Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Dave Eggers: A Kör

A Nagy Amerikai Regény, a tengerentúli irodalom egyik Szent Grálja, amit az utóbbi másfél évszázad során valaki mindig el akar érni, meg akar írni (az utóbbi időkben Jonathan Franzen próbálkozik ezzel, nem is sikertelenül). Az mondjuk igaz, hogy nem Dave Eggers 2013-as regénye, A Kör lesz az – de hogy tőlem megkapja a Legaktuálisabb Témájú Regény címét, az egészen biztos. A könyv cselekménye csak néhány évvel a mi jelenünk után játszódik, de egy, a miénkkel határozottan azonos dimenzióban, és olyan dolgokat feszeget, amivel előbb-utóbb mindannyiunknak foglalkoznia kell(ene).

 

A regény az utóbbi időkben olvasottak közül az egyik kedvencem lett, pedig bőven alakulhatott volna ez másként is. Kezdhetném mondjuk azzal, hogy nem igazán szeretem az utópiákat/disztópiákat, mert a legtöbbjük cselekménye (mondanivaló ide vagy oda) a valóságtól annyira elrugaszkodott, hogy egyszerűen nem tudom komolyan venni őket. Azonban A Kör esetében ez nem áll fent; a legtöbb bámulatos vagy épp elborzasztó dologról olvasva az volt az érzésem, hogy ha még nem is létezik, azért már jó úton haladunk a közeli megvalósításuk felé.

 

Főhősünk, Mae Holland egy nap felvételt nyer a már világszerte híres és rohamos tempóban fejlődő informatikai óriáscéghez, a Körhöz. Első napján vele együtt járhatjuk be a gigantikus komplexum egy aprócska részét, és vele együtt hallgathatjuk az idegenvezetőként mellé szegődő munkatársak magyarázatait a fantasztikusabbnál fantasztikusabb technikai újításokról, amelyek mind a cégnek köszönhetőek, és amelyek megkönnyítik a vásárlást, visszaszorítják a bűnözést, a korrupciót; átláthatóságot eredményeznek, leküzdik a betegségeket, és csak úgy röviden: megkönnyítik az emberek életét. Ebben a modern falanszterben (ami nekem, a kicsit konzervatívabb felfogású embernek már így is sok volt) Mae hamar megtalálja a helyét, és kisebb problémáktól eltekintve gyorsan és könnyedén be is illeszkedik.

 

Persze ha csak ennyi történne, akkor ugye a könyvünk nem lenne disztópia. Ebben a nem túl távoli jövőben (a mi jelenünkhöz hasonlóan) a technikai fejlesztések és az egyre gyorsuló fejlődés egy pillanatra sem lassulhat le vagy állhat meg. Egyre másra jönnek az új ötletek, találmányok, amik látszólag tovább könnyítik az emberek életét, a valóságban azonban egyre inkább eltüntetik az önálló személyiséget, és az emberből egy bólogató, mosolygó vagy homlokráncoló robotot csinálnak, aki egyre inkább függ a Rendszertől – aki képtelen magát másként értékelni, mint az ügyfeleitől kapott pontszámok, a vadidegen emberek által küldött mosolyok (mi ezt még lájknak hívjuk) vagy más, különféle virtuális, percenként aktualitásukat vesztő szempontok alapján. A valódi személyiség és a valódi kommunikáció pedig egyre inkább eltűnőben (azt hiszem, ezt már mindenki megfigyelte maga is a környezetében), és minden idők egyik legtotalitáriusabb diktatúrájának réme pedig megjelenőben.

 

Eggers egyik nagy erőssége, hogy gondolkodásra késztet. Szép sorjában olvashatjuk az újabbnál újabb magyarázatokat arról, hogy a legújabb fejlesztés vagy kütyü miért is jó, és mivel is teszi jobbá, többé a társadalmunkat (amely magyarázatok némelyikével szemben nem is biztos, hogy elsőre tudnánk racionális ellenvetést tenni), de egyre inkább gyűlik fel bennünk a harag és az ellenkezés, majd megjelennek a saját gondolataink is, hogy el tudjuk mondani, miért nem kérünk ebből a szép új világból. Sokaknak talán nem fog feltétlenül tetszeni, hogy az amerikai enyhén didaktikus és múlt századi módon szócsőként szerepelteti az egyik szereplőjét, hogy kifejthesse nekünk saját véleményét – ám engem ez egyáltalán nem zavart; a mondandójába nem igazán lehet belekötni.

 

Dave Eggers művét egy olyan alkotásnak tartom, amely bár nem hibátlan, de amelyet kortól, nemtől és társadalmi helyzettől függetlenül mindenkinek olvasnia kellene, és amiről jó lenne, ha minél többen beszélgetnének (hisz a megvalósulása már rohamtempóban zajlik) – és ha lehet, akkor személyesen, egymás között, és nem egy halott képernyőt bámulva, „mosolyokra” várva.


Bak Róbert - 2016. május 23.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére
Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!