Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Veronika Šikulová: Tulipánból paprika

Találkozásom Veronika Šikulovával véletlenül kezdődött: a könyvesboltban beleolvastam a kék keménytáblás Menettértibe, s már vagy félszáz oldalon túl voltam, mire rájöttem, hogy ki is kellene fizetnem a vaskos regényt. Azonnal a kedvencem lett, s az is maradt az elmúlt években. Ezután pedig már figyelni és várni kezdtem, mikor is jelenik meg bármi ettől a fényképén olyan szelíden mosolygó szlovák írónőtől, aki látszólag folyton a saját életét írja meg, s kínálja töprengésre, értelmezésre, viszonyulásra az olvasónak. Idén már a harmadik könyve vált elérhetővé magyarul: a Tulipánból paprika című elbeszélésgyűjtemény.

 

Veronika Šikulová 1967-ben született Modrán, vagyis a Pozsonytól 22 kilométerre fekvő Modoron. Családjában egyként vannak szlovák és magyar felmenők, így azután együtt él a szlovák és magyar (meg német és cseh) emlékekkel. Magyarul kiadott három könyvében látszólag újra és újra e család történetét írja meg kérlelhetetlen éleslátással, pompás jellemzőkészséggel és lenyűgöző líraisággal. Írásaiban életre kelnek a falusi rokonok, a maguk igénytelen szegénységével és harcias szeretetével. Megismerjük a szűkebb családot, s benne a generációk ellentéteit, amelyekben a város és falu, a kispolgári és az értelmiségi életmód, a háborút túlélt és a már utána született nemzedék csap össze. Mivel pedig Šikulová egyúttal a neves szlovák író, Vincent Šikula leánya, történeteiben újra és újra megjelenik a szituáció, amelyben egy tehetséges és öntörvényű lánynak viszonyulnia kell valamilyen módon apjához, aki szerető szülő volt, elismert, ám sokszor mégis elégedetlen író és kifejezetten rossz férj.

 

A Menettérti, amely 2011-ben íródott, s a szerző hatodik kötete, három (női) generáció patchwork-családregénye. Hagyományos témáját és műfaját különleges írói eszközökkel eleveníti meg: a regényben rövid fejezetekben különböző elbeszélői hangok monológjait, szövegfolyamait, emlékezéseit olvashatjuk el, s ettől hol precízen realista, hol egyenesen dokumentarista, máshol nosztalgikusan vagy fanyarul önéletrajzi lesz a regényszöveg. Közben pedig találkozhatunk benne a groteszkkel és a tragikussal is. A nagymama, az anya és a lány hármasa egymástól veszi át a szót, s emlékmozaikjaikból feltárul a huszadik század teljes szlovákiai történelme.

 

A Hiányos fiasítás, az írónő 2014-ben írt, második magyarul kiadott regénye ezzel szemben kevésbé átfogó, ám – ha lehet ilyet – még sokkal személyesebb. Elsőre egyfajta folytatása-felidézése a Menettértinek: megjelennek ugyanazok a szereplők, egy-két onnan már ismerős emlék, az író-újságíró főszereplőnő azonban éli tovább az életét: fia van, kamaszodó, lánya van, picike, késői – és férje, aki sajnos nincsen jelen akkor sem, amikor kellene és lehetne... Míg azonban a Menettérti számomra elsőrendűen sorsok egybefűzése volt, addig az új, fele olyan hosszú és egészen más technikával megírt könyv szinte csak ürügyül használja az élménydarabokat és életelemeket közérzetek, atmoszférák, érzések és pillanatok lefestéséhez. Az írónő egyetlen történetszálra, az anya betegségének elbeszélésére fűzi fel a távoli és a közelmúltat, az emlékeket, vágyakat, elszállt hangulatokat, csalódásokat, örömöket, félelmeket. S bár látszólag ismét beenged az életébe, egyrészt mindent eltávolít: Hősnőnk van, aki mindezt átéli egyes szám harmadik személyben. Másrészt időhöz, helyhez és személyekhez annyival kevésbé kötődővé alakul a történet, hogy annál inkább magunkénak érezzük: sorai, pillanatai, érzelmei szinte mellbe találnak olvasás közben. Nem csoda, hogy 2015-ben hazájában elnyerte a neves Anasoft litera díjat – és hogy nekem is nagyon tetszett, talán még jobban is, mint a Menettérti.

