Főkép

„Az elátkozott királyok” sorozat ötödik részében a szerző figyelmünket Angliára irányítja, ahol II. Edward felesége, Izabella királynő éveken át tartó megaláztatása után úgy érzi, nem bírja tovább. Hiába szült négy gyereket, férje mégsem őt szereti, hanem egy férfit, akinek kezére adja az országot. Ez a lépés természetesen nemcsak az asszonyt bántja, hanem számos ellenzőre is talál az ország lakói és nemesei között. Ám ellenségességükkel csupán annyit érnek el, hogy megtelnek a börtönök és a hóhéroknak rengeteg munkája akad.

Az egyik lázadó főúr, Roger Mortimer azonban megszökik a londoni Towerból, s egyenesen Franciaországba menekül. Ott találkozik Robert d’Artois gróffal, akit már jól ismerünk, hiszen egyedül annyi cselszövést és ármánykodást művelt az első négy részben, mint az összes többi szereplő együttvéve. Cseppet sem meglepő módon megkedvelik egymást, s ettől kezdve Mortimer csak az alkalomra vár, mikor térhet haza Angliába, hogy bosszút álljon ellenségein. Középkorról lévén szó, azért ez nem megy olyan gyorsan, s bizony évek múlnak el száműzetésben, mire végre eljő a régen várt lehetőség. Izabella ugyanis Párizsba utazik, hogy előkészítse férje hűségesküjét, hiszen II. Edward nem csupán Anglia királya, hanem Franciaország egyik tartományának ura is, s mint ilyen, IV. Károly alattvalója.

Párizsban Izabella viharos gyorsasággal Mortimer szeretője lesz (akit otthon egy feleség és tizenegy gyerek vár). Ez azért is különös fintora a sorsnak, hiszen az egész történet azzal kezdődik, hogy Izabella leleplezi a házasságtörőket, s ily módon akadályozza meg, hogy az akkori trónörökösnek utóda születhessen. Most pedig ő az, aki hasonló cipőben jár, csak esze ágában sincs titkolni a viszonyt. És a helyzet később csak tovább bonyolódik...

 

Ennél a résznél éreztem első ízben a megírás óta eltelt majd ötven évet - valamiért nem kötött le annyira, mint az előző kötetek. Bár az is lehet, hogy mindennek oka a fokozott angol jelenlét volt, illetve Izabella karakterének furcsaságai. És a picit leült hangulatot még az olyan kis színes betétek sem tudták feledtetni, mint mondjuk az első nyugati ágyús várostrom, vagy az igen alapos és bölcs pápa, illetve a keresztes hadjárat előkészületei. Remélem az angliai kitérő után Druon kizárólag Franciaországgal foglalkozik majd, elvégre még mindig nem tudjuk, mikor ér véget a királyokat sújtó átok.