárólag dialógusokból álló képregénynél eléggé zavaró, ha valami élettelenül, falsul hangzik. A Walking Dead – Élőhalottak esetében ez igazi mániám lett, mert a szereplők hétköznapi figurák, akik az apokalipszis utáni világban próbálnak boldogulni – a zombik inkább az egyre csavarosabb események katalizátorai, mint ijesztgetésnek szánt szörnyek –, szóval a karakterek olyanok, mint mi, összevesznek, káromkodnak, szlengben beszélnek, és hasonlók. A szerkesztővel, Káli Diával állandóan sokat egyeztetünk, hogyan lehet egyszerre irodalmi és életszerű a magyar változat.
 
ekultura.hu: Rengeteg kiadónak dolgoztál már. Tapasztalataid szerint mennyire becsülik meg Magyarországon a fordítókat?
Juhász Viktor: Ha szakmailag nézem, akkor kiadótól is függ, volt, ahol nagyon szerettem dolgozni, mert folyamatos visszajelzéseket kaptam, úgy éreztem, partnernek tekintenek, máshol viszont pótolható szöveggyártó kisiparosnak tekintik a fordítót, bár szerencsére ez ritkább. Pénzügyileg azonban mindenhol egyformán siralmas a helyzet – fordításból megélni nem egyszerű feladat. Öt-hat éve sem volt túl könnyű, és azóta még nehezebb lett. Idővel rendkívül bele lehet fáradni abba, hogy minden pontosan leadott munka után hosszú hónapok telnek el, mire kifizetnek, több részletben, hosszas utánajárások után. Persze tisztelet a kivételnek, mert van olyan is, csak nem túl sok.
 
ekultura.hu: Melyik fordításodra vagy a legbüszkébb?
Juhász Viktor: Kemény a harc a Perdido pályaudvar, végállomás és Neil Gaiman regénye, az Amerikai istenek között. Szívem szerint döntetlent hoznék ki, de ha muszáj egyet mondani, akkor az Amerikai istenek, ami a Szukits kiadónál jelent meg 2003-ban. Nagyon szerettem azt a könyvet, és remélem, ez a kész munkán is érződik. Az a benyomásom, hogy az olvasók is kedvelték a végeredményt. Talán ezért viselem annyira szívemen a regény sorsát, megjelenése óta terjesztem a hírét, sőt amikor tavaly hallottam, hogy a régi kiadás már beszerezhetetlen, megkerestem az Agavét, hogy egy esetleg új kiadáshoz felajánljam a fordításomat. Egyelőre nincsen előrelépés az ügyben, az is elképzelhető, hogy másik fordításban fog megjelenni, én mindenesetre nagyon örülnék, ha az enyém lenne a befutó.
 
ekultura.hu: Milyen irányban szeretnél továbblépni? Kiket vagy milyen műfajokat szeretnél még fordítani?
Juhász Viktor: Pár évvel ezelőtt lefordítottam a nyugaton nagyon sikeres Ian Rankin skót krimiíró két regényét. Alapvetően kedvelem a műfajt, de Chandlert leszámítva nem volt alkalmam fordítani, ezek pedig különösen jó krimik. Sokat hozzáad a borongós, esős edinburgh-i hangulat és az igényesen, szépen megírt próza. Sajnos ezek a könyvek mindenféle gazdasági problémák miatt nem jelenhettek meg a tervezett menetrend szerint, és jelenleg kiadó nélkül hányódnak a gépemen. Kezdésnek szívesen látnám ezt a kettő nyomtatásban valahol, aztán jöhetne a többi.
 
ekultura.hu: Köszönöm a beszélgetést.
Juhász Viktor: Szívesen.