Főkép

 „A háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő” – mondja George Orwell és az 1984. „Az élet: halál, a hazugság: igazság, a logika: abszurdum” – teszi hozzá Boualem Sansal és a 2084.

 

Képzeljünk el egy hatalmas birodalmat: határai nincsenek, minden ország minden nemzete egyesült már benne a Nagy Szent Háború után. Ez Abisztán, melynek lakói önálló gondolatoktól vagy érzésektől mentesen csak és kizárólag Istennek, Yölahnak hódolnak. Minden lélegzetvételükkel őt dicsőítik, minden tettükkel a kedvére akarnak tenni – akár közvetlenül, akár a mindent irányító Apparátuson keresztül. Az embereknek nincs más dolga, mint rendszeresen imádkozni, eljutni életükben egyszer zarándoklatra, nem elkövetni bűnöket, munkálkodni azon, hogy Abisztán még nagyobb lehessen, feljelenteni akár a saját családjuk tagjait is, ha úgy érzik, az Ellenséget szolgálják. Abisztán ugyanis állandó háborúban áll az Ellenséggel – katonák százezrei mennek büszkén és lelkesen mártírhalált halni, hiszen az is Yölahnak kedves. Bár hogy pontosan ki ellen is küzdenek, amikor a világon csak Abisztán létezik, az nem egészen egyértelmű... De kérdezni hiba, és egyébként sem fontos, csupán az számít, hogy „Yölah nagy és Abi az Ő hű Küldötte”.

 

Boualem Sansal ebbe az ürességbe vezet minket, Abisztánba, ahol megállt az idő, csupán egyetlen évszám létezik: 2084 – bár hogy ez minek a dátuma, azt senki sem tudja igazán. Az emberek ugyanazt csinálják minden nap, nem kérdeznek, nem gondolkodnak, csak eszik az egyszerű kását, dolgoznak és imádkoznak. Ati is csak azért tud kilépni ebből a repetitív állandóságból, mert megbetegszik: a szanatóriumban pedig eretnek, gonosz gondolatok jutnak az eszébe. Felépülése után már nem tud ugyanúgy visszailleszkedni a társadalomba, nem tudja érzelmek nélküli elégedettségben nézni mások legyilkolását és az Apparátus, a mindent irányító rendszer működését. De vajon létezhet egyáltalán kiút?

 

Sansal állásfoglalása látszólag egyértelmű ebben a kérdésben, de közben végigvezet a 2084 embertelen, rémisztő világán, ami egészen rendhagyó élmény. Rendhagyó, már csak a stílust illetően is, nekem nem is sikerült teljesen megbarátkoznom vele. A 2084-ből gyakorlatilag hiányoznak a párbeszédek, és hagyományos (mozgás vagy konkrét történés) leírásból sincs túl sok: gondolatfolyam-szerű, elmélkedős prózája sokkal inkább a kitalált világ boncolására épül, mint a cselekményre (ami szerintem leginkább csak arra szolgál, hogy minél több aspektusból megvizsgáljuk Abisztánt) vagy a karakterekre (akik inkább csak megfigyelik a diktatúrát, így különösebben nem tudunk velük szimpatizálni vagy átérezni a helyzetüket). Könnyű elveszni ebben a szövegben, ráadásul nem is egészen egyértelmű a narráció nézőpontja – sokszor kiszól az olvasóknak, ironizál, olykor mintha Ati gondolatait ismernénk meg, máskor ennél messzebbre is tekint. Ám ezalatt megismerünk egy végletekig eltúlzott, bizonyos pontokban mégis nagyon hiteles és elképzelhető jövőt...

 

Ez a jövő pedig, talán már a fentiek után nem meglepő, elsősorban az iszlám térnyerésre adott válasz, vagy ha úgy értelmezzük, figyelmeztetés. Sansal, maga is nagyobbrészt muszlim környezetben él (Algériában), így testközelben tapasztalja mindazt, ami manapság (és persze már nagyon régóta) az iszlámmal történik. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a 2084 elsősorban egy vallási diktatúráról mesél, és csak másodsorban egy iszlám diktatúráról – a bemutatott rendszer valójában más vallás is lehetne, hiszen mindent túlzásba lehet vinni, mindent ki lehet a végletekig üresíteni, hogy már ne maradjon más, csak a begyakorolt mondatok és mozdulatok monotóniája. Mégis, nem árt a könyvhöz, ha valaki jobban képben van az iszlámmal: sok utalással mesél a hasonlóságokról, ami nekünk, európaiaknak, félek, nem mindig könnyen dekódolható.

 

Úgy gondolom ugyanis, hogy Sansal túlzottan elvont rendszert mutat be nekünk: túlságosan a saját világáról elmélkedik, nem tettek által, hanem csak elméleti szinten vázolja a borzalmakat (azt is kissé didaktikusan). Nem érint meg, mivel nincs kapcsolódási pontunk, nem tudjuk a saját világunkra vonatkoztatni megfigyeléseit és tanulságait, emiatt pedig inkább csak érdeklődünk a bemutatott rendszer iránt, mintsem megrémülnénk vagy megdöbbennénk. Orwell-lel ellentétben, ahol mindannyian a bőrünkön érezzük a Nagy Testvér jelenlétét, Sansal jövőképe túlságosan távol áll tőlünk (főként az erős muszlim alapok miatt), így szerintem csak részben éri el a célját. Ráadásul a 2084 nem csak a címben utal az 1984-re: néhány explicit kijelentésen túl (miszerint ugyanabban a világban játszódik a két mű, így például Abisztán államnyelvét, az abilangot is az újbeszél mintájára tervezték) számos rejtett utalás is található Orwell disztópiájára – aminek egy része biztosan elmegy mindenki mellett, aki nem megrögzött Orwell/1984-rajongó.

 

Akármennyire is díjaztam egyes ötleteit, akármennyire is érdekes a bemutatott diktatúra, túl kevés ponton tudjuk átérezni ennek a szörnyűségét. Érdemi történet vagy szereplőgárda hiányában pedig nem tehetünk mást, mint hagyjuk magunkat elborítani ezzel a mindenek felett álló rendszerrel, és reménykedni, hogy a végére tanulunk valamit a szélsőséges irányba elvitt vallások természetéről. Így aztán hiába tűnik jelen korunk egyik legfontosabb művének Boualem Sansal regénye, megvalósításának köszönhetően szerintem mégsem lesz igazán kiemelkedő élmény.