Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Beregi Tamás: Noctambulo

A már-már legendás előzmények után – a kultikus „generációs regény”, az Egyetleneim és a számítógépes játékokat komolyan vevő, ezzel pedig valahol magyar nyelven alapművé váló Pixelhősök szerzője hosszú ideig dolgozott a regényen –, egy nem épp mindennapi könyvbemutató hírétől övezve (érdemes rákeresni az interneten!), megannyi lelkesítő szót követően – például a Saul fiát jegyző Nemes Jeles László is méltatta a kötetet – az ember egy hihetetlenül szép könyvet vesz a kezébe. Ezzel pedig egy igencsak különös utazás veszi kezdetét: Begeri Tamás Noctambulo című művének olvasása.

 

Jonathan Wakefield fiatal, a XX. század legelső évében élő igazi léhűtő. Bár tehetséges művésznek tartják, lustasága okán nem jutott tovább annál, hogy fényképek restaurálásával foglalkozzon. Családja egykor vagyonos volt, de apja halála és nagyapja őrülete miatt a vagyon megcsappant. A helyzet odáig fajul, hogy még a régi családi villát is kénytelenek eladni. A „búcsúpartin” azonban két dolog is történik Jonathannel, ami megváltoztatja az életét: egy különleges látomásban lesz része, és megpillant egy csodálatos szépségű fiatal lányt. Amikor pedig később egy legalább harmincéves fotón újra megpillantja a szépséget, megszállottjává válik ennek a tüneménynek. Keresése során egyre mélyebbre merül London sötét világában, sőt, talán az őrletben is.

 

Vannak azok a könyvek az életemben, amiknek elolvasása után egyszerűen csak széttártam a kezem: nem értem. Nem értem, mi volt ez az egész 2-3-400 oldal, amit olvastam. De mielőtt valaki azt hinné, ezzel rossz bizonyítványt állítok ki a könyvről, az téved. A „nem értem” nem jelenti azt, hogy rossz könyvnek tartom az adott művet. Egyszerűen csak valamiért nem sikerült megtalálnom azt az alapgondolatot, amire leredukálva értelmét nyer minden a könyvben. Most ez a helyzet a Noctambulóval.

 

Míg a felütése szinte azonnal magával ragadja az embert, és a korabeli London világa is valahol lenyűgöző, addig az egyre inkább őrületbe és szürrealitásba csúszó történet, a lázálomszerű jelenetek és különösen a regény vége teljesen elbizonytalanítják az olvasót. Mi az egész értelme? A kezdeti nyomozás hamarosan valami sokkal furcsábba csap át, a megjelenő apokaliptikus világ, Jonathan lázálmai, látomásai kuszává és nehézzé teszik a könyvet. Míg a londoni világ egy bohém, a fejlődés és változás lázában égő hely, addig a regény utolsó harmadában feltűnő vidék sötét és pusztulással teli. Számomra viszont hiányzott az, ami összekötné a kettőt: nem éreztem, hogy kellően fel lenne építve, miért csúszik át egyik a másikba, és hogy mi az, amit ez a két világ együtt akarna nekem elmondani. Néha csak bolyongtam a regény lapjain, és bevallom, ma sem tudom, végül is hogyan jutottam el az utolsó oldalra.

 

Viszont kegyetlenség lenne azt mondani, hogy a Noctambulónak nincsenek remek tulajdonságai. Bereginek kifejezetten van humora, és ezt meg is csillogtatja a regény lapjain, de nem válik tolakodóvá. Ahogyan az a mérhetetlen tudásanyag sem, amit a késő viktoriánus Anglia megrajzolásánál használ. Igazán élvezetes elmerülni ebben a világban, ehhez pedig a kötetbe beillesztett illusztrációk csak még inkább hozzájárulnak – ráadásul ezektől az egész fikció valóságosabbá válik. Tényleg elhisszük, hogy ilyen volt London, hogy ilyenek voltak a londoniak. Ráadásul nagyon érdekes azt megfigyelni, ahogyan a régi és az új találkozik: a viktoriánus kor szigorúsága a modern, technicizált XX. század fékevesztettségével, a vallásos világkép a tudományossal, az álságos prüdéria a szexuális szabadsággal.

 

Beregi könyvének legnagyobb ereje számomra abban áll minden értetlenkedésem dacára, hogy hibátlanul megragadja a modern korszak hajnalát, magát a változást, ahogyan az egyik világ átalakul a másikká. Valahol a regény fő konfliktusa is ehhez kapcsolódik, ennyit még én is felismertem, csak valahogy ez elveszett a látomásokban. De ott van, és ezzel elgondolkodtatja az olvasót: hiszen nem lehet, hogy most is egy ilyen változó korszakot élünk meg? Nem lehet, hogy mi is olyanok vagyunk, mint ezek a londoni polgárok? Nem lehet, hogy a technológiai fejlődés gyökeresen átalakít bennünket, de mi még ezt nem vettük észre, sőt, nem is sejtjük, mi vár ránk – ahogyan a XIX. század embere sem sejtette, mi vár rá a XX. században.

 

Grandiózus vállalkozás a Noctambulo, minden furcsasága és zavarossága ellenére olyan könyv, ami megannyi rétegének hála nagyon széles olvasóréteghez képes szólni. Ugyan egy rendes korrektor elkelt volna a kötetnek (ez nagyon zavaró egy ennyire szép kiállítású könyvnél), de Beregi mondatai szépen kimunkáltak, maga az egész szöveg pedig olvastatja magát. Érdekes kísérlet, ami valóban olyan, mintha egy lázálmot látnánk, mi pedig alvajáróként bolyonghatunk a lapjain, miközben keresünk valamit, amiről, ahogy a regény főhőse, mi sem tudjuk, micsoda.


Takács Gábor - 2016. szeptember 23.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!