Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

Nálad mikor jönne el az a pillanat, amikor úgy érzed, nincs értelme tovább élni?

 

Fel lehet dolgozni a feldolgozhatatlant? Túl tudsz majd valamikor lépni a kimondhatatlanon, hogy tovább éld az életed? Meddig fog nyomasztani annak súlya, amit tettél, meddig fogod még bírni ezt a terhet? Örökre ez a szenvedés vár, soha nem fog lelked felszabadulni? Végül aztán összeomlasz? Sírva könyörögsz a megváltásáért, sikoltozol, megőrülsz? Vagy bele tudsz törődni, hogy állandósult letargiával és szomorú fájdalommal éld tovább mindennapjaid? Már ha beszélhetünk egyáltalán mindennapokról a sötét börtön mélyén, a halálsoron, az apró tömlöcben, ahol a napokat csak a kivégzettek sikolya különbözteti meg egymástól. Örülnél annak, hogy téged nem végeznek ki? Hogy élheted még tovább a semmit sem érő életed pár évig? Vagy jobb túl lenni rajta, hátha akkor megszűnik a fájdalom?

 

A börtön, a halálsor sokat hozzáad ahhoz, hogy ne akarj ebben a földi pokolban tovább élni. Nem mintha ne lenne elég az, ami tettél. A szenvedés már úgyis eljön érted. A lelkiismeret nem valami kiiktatható dolog – minden tettednek érzed a súlyát. De a napok, a hónapok, az évek ezen a sötét helyen rajtahagyják a nyomukat az életeden. Ez nem vakáció, ez nem olyan hely, ahonnan eltávozva vissza tudsz zökkenni a mindennapokba. Megváltoztat. Átélve mindazt, ami bent várt rád, képtelenség, hogy úgy folytasd az életed, mint korábban. És itt nem csak arról van szó, hogy más bűnözők kihasználnak, megaláznak, gyötörnek, terrorizálnak, fizikai és lelki fájdalmat okoznak minden korábbinál jobban: ilyen élmények után elveszti a súlyát a kérdés, hogy szerelőhöz kell vinni az autót, vagy hogy a húgod jó jegyet kapott.

 

Persze bűnözőkkel azonosulni nem könnyű. Mert mondjuk ki: ezek az emberek gyilkosok, tolvajok, erőszaktevők, gyermekbántalmazók. Nem biztos, hogy mindenki embernek hívná őket. Az áldozatok családja bosszút szeretne, ez nem kétség, de vajon nekik jobb lesz attól, hogy a bűnöst kivégzik? Miféle megelégedettséget okoz, ha a fiad után a gyilkosa is eltávozik az életből? Megérdemelte a fájdalmat és a szenvedést, ezt gondolod? Nincs mentség arra, amit tett. Miután ilyet tett, képtelenség, hogy újra visszaengedjük a társadalomba. Inkább szenvedjen a börtönben, tanulja meg, hogy mi az a fájdalom – mi az a fájdalom, amit ő okozott. És aztán haljon meg – megalázva, kényszerítve, sírva, rimánkodva, mint ahogyan az áldozata eltávozott az életből. Így igazságos? Ez az igazságszolgáltatás?

 

Talán legjobban maguk az elítéltek gondolják azt, hogy ez így igazságos. Valahol mélyen, legbelül, túl a keménységen, túl a kifelé mutatott személyiségen, túl a magának is bemesélt mentségeken, valahol ott rejtőzik önmaga: az, akitől fél, akiről még ő is úgy gondolja, hogy megérdemli a halált. A legsúlyosabb büntetés az, amit önmagára mér az ember: ezen nem tud változtatni semmiféle börtön. Ezen még az őrültség sem segít. Itt senki sem „normális”, még a látogató, még az, aki élvezheti a napsütést, aki sétálhat bilincsek és rászegezett fegyverek nélkül, még az sem lehet „normális”. Mindenki küzd valamivel – legfőképpen saját magával és a múltjával. Az emlékekkel, amiktől szabadulni akarunk. Azzal az érzéssel, hogy nem érdemeljük meg a boldogságot. A tettekkel, amikkel nem tudunk vagy csak nem akarunk szembenézni. Az örökös fájdalommal, ami végigkíséri az életünket.

 

Nekünk, olvasóknak is fáj ez a regény. Rene Denfeld elvezet minket a legmélyebb sötétségbe, a halálsorok mélyére, ahol nem vár más ránk, csak szenvedés. Ezen az „elvarázsolt” helyen csak a bűnösöknek van neve, mindenki más annyira megfoghatatlan, mintha más síkon létezne az elítéltek számára. Olyan kérdésekről és olyan problémákról beszél, amelyekkel nem szeretnénk szembenézni, amelyektől inkább messze menekülnénk. Ráadásul csodálatos líraisággal, gyönyörűen szőtt mondatokkal (Kleinheincz Csilla fordítása gyakorlatilag tökéletes), megértően, de nem felmentően mesél (épp annyi varázslattal, hogy más stílusban legyen depresszív, mint amire várnánk), ami éles ellentétben áll a szavak mögötti fájdalommal és szomorúsággal. Megterhelő olvasmány, de megéri a mélyére merülni: nem mindennapi élményben lesz részünk. Csak utána még nagyon sokáig keressük a napsütést és a kiutat ebből az életnek nevezett borzalomból...


Szabó Dominik - 2015. június 3.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Rene Denfeld)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!