Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Svetlana Žuchová: Jelenetek M. életéből

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, még azt sem tudtam, mivel állok szemben – novelláskötettel vagy regénnyel. Mára meggyőződtem róla, hogy regény: de a rövid jelenetekből összeálló könyv leginkább mégis olyan, mint egy téma variációi. A téma, az alapszituáció: a főszereplő, a fiatal kórházi ápolónő elveszítette az édesanyját. A variációk: annak bemutatása, hogy röviddel a történtek után mikor, miért, hányféle fénytörésben jut eszébe édesanyja kórházi haldoklásának egyik-másik pillanata, saját gyerekkorának egy-egy eseménye vagy épp a jövőről való töprengéseinek egy-egy foszlánya. S minél több a variáció, annál biztosabb előttünk, hogy ezeket a jeleneteket nem jól játszotta el M., az elbeszélő. Bármire is jövünk azonban rá, a szituáció újrateremthetetlen: az édesanya végérvényesen halott.

 

Amilyen rövidke a kötet – alig száz oldal –, annál súlyosabbak a kérdések, amelyeket felvet. Talán nem véletlen, hogy a szlovák írónő, Svetlana Žuchová civilben pszichiáter. Az általa megalkotott főszereplő bemutatásához is pszichológiai eszközöket használ. A regényben folyamatosan M. monológját halljuk, s e mozaikos szerkesztésű visszaemlékezésekből, felidézésekből, álmokból és anekdotákból derül ki az, ami lineáris módon elbeszélhetetlen. Megismerjük főszereplőnket, az alapvetően rokonszenves, igyekvő, érzelmes fiatal lányt, amint éli a huszonéves pályakezdők életét Bécsben, van egy szerelme, sportol, főz, takarít. S közben az édesanyját váratlanul kórházba szállítják, Pozsonyban.

 

Az intelligens, talpraesett és önálló édesanya, egykori tanárnő („később otthagyta a gimnáziumot, üzletet nyitott, és spanyolból már csak magánórákat adott az étkezőnkben”) eddig mindig elirányította a saját életét. M. életét is igyekezett irányítani gyerekkorában, bár csak úgy, ahogyan az anyák szokták: például, hogy milyen középiskolába menjen. (M. apja ekkor már hosszú évek óta halott, a család tehát csak két emberből áll.) Mire azonban a történet elkezdődik, egyértelmű, hogy igazi, szoros kapcsolat már régen nincs anya és lánya között, két külön világban élnek, még földrajzilag is. Talán ez okozza, hogy M. számára egyáltalán nem világos, hogy az anyja egy ideje már nem egészséges.

 

És most egyszerre a betegség új helyzetet teremt. A lány hétvégénként hazautazik, hogy meglátogassa a kórházban haldokló édesanyját. (Azért biztos, ami biztos, látogatás előtt mindig úszik egyet az uszodában is: mintha az nem lenne elég napi célnak, hogy a kórházba megy.) Azután rövid látogatás következik a szinte magatehetetlen édesanya ágyánál, tele bűntudattal, mert semmi sem olyan, mint a könyvekben és a filmekben: nincsenek nagy, sorsdöntő beszélgetések, utolsó szavak, kiderülő titkok, szorosra fűződő szeretetszálak… S azután vissza a kellemes(nek tűnő), mindennapos, megszokott heti rutinba. Egészen addig, amíg végül az édesanya meg nem hal.

 

Egészen elképesztő, miként tudja Svetlana Žuchová úgy vezetni a cselekmény szálait, hogy főszereplője mindvégig ennyire kívülálló maradjon a saját történetében. De így van: M. tulajdonképpen kimarad az anyja halálából, annak ellenére, hogy átéli. Miközben édesanyja a kórházban van, M.-et mindvégig annyira elfoglalja életének megszervezése (hogyan jut el Bécsből Pozsonyba, hogyan kellene viselkednie a kórházban, vajon mit várnak tőle az ápolónők, a barátja, az emberek), hogy ha a menetrendjéből kihagyná azt a lépést, hogy a kórházhoz érve fel is megy az anyjához, szinte ugyanaz lenne az érzelmi és értelmi eredmény. Anyja halála után pedig ismét annyi munkát ad neki a temetés megszervezése, saját életének átalakítása, s beilleszkedése új munkahelyére, hogy szinte a gyászra sincsen ideje. Mégsem érzéketlen, s mégsem mondanám rá egyszerűen, hogy önző gyermek.

