Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

John Irving: Garp szerint a világ

A Garp szerint a világ a ’70-es évek végének/’80-as évek elejének egyik amerikai kultuszkönyve, melyből 1982-ben mozifilm is készült. Ahogy az új magyar kiadás borítójáról sejteni lehet, Robin Williams volt a főszereplője, Glenn Close játszotta Garp anyját, és mindent összevetve jó film volt, de azért a könyvet is el kell olvasni.

 

Ennek ellenére én egész eddig az új kiadásig nem olvastam el. Taszított a könyv vastagsága meg a kis betűméret. Meg voltak félelmeim, hogy fájni fog. Ezek beigazolódtak, de az is, hogy tényleg el kell olvasni. És sajnos kénytelen leszek a hasonlóan féltéglányi Árvák hercegét is, amit csak filmen láttam, s aztán alighanem a többit is.

 

A címszereplő úgy „készült”, még a II. világháború idején, hogy az anyja teherbe ejtette magát egy haldokló katonával. Garp anyja ugyanis nem akart senkitől sem függeni, nem akart senkinek a tulajdona, felesége lenni. A maga idejében ez forradalmi és botrányos elgondolás volt, de később is, midőn Garp anyja megírta a botránykönyvvé és bestsellerré váló életrajzát. Pedig nem akart ő a feminista mozgalmak élharcosa lenni, egyszerűen csak rühellte a manusokat. Megesik ez sokakkal.

 

Ami Garpot illeti, így aztán apa nélkül nő fel, részint védett, részint azonban elítélő környezetben. Írónak azért áll, mert szívszerelme azt találja mondani, hogy csak íróhoz megy feleségül. És John Irving szépen leírja nagyjából Garp egész életét, amiben sok-sok minden történik, és megannyi gondolatot fűz fel rá az író, és hát ez így leírva unalmasnak tűnhet, de a könyv végképp nem az. Jó, Garp nem kimondottan hétköznapi figura, nem szólva megannyi szereplőről (mint a harcos feministák legszélsőségesebbjei, netán egy magát férfiból nővé operáltatott rugby játékos, és így tovább), meg elég hajmeresztő meg bizarr dolgok is történnek vele és a többiekkel, de istenigazából semmi olyan, ami ne történhetne meg bármelyikünkkel. Pont az a könyv egyik legfőbb üzenete vagy végkövetkeztetése, hogy az élet (meg a halál) bármi komiszságra és őrültségre képes. Persze ezt sokunknak nem kellene közel 500, sűrűn nyomott oldalon magyarázni, na de ahogy elmeséli Irving, meg amiket mesél, huhú!

 

Arról nem is szólva, hogy mi mindenről elmélkedik közben ő vagy Garp. Az írói létről, az írás mibenlétéről a legtöbbet, de Amerikáról, a társadalomról, a kéjvágyról, a nőkről, a házasságról, arról, mit jelent szülőnek lenni, meg hogy néha ott találni emberséget, ahol nem várnád és fordítva, és így tovább. Egyszóval: az életről. Meg aztán ott vannak Garp saját művei, benne a regényben. És a végén Irving mindenkiről elmeséli, mi történt vele. Látnivaló, hogy mennyire a szívén viseli a sorsukat – ha már annyiszor megszívatja egyik-másikat… És hát Irving szereplői közül egy se normális, sem pedig fekete-fehér, de mindegyik hús-vér, igazi embernek tűnik, tényleg még a legutolsó mellékszereplő is, szóval jellemábrázolás terén is kimagasló ez az író. Ahogy a hangulat felépítése és a cselekmény szövése terén is. Úgy mondanám, hogy ahhoz képest, hogy ez itt alapvetően szépirodalom, Irvinghez foghatóan trükkös, az olvasót bármikor kikészíteni kész írót még a krimi irodalomban sem sokat találni.

 

Úgy az első száz oldalon voltak különféle benyomásaim, amik viszont aztán érvényüket vesztették. Úgy gondoltam, jobb lett volna fiatalabb koromban elolvasni, ám később rájöttem, hogy sok mindent csak most értenék meg (és szülőként többször is kiborított). Az jutott eszembe az elején, hogy lám, ezek az entellektüel népek (Garp élete egy nagy része egy iskolában telik, a felesége tanár lesz stb.) össze-vissza szexelnek, nem tudnak ezek semmit erkölcsről meg ilyenek, aztán rájöttem, hogy á, mindenki ezt csinálja. Aztán az elején azt is gondoltam, hogy Irving mintha direkt le akarná körözni beteg és bizarr dolgok terén a régi tanárát és barátját, Kurt Vonnegutot, ám utóbb rájöttem, hogy ez is mellékes, s csupán annyi maradt, hogy Kurt szinte idealista volt Irvinghez képest…

 

Aztán még ott van a fordítás kérdése. Látom, hogy sokan haragszanak Bartos Tiborra, mások szerint meg zseniális, amit csinált. Beleolvastam itt-ott az angol eredetibe, és tény, hogy nem egészen az volt odaírva, mint amit a magyarban olvastam. Irving választékos író, de nem fogalmaz ennyire cikornyásan, körmönfontan és bonyolultan. Tudni kell, hogy Bartos Tibornak volt egy Magyar szótár I-II.: Egymást magyarázó szavak és fordulatok tára című műve. Ennek fényében már jobban érthető, hogy a magyar nyelv eme szerelmese miért adott ki a kezei közül ilyen barokkos fordítást. Viszont miután hozzászoktam a stílusához, sokszor magam is elbűvölőnek találtam, és mindenképp sokat ad a regény hangulatához. De tény, hogy ez a könyv majd’ ugyanannyira Bartos műve, mint Irvingé…

 

De akármilyen nehéz könyv is, akárhányszor forgatja ki az olvasó világát a négy sarkából, el kell olvasni, mert akármennyit változott is megjelenése óta a világ, annyit nem, hogy ne idézhessem a Jillsy Sloper nevű takarítónőt, aki azt mondja, azért olvasta el Garp egyik regényét, „mivel olyan igaz”.


Uzseka Norbert - 2017. április 15.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!