Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

J. R. R. Tolkien: Beren és Lúthien

Tavaly Kullervo története kapcsán azon morfondíroztam, Tolkien halála után negyven évvel vajon mennyire van még létjogosultsága ilyen sok megjelenésnek – és akkor még nem tudtam, hogy a Helikon Kiadó idén bele fog vágni a monumentális Középfölde Históriája sorozatba, a Magvető pedig újra elkezdeni kiadni a Mester „alapműveit”. Vagyis úgy tűnik, hogy az élet megválaszolta a kérdésemet: nagyon is van még értelme 2018-ban is elővenni Tolkien munkáit, sőt, talán manapság többen érdeklődnek iránta, mint bármikor korábban. Én mégis leginkább a Beren és Lúthient vártam, mivel a töredékes, háttérvilágra és összefüggéseire koncentráló kötetek helyett ezúttal valami önállóan értelmezhető, majdnem-teljes történetre számíthattam – mint legutóbb a Húrin gyermekei esetében.

 

Persze tudhattam, hogy ez nincs teljesen így, elvégre J. R. R. Tolkien sosem fejezte be teljesen az Első Kor legemblematikusabb szerelmespárjának életét, mégis, fia, Christopher Tolkien olyan jó munkát végzett a Húrin gyermekein, hogy bíztam abban, ezúttal is képes lesz visszaadni valamennyit a varázslatból. Főként ugyanis ezt várom ezektől a posztumusz megjelenő kötetektől: ragadjon el Középfölde csodálatos tájaira, villantsa fel Tolkien zsenijét, adjon át Tolkien víziójából legalább töredéknyit, mutassa meg újra és újra, hogy mennyi minden rejlik ebben a világban még. Hogy jusson az eszembe, mennyire óriási élmény is A Gyűrűk Urát olvasni; hogy emlékeztessen arra, milyen jó érzés is vissza-visszatérni Tolkien mítoszába. Márpedig a Beren és Lúthien mindezt tökéletesen teljesíti.

 

Annak ellenére, hogy közel sem lehet egységes történetként olvasni. A kötetben lényegében a Berenhez és Lúthienhez kapcsolódó leírások-vázlatok lettek összegyűjtve: kezdve az Elveszett mesék könyvében is megtalálható „Tinúviel meséjé”-vel A szilmarilok különböző változataiban megtalálhatóakon át egészen a teljes történetnek szánt, de sosem befejezett Leithian-énekig – vagyis lényegében egymás után olvashatjuk ugyanannak az eseménysornak három-négyféle prezentációját is. Ez pedig egy elég furcsa élményt eredményez: egy idő után már nem a konkrét történésekre koncentrálunk (hiszen azt ismerjük gyakorlatilag már az első után), hanem a finom árnyalatokra, a verziók közötti eltérésekre, a fel-felbukkanó részletekre, amik megmutatják Tolkien írásművészetének változását, fejlődését, a fejében élő koncepció gyarapodását.

 

Szokatlanul hangsúlyosnak éreztem például ebben a kötetben a történet mitikus vonatkozásait – bár én nem különösebben rajongok a „Tolkien mítoszt vagy fantasy-t írt” kérdés körüli diskurzusért, de itt folyton az jutott az eszembe, hogy milyen monumentális, nagystílű, legendaszerű alkotások is ezek. Mintha egy generációról generációra hagyományozott történetről lenne szó, valami ősi, valami mindenki számára jelentőségteljes, amit csak évszázadok ködén át lehet értelmezni. Emberi tulajdonságokat megtestesítő figurák, olyan események, amelyek meghatározzák a következő évszázadokat: mintha tényleg egy mítoszból olvasna az ember.

 

Pedig a „Tinúviel meséje” közben még kicsit olyan érzés kerülgetett, hogy ezt Tolkien inkább a fiatalabb gyermekeinek szánta, mintsem az olvasóközönségnek (jóllehet még mindig ez a leginkább kerek és olvasóbarát szakasza a kiadványnak), de ahogy eljutunk a könyv legnagyobb részét kitevő Leithian-énekig, már jelentősen megváltozott a véleményem. Ez az eredetileg óangol alliteráló formában íródott vers már a jellegéből adódóan is különleges olvasmány – töredékessége ellenére is elég hosszú szakaszok készültek el belőle, hogy elringassanak a szavak (N. Kiss Zsuzsának és Gy. Horváth Lászlónak abszolút jár a dicséret), hogy hatalmába tudjon keríteni a ritmus, a stílus, a hangulat.

 

Mégsem könnyű meghatározni azért, hogy kinek is érdemes kezébe vennie a kötetet. A Tolkien-rajongók számára természetesen kötelező, ehhez kétség sem fér, mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy aki teljesen kerek és lezárt kalandot vár (netalán ódzkodik a versektől), az itt csalódni fog. A hozzám hasonló érdeklődőknek, a Tolkien munkáit szerető (és legalább nagy vonalakban ismerő) olvasóknak viszont igazi felfedezés lesz: Christopher Tolkien kommentárjai-magyarázatai pont eléggé megadják a kontextust, hogy megértsük a miérteket és önállóan is élvezhessük Beren és Lúthien szerelmének történetét, de még ne azt érezzük, mint A szilmariloknál vagy a Befejezetlen regéknél, hogy elborítanak a furcsa hangzású nevek és helyszínek. Talán a legegyszerűbb úgy körülírni, hogy ez egy kísérlet arra, vajon lehet-e Tolkien vázlatait nem keményvonalas rajongók számára is olvasható és élvezhető formába önteni. Szerintem lehet.


Szabó Dominik - 2018. október 17.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!