 

Felmerült azonban bennem, hogy vajon meddig tart ki ez az élet- és élményanyag? Igaz, függetlenül attól, hogy a Šikulovát jól ismerők állítják, valóban „csak” az életét tárja az olvasó elé, elképesztő tárgyilagossággal, jelképteremtő érzékenységgel és a véletlenszerűből általánost felmutató tehetséggel megírt könyvei nem önéletrajzok, hanem varázslatos-bűvöletes szépirodalmi szövegek. Amikor azonban megtudtam, hogy novelláskötete jelenik meg az idén, ismét ugyanabból a témaforrásból táplálkozva, nem voltam benne biztos, nem lesznek-e benne hangulati, hangbeli ismétlések, netán nem lesz- e unalmas.

 

Persze nagyobbat nem is tévedhettem volna. Annak ellenére, hogy a Tulipánból paprika még a Menettértinél is korábban íródott, vagyis anyaga feloldódhatott volna a két későbbi regényben, elképesztően eredeti és élvezetes novellagyűjtemény, amely formaváltásaival épp úgy képes meglepni az olvasót, mint témaválasztásával.

 

Két ciklusának már a címei is elárulják, hogy nem mindennapi nyelvi élményben lesz része annak, aki kinyitja a szép külsejű kötetet. Az első, tizenegy rövidebb, személyesebb novellát tartalmazó ciklus ugyanis a Szomorkása névre hallgat, a második rész pedig, öt hosszabb, eltávolítottabb elbeszélés gyűjtőhelye a Felbeszélések cikluscímet kapta. Benne találkozhatunk a Hiányos fiasításban később részletesebben is bemutatott, névtelen Hősnővel, aki csak szalad, siet, rohan és nem érzi jól magát az életében, továbbá a nagymamával, aki a sínek mellett lakott, egy diákszerelemmel, amely talán nem is létezett, gyásszal és temetéssel, pletykával és anekdotával. Vannak szereplők, akik maguk szövegelnek, s mások, akiknek a narrátor ad hangot. Akadnak idegenek és ismerősök, férfiak és nők, öregek és gyerekek, de ahogyan a mottó Flaubert-módra leszögezi „A könyv valamennyi szereplője én vagyok.”

 

Ami persze nyilvánvaló képtelenség, amennyiben Veronika Šikulová – legalább is általában – a saját életét írja meg. Vagy talán mégsem? Hiszen végül is a múltunk velünk él, az őseink bennünk foglaltatnak, sokszor annyi marad belőlük, amennyit mi továbbviszünk magunkkal. S ha így olvassuk ezeket az elbeszéléseket, mint egy tovatűnő, mégis velünk élő múlt lenyomatát, akkor minden, ami bennük szerepel, a mindennapi ostobaságoktól a súlyos halálokig, a szép emlékektől a véletlenül elraktározott beszélgetésfoszlányokig valamiféle időtlenséget nyer. Az esetleges eleve elrendeltetetté lesz, az átlagos mitikussá. A hangulat, atmoszféra és érzés pedig, amely elfog olvasás közeben, sokkal fontosabbá válik, mint a tények és események összessége.

 

S akkor még nem volt szó a novellák nyelvezetéről. Érdemes egymás mellé tenni néhány kiragadott mondatot: „Magam bújtam el az első kölnimbe.” „Ül a szottyadt körtében, donganak körülötte a darazsak meg a méhek, ragad a járda, minden csupa körte, méh és darázs.” „Az ember látja őket, szállingóznak az utcákon, régimódi gyapjúkendőkbe burkolva, mint sötét kis babszemek, olyanok, találkozik velük a templomban, némelyikre rá is mosolyog, és megörül, ha az öregasszony visszamosolyog, ismerik egymást talán száz éve is.” „Két nappal később megint paláver volt a kamralépcsőn, közben mi, gyerekek, megint versenyt futottunk a vonatokkal, és Mihálbáči, basszand’alát, megint elvesztette nálunk a biciklijét.” „Örült hogy nem kell a drága taxival flangíroznia megint, hallgatni a sofőr hülyeségeit, persze szar egy élete van annak is, hajós volt a Dunajplavbánál, az asszony meg morgott, hogy soha nincsen otthon, ától cettig le volt neki hajózva az egész Duna…” „Téged akarlak mindig, mert ha bennem vagy, mintha driblizne valaki odabent. Labdával.

 

Ez a sokszínűség, a humor és tragikum, szépség és rútság egymásba játszása, ami nem létezhetne a fantasztikus fordító, Mészáros Tünde munkája nélkül, teszi egyszerre kőkemény szembesítéssé és kellemes, vonzó olvasmánnyá a kötetet, amelynek jó elmerülni megrázó, igazul érzelmes, távolságtartó, humoros világában. Csak ajánlani tudom mindenkinek.


Baranyi Katalin - 2017. október 25.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Veronika Šikulová)

A sorozat (Világ-szép-irodalom) további darabjai:

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!