Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Michael Chabon: Ragyog a hold

„– De minden, amit te meséltél, igaz, ugye?

Emlékezetem szerint így történt. De nem garantálok semmit.”

 

A fenti párbeszéd a 373. oldalon, vagyis majdnem a könyv végén hangzik el, csak hogy egyértelműsítse azt, ami már korábban is kibukott olykor-olykor a sorok közül: Michael Chabon bizony itt trükközik. Játszik a tényekkel, játszik az olvasói elvárásokkal, játszik saját magával és családjával – hazudik, mondhatnánk élesen, de hát nem hazudik minden regényíró? Így akkor tulajdonképpen mi is különbözteti meg Chabon ál-memoárját, ál-családregényét, ál-akármijét a többi regény kitalációitól? Maga az invenció: a leplezetlen lelemény, hogy bár bevallottan „teljességgel zabolátlanul” teret engedett a fantáziájának (ahogy az előszóban fogalmaz), mégis arra törekszik, hogy bizony elhiggyük a Ragyog a hold minden egyes szavát. És pont ez az igazán lenyűgöző ebben a regényben: hogy sikerül neki elhitetnie.

 

A Ragyog a hold narrátora egy író, kinek vezetékneve Chabon, keresztneve pedig, valamilyen rejtélyes hasonlóságnál fogva, Mike. Nagyapja halálos ágya mellett tölti annak utolsó napjait, és közben szóra bírja: kérdezgeti a gyerekkoráról, hogy milyen volt zsidóként felnőnie Philadelphiában; kérdezgeti a katonai szolgálatáról, amikor náci tudósokra, különösen Wernher von Braunra vadászott az összeomlás szélén álló Harmadik Birodalomban; kérdezgeti a holokauszttúlélő feleségével, Mike nagyanyjával töltött időszakról, amit megnehezített a nő skizofrénia-gyanús elmeállapota és egy titokzatos Bőrtelen Ló; kérdezgeti a rakétákkal kapcsolatos megszállottságáról, a börtönről, a kígyóvadászattal töltött öregkorról. Mindezekből a látszólag nagyon furcsa részletekből összeáll egy élet története, keveredve Mike saját emlékeivel – egy élet története, amiből semmi sem igaz és mégis minden igaz.

 

Van a könyv kétharmada környékén egy párbeszéd, amiben a mesélésben kicsit megfáradt nagyapa és a narrátorunk beszélget, pontosabban előbbi próbálja arról meggyőzni az utóbbit, hogy semmi értelme ennek a történetnek. „Azt hiszed, megmagyaráz téged – vágja a nagyapa Mike fejéhez, mintha tényleg egy igazi családregényben, egy tipikus memoárban járnánk, ahol a narrátornak az a célja nagyszülei életének rekonstruálásával, hogy valami értelmet nyerjen a saját életére nézve is, hogy kiderüljön számára, miért nőtt fel ilyen környezetben. De ebben a párbeszédben a nagyapa már rögtön ki is lép a klasszikus szerepből, „semmit sem magyaráz meg”, mondja az unokájának, és én ebben a kettősségben látom a Ragyog a hold igazi erejét.

 

Látszólag értelmetlen a konstrukció, szándékos hiteltelensége akár feleslegessé is tehetné az egészet – de Chabon mégis töretlenül folytatja, mégis megalkotja a nagy hazugságot, az egyetlen elfogadható hazugságot, a regényt, ami attól válik igazzá, hogy elhisszük. (Nem akarom a cselekményt illetően lelőni a poénokat, így csak annyit jegyzek meg, hogy megkapó, amint felfedezzük, hogy az emlékek torzító hazugság-jellege miként jelenik meg a történetben is.) Van ebben, a kudarc elismerése után folytatott alkotásban valami költői, még azzal együtt is, hogy szerencsés módon a regényszöveg nem igazán reflektál erre, és sokkal egyszerűbb, letisztultabb, mint amit esetleg az ember egy ilyen sokrétű könyvhöz vizionálna (számomra talán túlságosan is, legalábbis a sokkal markánsabb stílusú Jiddis rendőrök szövetsége után kicsit csalódás volt ilyen téren, talán csak a felsorolások és a vicces lábjegyzetek rejtenek több izgalmat magukban).

 

Eleinte kicsit féltem, hogy ez a sok minden (börtönnel induló felütés, II. világháború, kígyóvadászat, zsidók, Bőrtelen Ló) hogyan fog elférni egymás mellett, de Chabon mesterien oldja meg: nem csupán szerves egésznek tűnik, de tényleg elhisszük, hogy igen, ez mind belefér egy életbe. Ugyanakkor mégis hiányérzetünk lehet: az ál-emlékirat olyan gördülékenyen, olyan profin működő gépezet, hogy a hibának már nem jutott hely. Valahogy túl tökéletes mindez, túl steril és távoli – nincs mihez kötődnöm, nem érzem azt, hogy személyesen engem szólít meg. Így pedig hiába a remek történet, hiába a szerethető ál-családtagok, hiába ez a kitűnően megkonstruált könyv, mégsem hiszem, hogy kult könyv lesz. Bár ezt majd úgyis az utókornak kell eldönteni, nekünk az is „elég”, ha egy jó regényt olvashatunk. Márpedig a Ragyog a hold szerintem nagyon is az.


Szabó Dominik - 2017. október 31.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Michael Chabon)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!