Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Vlagyimir Szorokin: Tellúria

Ez a világ már nem lesz ugyanolyan, mint régen. Az még hagyján, hogy a kicsik és a nagyok mindenhol ott vannak, sőt, már egyenlőséget is követelnek maguknak, holott annyira van ehhez joguk, mint a nyolc méteres marmagasságú lovamnak. De akkor mit szóljunk a vahhábiták inváziójához, az ejtőernyősökhöz, akik letarolták a Rajna-vidéket, vagy a magukat ágyúból kilövő keresztesekhez? Na és ami keletebbre történik! Istentelen neokommunisták, Sztálinország, Moszkóvia falakkal körülvéve, új nemességgel, okoskákkal és a pusztában járkáló harci robotokkal… És mindennek a közepén, mintha csak nevetni akarna az egészen, ott pöffeszkedik Tellúria, a tellúrszög hazája, ennek a legendás drognak az egyetlen termelője, amiért emberek az életüket is kockáztatják. Pedig hát még a szakértő ácsok beverése is őrült nagy kockázattal jár, ha valakinek nincs szerencséje, egy tellúrszöggel a koponyájában fog kiszenvedni. Akkor már inkább lógassanak fel a vahhábiták Köln főterén!

 

Vlagyimir Szorokinnál a jövő sosem olyan, amilyet elsőre elképzelne az ember. Ő nem sci-fi író, nem kötik a zsáner szabályai vagy a zsánerolvasók elvárásai. Ő szépíró, a szó pozitív értelmében, így aztán nem kell azon morfondíroznia, vajon mit fognak szólni ahhoz, ha nem magyarázza el, ugyan hogy volt képes a sivatagi muzulmán horda ejtőernyősöket (!) juttatni Európa szívébe, majd ott évekig egy elnyomó teokráciát berendezni. Vagy hogy honnan jönnek a genetikailag módosított emberek és állatok? Az olvasó elgondolkodik, hogy vajon mennyire koherens ez a jövő, hiszen egyik országban feudalizmus van, a másikban high-tech kütyükkel rohangálnak az utcán az emberek, a harmadikban keresztesek harcolnak modern kori szaracénokkal. De Szorokint ezek egyáltalán nem érdeklik, ő tesz az olvasó kételyeire, higgyük el neki, hogy mindez így van, és ne tegyünk fel kérdéseket. Mert ha meg tudunk szabadulni a kételyeinktől, akkor egy egészen szürreális világ tárul a szemünk elé.

 

A Tellúria – ami ötven, nem összekapcsolódó fejezetből, egyenként működésképtelen novellákból álló regény – nem Szorokin legjobb műve, és még csak nem is a legnyomasztóbb. Ez sokkal inkább egy pikareszk történet, amiben néhol fel-feltűnnek a szerző zabolátlan fantáziájának szüleményei – kezdve a tellúrszöggel, ami hihetetlen élményt okoz a használójának, ehhez mindössze bele kell verni az ember koponyájába. A novellák általában nem rugaszkodnak el nagyon a realitástól, de amikor igen, akkor az nagyon jól működik – kedvencem a tizennégy éves veterán fiú, aki egy kék kiscicát keres látomásában, egy égő ház romjai között –, az olyan történetek, mint a rossz tellúrszög beverések történetét elmesélő ácsok vagy magának Tellúriának a bemutatása nagyon plasztikussá teszik az egész szöveget.

 

Ami egyébként jobban-kevésbé irodalmi bravúr is, hiszen mind az ötven fejezet/novella más és más fajta szöveget vagy stílust képvisel. Van itt politikai röplap, jegyzőkönyv, szerelmes történet, levél, politikai vita leírása, orosz, német, angol, francia, kazah és más közép-ázsiai népek nyelvén megszólaló szereplők, nemesek, parasztok, turisták, katonák, keresztesek, veteránok, kicsik, nagyok, kommunisták, liberálisok és melegek egyaránt. Olvashatunk posztmodern, központozás nélküli szöveget, torz, fonetikus monológot, de akár becketti párbeszédet is. A Tellúria nemcsak, mint sci-fi lesz szokatlan, hanem mint szépirodalom is, hiszen a szürreális, fantasztikus elemek mellett ezek a folyamatos stílusváltások is megmozgatják az olvasót, néhol pedig kifejezetten élvezet ezeket a szövegbeli kis gyöngyszemeket olvasni.

 

A Tellúria szürreális kis utazás, amolyan belépő Szorokin brutális és beteg világába. A megrögzött Szorokin olvasók talán kevésbé fogják erőteljesnek találni, mint a Jég-trilógiát vagy Az opricsnyik egy napját, de még ők is találhatnak benne érdekes elemeket. Aki pedig nem olvasott még az orosz botrányszerzőtől semmit, de érdekli a kortárs orosz „szürreál”, annak bátran merem ajánlani, tökéletesen jó kezdés, hiszen a fejezetek közül több ad szusszanásnyi időt az embernek arra, hogy felkészüljön egy következő, meghökkentő kis villanásra ebből a furcsán deformált, anakronisztikus-futurisztikus világból.


Takács Gábor - 2015. június 17.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!