 

Egyrészt bármennyire is közhely, hogy amikor a szüleink megöregszenek, előfordulhat, hogy hirtelen mi leszünk az ő szüleik – az is közhely, hogy a szülőnek a fia-lánya örökre a gyermeke marad. M. e két magatartásforma között őrlődik: mintha érezné, hogy most neki kellene adnia, szeretnie, segítenie, hogy felül kellene emelkednie gyerek-önmagán, pusztán csak azért, mert az anyja éppen haldoklik. De képtelen ezt megtenni, nem is biztos benne, hogy meg kell tennie, s mire bármiféle módot kigondolna a köztük lévő viszony megváltoztatására, meghal az anyja.

 

Másrészt M. számára mintha lelassulna az idő: talán azért idézi fel aprólékosan a mozaikos visszaemlékezés a sok-sok lényegtelennek tűnő életrészletet, mert ebből kibontakozik egyfajta védekezési stratégia. M. évekig nem nézett szembe a halállal, az anyja halandóságával. Mivel apja már az ő kiskorában meghalt egy balesetben, fel sem merül benne, hogy otthonában bármi is megváltozhat: természetesen megvan az anyja, ahogy mindig is, él, ahogy mindig is, ő, M. pedig elment, máshol él, mást csinál, a saját életét építi. Nem a nosztalgikus, emlékező nézőpont a fontos számára, hanem az előretekintő. A múltbeli vitákat és problémákat, úgy érzi, ráér rendezni, hiszen otthon minden változatlan és statikus, szemben az ő jövőjével, ami változatos, izgalmas és bizonytalan, tele kérdéssel.

 

Így azután hiába bizonyosodik be, hogy semmi sem állandó, hiába szembesül anyja halandóságával, hiába jön rá, hogy már nemigen lesz alkalma rendeznie a múltját, egyszerűen képtelen erről tudomást venni. Nem a haldoklót látogatja: csak új mindennapi rutint alakít ki a hétvégékre. (Ezért is nem tud mit kezdeni a helyzettel, amikor váratlanul meghal az anya.) Nem eltemeti az anyját, hanem összekapcsolja ezzel kapcsolatos érzelmeit a barátja családjának a megismerésével: mintha a saját, megszűnt családunkat felválthatnánk egy másikkal, amely már pusztán azért jobb, mert nem adott, hanem mi választottuk. Kívül marad saját valós problémáin, s helyette újakat, egyszerűbbeket teremt magának: mint például a kezdőfejezeté, vagyis hogy érdemes-e éjszakás ügyeletesként ruhában aludni, vagy nem.

 

Úgy gondolom, hogy M. sorsa szimbolikusan egy egész generációt képviselhet, az általában Y-nal jelzettet. Még akkor is, ha természetesen az ezredfordulón felnőtté érők távolról sem egyformák: de van, aki közülük hasonlíthat M.-re. Olyan ember, akinek szimpatikus céljai és vágyai vannak, fáradhatatlanul tör előre, hogy elérje a céljait, s szülei generációja az ő számára leginkább csak az a múlt, amit a legpraktikusabb és legegyszerűbb kizárni a saját életéből. Élményekért és életmintákért kortársaihoz, a könyvekhez és a filmekhez fordul, nem pedig a szüleihez. A problémákat nem megosztja, kimondja, hanem magában sokszor átgondolja. Ez a fordított szocializáció azonban olyan helyzetet is létrehozhat, amilyen a regénybeli. Anyja és közötte már akkor sincsen szinte semmilyen kapcsolat sem, amikor még lehetne. A regény végén pedig egyértelmű, hogy ahogyan M. megszakít kapcsolatokat, úgy teremteni is csak különösen képes, s mindegyre saját szabadságát félti tőlük.

 

"A saját világomban élek, és sosem fogok másnak a világában élni. (...) Ugyanígy nem tehetek többet, csak elképzelem Oto világát. Elképzelhetem, de nem léphetek bele. Ivo bátyámnak is megvan a saját világa. (...) Habár biztos vagyok benne, hogy az örökségre való igény már régen elévült, de Ivo számára ebben a pillanatban az utolsó reményt jelentheti. Nem tudok Ivóról semmit, így hát különböző lehetőségek jutnak az eszembe."

 

Egészen fantasztikus, szuggesztív lelki körkép a Jelenetek M. életéből. Csak ajánlani tudom mindenkinek.


Baranyi Katalin - 2017. október 12.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Svetlana Žuchová)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!