Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Csingiz Ajtmatov: Az évszázadnál hosszabb ez a nap

„Ezen a vidéken keletről nyugatra és nyugatról keletre haladtak a vonatok... A vasútvonal két oldalán óriási pusztaságok terültek el – Szári-Özek, a Sárga Homok középvidéke.”

 

A kazah sztyeppe talán a világ egyik legkietlenebb vidéke. Hatalmas térség, ahol félsivatagok, óriási rónaságok és messzeségből messzeségbe tartó folyók alkotják a tájat, melyen apró népek, tevék, lovak, rókák, sasok és ezernyi más élőlény osztozik. Itt, ezen a végeláthatatlan vidéken, a vasútvonal mentén, egy jelentéktelen állomáson, Förgeteges-Boranliban él Edigej, a volt háborús veterán, aki a frontról hazatérve feleségével kénytelen elhagyni az Aral vidékét, hogy végül itt, a Sárga Homok egy kietlen zugában leljék meg otthonukat. Förgeteges Edigej és családja élete nem könnyű, hisz a sztyeppei nyárnál talán csak a sztyeppei tél az embert próbálóbb, a nagy szárazságot követő szélviharok, hótorlaszok, amelyek megnehezítik a vasútnál dolgozók életét. Emellett viszont minden nap olyan, mint az azt megelőző, csupán néhány váratlan esemény borítja fel a mindennapok rendjét. Ilyen esemény az is, amikor Kazangap, Förgeteges-Boranli legidősebb lakója, Szári-Özek vénje meghal. Utolsó kívánságának értelmében Edigej, az elhunyt fiával, vejével és az állomáson élő munkatársaival tevéje, a hatalmas Förgeteges Karanar hátán nekivág a hosszú útnak, hogy a najmánok ősi temetőjében, Ana-Bejitben helyezzék a holtat végső nyugalomra.

 

Mindeközben tőlük nem is olyan messze, a Szári-Özek-1 rakétaállomásán komoly a mozgolódás. A Paritás nevű közös szovjet-amerikai űrállomásról ugyanis különös jelentés érkezik: a világűr közös meghódítására létrehozott nemzetközi állomás két asztronautája kapcsolatba lépett egy távoli csillag lakóival, akik szívesen vendégül is látják az embereket szülőbolygójukon. Azonban hiába édeni az idegenek világa és utópisztikus a társadalma, a földi viszonyok nem biztos, hogy kedveznek ahhoz, hogy egy ilyen civilizációval felvegyék az emberek a kapcsolatot.

 

Az évszázadnál hosszabb ez a nap talán az egyik legtalálóbb cím, amivel találkoztam. Figyelemfelkeltő, és tökéletesen jellemzi a regényt, ami egyetlen nap története, estétől estéig, amíg Edigej és társai eljutnak oda, ahol eltemetik Kazangapot. Ugyanakkor az út alatt a visszaemlékezésekből Szári-Özek lakóinak élettörténete, a Szovjetunió ezen elhagyatott vidékének fél évszázada, valamint a najmánok és más itteni népek legendái, mondái és szokásai rajzolják ki a Sárga Homok valódi arcát, amit azok, akik csak vonatablakból látják ezt a tájat, el sem tudnak képzelni. Éppen ezért kissé fájó szívvel jutottam a könyv befejezésekor arra, hogy a Paritás űrállomáson és a szovjet-amerikai űrkutatókkal történő események nélkül is tökéletesen megállja a helyét a regény. Személy szerint a cím mellett ez a vonal keltette fel leginkább az érdeklődésemet, és sokáig igyekeztem is kapcsolódást találni a két történet között. Be kellett látnom azonban, hogy néhány nyilvánvaló üzeneten túl – az emberiség nem érett még meg erkölcsileg arra, hogy létrehozza saját utópiáját, az önös érdekek miatt eldobja magától a végtelen lehetőségeket és így tovább – csupán egy igazán szoros kapcsolódást fedeztem fel.

 

Edigej emlékezéséből megismerjük Najmán Ana történetét, aki elveszett fia keresésére indul, illetve az Aral-tenger mentén élő halászok hagyományait. Edigej számára ezek a legendák és szokások az élet szerves részei, fontosak, hiszen évezredeken keresztül ezek határozták meg az itteni emberek életét. De vajon a modern világban, amikor Alma-Atából érkező szemüveges emberek mondják meg, hogyan és mit kell csinálni, hatalmas városok nőnek ki a semmiből, és rakétákat indítanak az űrbe, ezek a régi dolgok számítanak még? A haladásnak kell lennie az emberiség fő vezérelvének? Azonban mintha pont ezzel a fejlődést igenlő világgal állna szemben az, ahogyan a nagyhatalmak az idegen bolygó nyújtotta lehetőségekhez viszonyulnak, hiszen ők továbbra is fenntartanának egy olyan rendszert, amiben az emberi fejlődés megreked, az emberiség pedig évszázadokig egy hosszú, nehéz életmódra kárhoztatott.

 

Mint regény, Csingiz Ajtmatov munkája igencsak nehéz darab. Nem bonyolult, nem is unalmas, egyszerűen csak nagyon hosszú. Viszont különös dolog ez, mert egyáltalán nem rossz értelemben hosszú. Egyszerűen csak olyan a könyv is, mint Szári-Özek: hatalmas kiterjedésű és mélységű, ami fölött sasok lebegnek, és legendákról mesél a szél. Az évszázadnál hosszabb ez a nap feladja a leckét az olvasónak, de meg is hálálja a türelmet, ugyanis az 1940 és 1980 közti szovjet történelem jól ismert korszakai vonulnak el előttünk, de egy eddig ismeretlen helyszínen, hús-vér emberek sorsán, illetve legendáin keresztül ismerhetjük meg egy végtelenül érdekes nép mentalitását. Különös véletlen, hogy éppen nemrég tett közzé a NASA egy videót, amin az Aral-tó eltűnéséről készült műholdképek láthatóak. Ha ezt végiggondoljuk, és így olvassuk a regényt, még jobban sajnáljuk Förgeteges Edigejt, akitől lassan mindenét elveszi a változó idő. Talán csak az emlékeit nem.


Takács Gábor - 2014. október 15.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Csingiz Ajtmatov )

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!