Főkép

Akik rendszeresen és sokat olvasnak, bizonyára tudják, miről beszélek, amikor az olvasmányok elhalványulását emlegetem: több hónappal, netán évvel később a korábban olvasottakra már nem emlékszünk élesen, feldereng ugyan némi cselekmény vagy a főhős karaktere, jelleme, de semmi egyéb konkrétum. Az igazán jó könyvek inkább érzéseket hagynak hátra maguk után: évekkel később is tudjuk, hogy szerettük és meleg szívvel gondolunk rájuk (nekem olyan kedvenceim is vannak, amelyeket időnként meg is simogatok, amikor a kezembe kerülnek...).

 

A fenti kategóriába sorolhatom Papp Sándor Zsigmond első regényét is, a Semmi kis életeket. Már nem is tudom, kinek vagy minek a hatására kezdtem el néhány évvel ezelőtt a szerző műveivel való ismerkedést, de nagyon hamar, szinte az első oldalak után kiderült, hogy mi nagyon jóban leszünk, mert a szöveg, a szerkezet, a cselekmény mind-mind az én ízlésemnek megfelelő. Bizalommal vettem hát kézbe az idén megjelent Gyűlölet című regényt is.

 

Elsőként feltétlenül szeretnék említést tenni a könyv fizikai megjelenéséről. Tudom, ez talán kicsit női dolog, de szeretem, ha egy könyv mutatós. Sokkal jobb érzés kézbe venni egy szép borítójú, keményfedeles csodát, mint olyat, amit mások elől legszívesebben elrejtenénk. A Jelenkor Kiadó kitett magáért, a könyv igazán impozáns darab lett.

 

A következő elismerés a regény szerkezete, a váltakozó idősíkok használata miatt jár. Ezt a szerkesztési módot egyszerűen nem tudom megunni. A jelenben játszódó részben Loboncz Márton, miután rendezte édesanyja hagyatékát, a romániai Dreghinbe utazik, hogy felkutassa több évtizede nem látott, börtönviselt édesapját. Miközben megismerkedünk a felnőtt Mártonnal, elkísérjük nyomozásában, egy sokkal fontosabb, hangsúlyosabb szálat is nyomonkövethetünk: a szülőkét. Hogyan kezdi közös életét Tibor és Mária magyarként egy majdhogynem színtiszta román településen, távol a szülőktől? Elsőszülött gyermekük miért az anyai nagyszülőknél tölti életének első néhány évét? Miből fakad, honnan ered a gyűlölet Máriában? Örökölhető-e ez a gyűlölet, és ha igen, milyen hatással van Márton felnőttkorára? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülnek fel bennünk, miközben egyre többet ismerünk meg az eseményekből.

 

Ám a jól ütemezett idősík-váltás önmagában még nem garancia arra, hogy egy regény lekösse a figyelmünket. A mű sava-borsa jelen esetben maga a lendületes, fordulatos cselekmény és az életszerű karakterek remek megformálása, amely ráadásul élvezetes nyelvezettel párosul. Főként a szülőkről szóló fejezeteket szerettem nagyon, ahol bepillantást nyerhettem a román diktatúra mindennapjaiba. Pedig a szerző nem erőltette közvetlenül az olvasóra a rendszer durvaságait, inkább aprólékosan adagolta, ám az atmoszféra, amit így megteremtett, hátborzongatóan hitelesnek hatott. 

 

Végtelenségig tudnám olvasni Papp Sándor Zsigmond sorait. Úgy mesél, hogy az embernek tátva marad a szája. Eddig is ő volt az egyik legkedvesebb kortárs magyar szerzőm, de ezzel az erdélyi családtörténet és diktatúra párosítással még inkább megerősítette pozícióját. Aki ismeri a szerző korábbi műveit, az – hozzám hasonlóan – bizonyára nagy lelkesedéssel és örömmel mélyül el Loboncz Márton és felmenői történetében. De a többieket is csak biztatni tudom, hogy ne habozzanak sokáig, mert a Gyűlöletben nem fognak csalódni.