Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Kőrösi Zoltán: Romkert

Avagy az irodalom hamisságáról, az írók rejtélyéről és egy kis kulturális nyomozásról.

 

Kőrösi Zoltánnal először a Milyen egy női mell? című regénye kapcsán találkoztam, ami egy nagyon élvezetes „generációs regény”, mely végigköveti a magyar történelem elmúlt évszázadát. Már akkor úgy gondoltam, hogy az írótól érdemes lenne mást is olvasni, és ekkor botlottam bele a 303 magyar regény listáján 1997-es Romkert című kötetébe. A rövidke könyv már a címével felkeltette az érdeklődésemet, azonban a fülszöveg szinte semmit nem árult el róla, így csupán a kezdeti furcsa érzésemtől vezérelve kezdtem bele a regénybe – de szerencsére nem kellett csalódnom!

 

Székesfehérváron, 1996 augusztusában egy Mészáros Péter nevű ötödéves magyar szakos fővárosi egyetemista, aki szünidejét töltötte szülővárosában, megpillantva hajdani, mentorként tisztelt tanárát, belép egy antikváriumba, ahol egy fényképre lel egy könyvben, ami azt a kisfiút ábrázolja, aki az irodalmi élet által felkapott Kőrösi Zoltán nevű író új, Mindenszentek című könyvében is szerepel, mint a szerző gyerekkori önmaga, de tíz év eltéréssel. A fiatal egyetemista ezután nekikezd privát nyomozásának, amely során különösebbnél különösebb dolgokra bukkan, s az igazság kezd szétfolyni, a Kőrösi-regény története betüremkedik álmaiba, mi pedig megismerhetjük a K. család mesebeli történetét, ami egy hajdani kastély romjai körül folydogál, méhekkel, macskákkal és különös, egzotikus virágokkal övezve.

 

Ne ijedjen meg senki, nem engem szállt meg a hosszú körmondatok iránti vonzalom, csupán illusztrálni szerettem volna, milyen is a Romkert szövege. Már ami a könnyedebb fejezeteket illeti. A regény nem hiába a magyar posztmodern próza egyik legékesebb darabja, Kőrösi – az igazi, nem a fiktív – mondatai bekezdéseken át hömpölyögnek, tagmondatok, beékelések, metaforák és kitekintések egész hadserege lepi el a szöveget. Az egész olyanná válik, mint egy óriási tudatfolyam, ráadásul azzal, hogy a fejezetek kezdőmondata az előző zárómondatával megegyezik, még inkább az az ember érzése, hogy egy olyan történetet olvas, amit egy levegővel mondtak el.

 

De hogy mi is ez a történet? Csavaros dolog ez a posztmodern regény, az ember sosem azt kapja, amit vár. Elvégre arra számítanánk, hogy hősünk kisvárosi nyomozóként felgöngyölíti ezt az irodalmi rejtélyt, még akkor is, ha az ellentmondani látszik a józan észnek. Igen ám, de a regény többet tud nála, és később mi magunk is megzavarodunk, mert a regénybeli események és tények ellentmondani látszanak egymásnak. Beszélhetünk itt egyáltalán tényekről? Regény a regényben, történet a történetben, változó narrátorok, és a végső kérdés, vajon a legfőbb mesélő, Kőrösi, mennyire megbízható? Hiszen benne van a regényben, vagy legalább is valaki, akit úgy hívnak, mint őt. Hazudnak a szereplői? Vagy ő maga hazudik? Vagy minden igaz, még az egymásnak ellentmondó dolgok is?

 

Aki a modern regényhez van szokva, az bizonyára sikítva dobja el magától a könyvet az újabb és újabb megmagyarázhatatlan jelenségek után – amiről az ember elsőre azt hinné, valami mágikus realista fogás, de nem az. Viszont aki hajlandó belemenni a játékba, és elfogadja, hogy az élethez hasonlóan itt sem kap mindenre választ – sőt, igazából semmire –, az talán ráérez a regény ízére és jól elszórakozik rajta. Nem könnyű könyv, elismerem, sokáig én magam sem tudtam, mit is gondoljak róla – azon kívül, hogy a próza, miután az első pár oldalon belerázódtam, nagyon tetszett –, különösen az utolsó fejezetekben leírtak fényében. Kőrösi talán arról is beszél itt, hogy egy regény nem feltétlenül az, amit a nagybetűs Irodalmi Kánon gondol róla, s éppen hogy az a fontos, amit az olvasó érez, amikor elolvassa a művet. Az egzakt az irodalomban egy idő után nem létezik. Annyi világ, ahány olvasó.

 

Én mindenképpen ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik nem riadnak vissza egy kis posztmodern csemegétől, és készek feladni a rejtély megoldását azért, hogy valami szokatlannal találkozzanak. A Romkert valóban érdemes a figyelemre, nem csak az irodalmárok számára.


Takács Gábor - 2014. november 3.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!