Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Hatice Meryem: Kozluk – ahányan, annyifélék

Hatice Meryem török írónő írásai kalandosan találtak rám. Az Európa Könyvkiadó 2014-ben adta ki pompás kis kötetét, a Csak egy hüvelyknyi férjem legyen…-t, amely méltán aratott olyan sikert hazájában, hogy váratlan mennyiségben kellett folyamatosan utánnyomni, s még színpadra is állították. A könyv játékosan sztereotip magyar borítója azonban annyira nem tetszett nekem, hogy majd egy évig el sem olvastam. Szinte véletlenül nyúltam végül érte, s igazi kincsre találtam. Az aprócska kötet egy-hat oldalas, fergetegesen, ironikusan, groteszken vagy épp romantikusan mulattató szösszenetei különleges gondolatjátékok, amelyekben az elbeszélőnő különböző életutakat képzel el magának, attól függően, kihez is ment hozzá. Miközben megtudtam, mi történne, ha egy költő felesége lennék, egy roma csávóé, vagy épp asztalosé, nyugdíjasé, börtönőré, egy sorsüldözött férfié… – lassanként egyre inkább magamra ismertem a könyvben, a saját jelenem figuráira és fintoraira, előítéleteire és embereire. Gyermektelenség és kéretlen gyermekáldás, falusi és városi sorsok, rajongások és remények, katasztrófák és megalkuvások: sok-sok életút forgott együtt a könyv kaleidoszkópjában, lehetett rajtuk nevetni és sírni, komolyan venni őket és átlapozni felettük... Lett egy új török könyvkedvencem.

 

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, az írónőtől viszont nem jelent meg újabb könyv magyarul – egészen 2017 őszéig. Ekkor adta ki a Noran Libro az Európa női szemmel címre keresztelt sorozatában a Kozluk című regényt (történetcsokrot, szövegfolyamot, anekdotagyűjteményt…) Én pedig természetesen siettem elolvasni. Csakhogy furcsa helyzetbe kerültem: miközben végignevettem a könyvet, s közben újra és újra meghatódtam, már azon gondolkoztam, miképpen is tudnám megírni róla, mennyire jó. Amilyen könnyen olvastatja ugyanis magát a Kozluk, olyan nehéz szavakba önteni, mitől is remek olvasmány.

 

Például el lehetne mondani, hogy míg a Csak egy hüvelyknyi férjem legyen… már rendkívül olvasóbarát szerkezetével, változatos kis egyperceseivel is ajánlotta magát az olvasónak, a Kozluk önmagát sokkal komolyabban vevő, monumentálisabb kötet. Súlyosabb és megkomponáltabb, mint az előde. Társadalomrajzot, realista, sőt, olykor naturalista jellemzését adja egy ismeretlenül ismerős világnak: egy nagyváros, Isztambul legkülső kerületének, a turisták elől eltitkolandó szégyenfoltnak, ahol azonban rengeteg ember él, rettenetes szegénységben. De ha leírom ezt az állítást, akkor a jövendő olvasó valami zolai sötétséget fog várni: pedig a Kozluk meglepően vidám könyv!

 

Ha viszont ennek jegyében azzal az érvvel folytatnám az ajánlómat, hogy a regény könnyed, mulatságos, olykor ironikus, olykor szatirikus olvasmány, amelyből megismerhetjük a mai török kisemberek kérlelhetetlen őszinteséggel és példamutató derűvel ábrázolt univerzumát, ez így már megint mást sejtetne, mint ami a valóság. Hiszen a regényben olyan világgal szembesülhetünk, amelyben nem jó embernek lenni, de még rosszabb nőnek születni. Ahol a nyomorhoz munkanélküliség és szellemi elmaradottság társul; ahol ordas babonák, hímsoviniszta vélekedések, pókhálós előítéletek irányítják az emberek cselekedeteit, s ahol egy fiatal lány olyasmikért érzi magát rossz nőnek, bűnös embernek, amelyet máshol, felvilágosultabb emberek a kamaszkor természetes velejáróinak tartanak.

 

Épp ezért végül úgy döntöttem, ebben az ajánlóban a kétségeimet fogom összefoglalni: miért is nehéz elmondani, mennyire jó könyv a Kozluk. Mert annak ellenére, hogy nehéz megfogalmazni, milyen is pontosan a kötet, annyi bizonyos, hogy izgalmas és szuggesztív hangulatú olvasmány, az emberekről, akik – a magyar alcím szerint – ahányan, annyifélék. Kapunk benne egy darabka majdnem-kortárs Törökországot, amely eszerint egy elvileg felvilágosult, európai mintára élő és működő, általában elégedettséggel eltöltő, mégis sok szempontból elmaradott, a hagyományhoz, előítélethez, butasághoz húzó, s időnként nagyon szegény világ. Vagyis – olyan hely, amely Allah és a Korán emlegetését kivéve időnként borzasztóan emlékeztet saját Magyarországomra... Már csak ezért is érdemes vele mindenképpen megismerkedni.


Baranyi Katalin - 2018. május 7.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Hatice Meryem)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!